Film

Túltolva

  • - kg -
  • 2019. május 4.

Mikrofilm

Jó nézni, ahogy Matthew McConaughey egykori önmaga – Hollywood első számú szörfös felsőteste – paródiájaként élvezi az életet a napsütötte sávban, amit a térképen úgy jelölnek; Key West, Florida. Ő a beach költője, a hullámok belassult hercege, egy nagypályás életélvező, aki mi másnak élne, mint a pillanatnak; a józanság nem opció, ahogy a reggeli sem, hacsak nem több nőt kell egyszerre éhgyomorra boldoggá tenni. Egy hippi, egy hipszter, egy unikornis és egy tangabugyit viselő beszívott zseni veszett el benne egyszerre. Hogy nagy művész, azt onnan tudjuk, hogy írógéppel ír és minden kocsmában elismerés övezi, noha szórványosan elejtett rímpárjai alapján legfeljebb egy floridai Michael Szabolcskát néznénk ki belőle.

Szóval, jó elnézni, ahogy Matthew McConaughey ide-oda dülöngél a pillanat és a gandzsa mámorában – jó elnézni 5–10 percig. Klassz, ahogy az utóbb megkomolyodott színész ironikusan kikacsint egykori stoner-image-ére és kockahasára, ahogy arcáról letörölhetetlen vigyorral vegyül a beach szedett-vedett egzisztenciái között. Az már kevésbé klassz, hogy a hozzá hasonlóan periferikus, igaz, jóval morózusabb arcokra specializálódott Harmony Korine-nak egy-két haloványan burleszkszerű jeleneten és filmtörténeti utaláson túl semmi sem jutott eszébe az ő oltárian laza, állítólagos költőóriásáról; így bohém hősünk bohémul átsétál vagy tucatnyi bohém jeleneten, szóljon az golfról, emberhalálról, cápaharapásról, publikus vizelésről vagy papucs orrán pamutbojtról. Film helyett tökéletes internetes mém született – itt az idő remekművet kiáltani.

Forgalmazza a Big Bang Media

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.