Jó nézni, ahogy Matthew McConaughey egykori önmaga – Hollywood első számú szörfös felsőteste – paródiájaként élvezi az életet a napsütötte sávban, amit a térképen úgy jelölnek; Key West, Florida. Ő a beach költője, a hullámok belassult hercege, egy nagypályás életélvező, aki mi másnak élne, mint a pillanatnak; a józanság nem opció, ahogy a reggeli sem, hacsak nem több nőt kell egyszerre éhgyomorra boldoggá tenni. Egy hippi, egy hipszter, egy unikornis és egy tangabugyit viselő beszívott zseni veszett el benne egyszerre. Hogy nagy művész, azt onnan tudjuk, hogy írógéppel ír és minden kocsmában elismerés övezi, noha szórványosan elejtett rímpárjai alapján legfeljebb egy floridai Michael Szabolcskát néznénk ki belőle.
Szóval, jó elnézni, ahogy Matthew McConaughey ide-oda dülöngél a pillanat és a gandzsa mámorában – jó elnézni 5–10 percig. Klassz, ahogy az utóbb megkomolyodott színész ironikusan kikacsint egykori stoner-image-ére és kockahasára, ahogy arcáról letörölhetetlen vigyorral vegyül a beach szedett-vedett egzisztenciái között. Az már kevésbé klassz, hogy a hozzá hasonlóan periferikus, igaz, jóval morózusabb arcokra specializálódott Harmony Korine-nak egy-két haloványan burleszkszerű jeleneten és filmtörténeti utaláson túl semmi sem jutott eszébe az ő oltárian laza, állítólagos költőóriásáról; így bohém hősünk bohémul átsétál vagy tucatnyi bohém jeleneten, szóljon az golfról, emberhalálról, cápaharapásról, publikus vizelésről vagy papucs orrán pamutbojtról. Film helyett tökéletes internetes mém született – itt az idő remekművet kiáltani.
Forgalmazza a Big Bang Media
