tévéSmaci

Rókaőrség

  • tévésmaci
  • 2019. október 26.

Mikrofilm

Amikor Sztupa és Troché találkoztak az utolsó tatákkal, úgy gondolták, alighanem szélhámos az illető – de ennél rosszabb volt a helyzet. Szélhámos, persze, hisz Sztupa és Troché számos tatákot ismertek, mind jó egészségnek örvendett, s legtöbbjüket népes család vette körül, testvérekkel, utódokkal, fiakkal és leányokkal, unokákkal és így tovább. Kihalási igyekezetnek a nyomát sem látták, a tatákok szerfelett életvidámnak tűntek, sokat röhögtek például, s voltak mindenféle megrögzött szokásaik, egy istennek el nem mulasztották volna a délutáni kávézást, lehetőleg valami nyilvános helyen. Beültek, rendeltek melange-ot vagy americanót, almás rétest vagy Sacher-tortát, egy asztalra szinte bizonyosan jutott mind a kettőből, és fecsegtek vagy épp nagy komolyan vitatták az élet dolgait. Esténként mondén helyeket látogattak, s szerettek sokáig aludni. Ilyen népek voltak a tatákok, legalábbis Sztupa és Troché előtt a megtévesztésig ilyennek mutatták magukat. A nagyapjuk még Poldinak, az apjuk Poldi bácsinak hívta a kávéház tulaját, jó taták szokás szerint. Tehát ez az „én vagyok az utolsó taták” duma messziről bűzlött. Sztupa meg is engedett magának egy viccet, amikor várták az utolsó tatákot, pedig ő nem szokott viccelni, inkább Troché szokott viccelni, mondjuk, ez a viccen némiképp meg is látszott. Lehet, hogy rosszul hallottuk, s nem is az utolsó tatákról, hanem az utolsó pupákról van szó? Troché egyből elértette és hálásan kuncogott, de aztán felülkerekedett a rosszabbik énje, s csak annyit mondott: levélben jelentkezett be, Sztupa, nem lehet félreértés. Tréfáljon neked a Zoro és Huru, morogta magában Sztupa és az órára pillantott, bár nem kellett volna, az utolsó taták mindig pontosan érkezett. Rögtön látszott rajta, hogy egy barom.

Pénteken (27-én) este fél tíz után az HBO levetíti az Órák című 2002-es, hogy is mondjuk csak, Virginia Woolf-i megalapozottságú filmművet, melyben három grácia (mindegyik szem a láncban) keresi a kicsit többre vágyó mozizók kegyeit, név szerint Nicole Kidman, Meryl Streep és természetesen Juli­anne Moore. Ehhez képest volt nyolckor a Cinemaxon egy belga film, Az őrsön, melynek az a legfőbb intelme, hogy be ne menj a rendőrségre, de ha már odakeveredtél, feltétlenül igyekezz elkerülni Benoît Poelvoordét, szerencsére ez a mozira nem igaz és a tévére sem, ott kifejezetten keressék Benoît Poel­voordét és persze önmagukat. Fél kilenckor pedig a Cinemax 2 jeleskedett azzal, hogy műsorra vette Ali Soozandeh osztrák és német produkcióban megvalósított animációs filmjét, a Teheráni tabut. A mű olyan, mintha rendes képeket rajzoltak volna körül s színeznek át, persze a szabadságkergetésről szól, miről is, ha már ott játszódik. Különben itt ma valami osztrák nap lehet, mert ugyan Käsekrainert nem árulnak, de rögtön ez után adják Marie Kreutzer filmjét, melynek címe Talajt vesztve, és egy elég szépen fojtogató testvérdráma a jobb körökben méltán magasan jegyzett művésznőtől.

Szombaton John le Carré talán egyetlen direktben viccelődős művének, A panamai szabónak a 2001-es adaptációjához lesz szerencsénk este kilenckor a Film Cafén. Pierce Brosnan és Geoffrey Rush nagyban szédítik a világot, de Jamie Lee Curtis már akkor is kenterbe vert mindenkit. Önök is inkább panamázzanak tévézés és az ismert panamázók helyett.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.