VERZIÓ

Sárga csizmák a jövőből

  • - barotányi -
  • 2018. november 30.

Mikrofilm

A filmkészítők mindig is kínban voltak, ha globális jelentőségű és az emberiség egészét érintő témákat kellett valahogy földközelbe hozni. John Webster filmkészítő (Finnországba elszármazott brit szülők gyermeke) kétségtelenül kiötölt e tárgyban valamit: az elemi érzelmeket a racionális megfontolásokkal társítva filmlevelet készített a 2060-as években megszülető dédunokája, Dorit számára arról, hogy mit hagyunk neki örökül itt, a klímakatasztrófa által fenyegetett bolygón. Webster szerint nincs ma fenyegetőbb számunkra, mint az ember okozta éghajlatváltozás – ezt ugyan lehet vitatni, de tiszteletreméltó, hogy témáját korántsem monomániás megszállottsággal, hanem a megértés szándékával járja körül. A kulcskérdés az örökség és a felelősség: mit köszönhetünk mi a felmenőinknek (ahogy édesanyjával a viszonylag fiatalon elhunyt apára emlékeznek, az valóban megindító), és persze, hogy nekünk mit köszönhetnek majd utódaink. Érdekes, de bármennyire az volt is a szándéka, hogy a közös felelősségről és közös tennivalókról szóljon, a filmből leginkább a szkepszis süt: ahogy az egyik (német) megszólaló fogalmaz: kőkori eszközökkel kéne a legmodernebb problémával megküzdeni. Miután a kuzbásszi bányászok életének romantikus pillanataitól sem foszt meg minket (érzékeltetve, hogy ez a világ is semmivé lesz, ha kívánatos módon eltűnik a szénalapú mai rendszer), még elbeszélget James Hansen híres klimatológussal, aki megpróbál minket optimizmussal feltölteni, de csupán ellenpontozni tudja a film szelíd melankóliáját.

Vetítik: november 9., 21.00, Kino; november 10., 19.00, Művész

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.