„Ez Afrika. Ez Szodoma. Úgy kell dolgoznod, mint egy oroszlánnak” – jelenti ki egy idősebb szeméttelepi munkás, tán már elmúlt húsz is. Épp tisztálkodik az infernális viszonyok közt. Szinte érezni az égő e-szemét szagát, itt-ott tüzek égnek, a pénzzé tehető fémeket nyerik ki így, az alacsonyan ülő füstfelhők homályba borítják a pokoli tájat. Elektronikus hulladék, amerre a szem ellát. És a szem, az osztrák dokumentumfilmesek kamerája elég messze ellát. Szodomában vagyunk, de nem a bibliaiban, hanem sokkal mélyebben, a pokol egy nagyon is létező bugyrában. Postacímünk: Afrika, Ghána, Accra, Agbogbloshie – a világ legnagyobb elektronikai hulladéklerakója. „Jó hely ez. Mert itt dolgozhatok és pénzt kereshetek. Minden gyerek dolgozik…” – halljuk a nyugati világ Afrikában lerakott e-szemetével körülvett gyerekmunkást, és látjuk a helyi businessmant, aki mindent vesz, kibelezett hűtőt, szemétdombra vetett számítógépet, csak legyen benne egy kis alumínium, réz, pénzzé tehető fémecske. Ha csak egy kicsit megkapargatnánk e borzalmas szemétdombokat, jó eséllyel viszontlátnánk saját megunt okostelefonunkat – a lelkiismeret-furdalás ellen jól jönne a csontsovány telepi tehenek egykedvűsége, de ezzel nem szolgál a film. Viszont az európai jóllakottsággal szinte felfoghatatlan nyomorban nemcsak egy-egy tekintet vagy a legnagyobb kincsnek számító réz csillan meg, hanem valami a kilátástalanság abszurdjából is: két golfozó a szeméthegyen és egy fodrászat, vagyis egy sokat látott bőrfotel a mérgező semmi közepén.
Vetítések: november 8., 21.00, Toldi; november 11., 16.00, Kino
