VERZIÓ

Megszállás 1968

  • - ts -
  • 2018. november 30.

Mikrofilm

Öreg emberek emlékeznek: milyen volt, amikor lerohanták Csehszlovákiát? Ide mentünk, oda mentünk, itt szállt le a gép, ide állt a csapatszállító, onnan jöttek tüntetők. Filmet forgatnak életük nagy kalandjáról, traumájáról, talán egyetlen testközeli találkozásukról a történelemmel. Öreg emberek, akik már kifelé tartanak a világból, és rájuk fogja a kameráját/mikrofonját valaki, hogy tessék, itt a lehetőség, forduljatok vissza, s mondjatok valami okosat búcsúzóul, hátha tanulunk tőletek valamit, hátha magatoknak is világossá teszitek, hogy mi is történt veletek földi tartózkodásotok alatt, s nyugodtabb szívvel léptek le a színről.

Lehetetlen küldetés.

Nincs az az isten, aki érvényeset tudjon mondani Csehszlovákia 1968-as megszállásáról azok közül, akik tevőlegesen részt vettek benne, legyen az illető bár szovjet szakaszparancsnok, magyar, lengyel, bolgár baka, akárki. Mentünk, nem tudtunk semmit, csend volt. Büszke vagyok rá, hogy a csapatomból mindenki hazatért élve, előbb a levegőbe, aztán a földbe, s csak azután kellett volna közibük lőni, szerencsére visszafordultak, de nem lőttem volna közéjük. Aha, lehet. Vagy valami.

Az öt megszálló nemzet mai utódainak koprodukciójában tető alá hozott film nem ad megváltást szereplőinek, inkább valamiféle rafinált utólagos büntetés, amit észre sem vesznek, de nem a tisztítótűz, az világos már az első kockák után, amikor a veteránok koccintásra emelik a poharukat. A Megszállás 1968 több mint kétórás, igényesen megvalósított dokumentumfilm: minden kockája egy dráma.

Vetítik: november 9., 16.00, Kino; november 10., 16.00, Művész

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.