A Mrs. America írója, Dahvi Waller producere és forgatókönyvírója is volt a hol tréfás reakciósságával, hol déjà vu hatásával hódító sorozatnak. Új munkája hasonló megközelítéssel dolgozik: választott közegén keresztül szédítő részletességgel rajzolja meg kora Amerikájának ideológiai térképét, miközben a múltat arra használja, hogy a jelenről tanítson. A Mrs. Americában az elhivatott történelmi kutatómunka és a dramaturgiai ergonómia keveredik a lehető legkellemesebb arányban.
Waller majdnem átver minket, amikor a konzervatív aktivistát, Phyllis Schlaflyt teszi meg főhősének, aki a 70-es években küzdött a nők elleni diszkriminációt rendezni kívánó Equal Rights Amendment ratifikációja ellen. A fókusz valójában ennél szélesebb: a készítők az éra teljes feminista és antifeminista palettáját prezentálják, azok minden belső konfliktusával együtt.
A Cate Blanchett által ravaszul és odaadóan megformált Schlafly nem a neokonzervatív fordulatnak és a mára szakadéknyi méreteket öltő politikai polarizációnak megágyazó sátán, de nem is ártatlan, az otthon békéjét féltő háziasszony. Waller valós személyekről mintázott, de a drámai feszültség kedvéért stratégiailag felnagyított hősnői mind a bal-, mind a jobboldalon különböző módokon szomjazzák a hatalmat és szenvedik el a szexizmust. Mind végrehajtják a maguk kis árulásait: Schlafly becsukja a szemét, amikor a Ku-Klux-Klan befurakszik a mozgalmába, a baloldali feministák pedig az „egység” nevében hol leszbikus, hol fekete nővéreiket hagyják az út szélén.
A sorozatban szemünk láttára alszik ki a 60-as évek sokat ígérő, egyenlőséget hirdető mozgalmainak lángja – mind a belső megosztottság, mind a külső reakciós nyomás hatására. Waller egyszerre ás a pszichológiai és társadalmi faktorok mélyére, és minden szereplőjében megleli az esendőséget (bár szimpátiája nem mindenkié). Néha kicsit megszalad a keze a szemléltető erejű didaxissal, de így is vérfagyasztó látni, hogy már a 70-es évek közszereplői is a ma szlogenjeit harsogták.
Elérhető az HBO-n
