Magyar Narancs: 19 éves volt, amikor ’56-ban Angliába került.
Peter Medak: A nagynéném, aki második anyám volt, Londonban élt. Híres operaénekes volt, Fischer Annie volt a legjobb barátnője. ’56-ban nála, Angliában kötöttem ki. Három évbe tellett, míg bekerültem a filmiparba, rendezőasszisztens lettem. Dolgoztam Carol Reeddel, Fred Zinnemann-nal. És David Leannel is egy kicsit. Asszisztens voltam
A fontos személyek (The V.I.P.s) című filmben, amelynek főszereplői Elizabeth Taylor és Richard Burton voltak, de Orson Welles is játszott benne. A forgatás közben egy producer ismerősöm telefonált, hogy kipróbálnám-e Hollywoodot. Mondtam, este visszahívom, mert épp egy tömegjelenetet veszünk csomó statisztával.
MN: Visszahívta?
PM: Tíz nap múlva már repültem is Hollywoodba. Hét évre szóló szerződést kaptam a Universal stúdiótól. Négy évig maradtam. Amikor megérkeztem, nem volt még zöldkártyám: hogy addig se vesztegessem az időt, a főnökeim azt mondták, jelentkezzek Mr. Hitchcocknál. Így is tettem, másnap jelentkeztem Hitchcocknál. A Marnie-t forgatta. Figyeltem, mit hogy csinál. Minden filmje minden képkockáját előre megrajzolta, alig kellett valamit mondania a színészeknek. Egy hatalmas tábla állt a stúdióban, rajta nagy papírlapok, minden beállítás felrajzolva. Hitchcock nagyon angol jelenség volt, fenséges és zseniális. Két-három hónapot töltöttem a Marnie forgatásán, elég jól megismertem. Utána más-más filmekhez kerültem. Lassanként újszülött rendező lett belőlem.
MN: De nem Hollywoodban.
PM: A stúdió alkalmazásában tértem vissza Angliába, egy tévésorozatban alkalmaztak rendezőként. Maradni akartam, Londonban akartam megrendezni az első filmemet. Ez 1968-ban sikerült is. Ez volt a Negatives, az akkor még ismeretlen Glenda Jacksonnal. Aztán olyan filmek jöttek, mint a Mihaszna Joe halálának egy napja Alan Batesszel és A felső tízezer Peter O’Toole-lal. A stúdiók alig szóltak bele a munkámba. A felső tízezer nagy siker volt, s mivel a United Artists filmje volt, a stúdió főnöke odaadta nekem a Bosszúvágy forgatókönyvét, lenne-e kedvem megrendezni. Lett volna. Ismét Amerikában találtam magam. Henry Fondát akartam a főszerepre, de a stúdió megvétózta. Akkorra már megígértem Fondának, hogy ha igent mond, senki mással nem csinálom meg a filmet, csak vele. Jó lecke volt: sose ígérj ilyet! Szóval, otthagytam a filmet (végül 1974-ben, Charles Bronson főszereplésével készült el – K. G.) és visszatértem New Yorkból Londonba.
MN: És akkor találkozott Peter Sellersszel.
PM: A King’s Roadon futottunk össze. „Hallom, befuccsolt az amerikai munka, szerencsétlen dolog, de tudod mit? Van egy 17. századi kalózos filmem, rendezd meg te” – mondta. Ez volt a Ghost in the Noonday Sun. Egy hete mondtam fel Amerikában, gondoltam, ez egy soha vissza nem térő alkalom: Peter Sellers és Spike Milligan a kor legnagyobb komikus géniuszai voltak, a kincses-kalózos forgatókönyv pedig csodás marhaságokkal volt tele, Milligan humorából nőtt ki később a Monty Python. Néhány évtizeddel megelőztük Johnny Deppet és A Karib-tenger kalózait. Minden amellett szólt, hogy belevágjak.
MN: Vannak elátkozott forgatások, de a Ghost in the Noonday Sun ezek közül is kimagaslik (Medak egy dokumentumfilmet is szentelt a történteknek – a The Ghost of Peter Sellers nemrég debütált az amerikai streaming szolgáltatókon – K. G.). A film számára felépített, háromárbócos hajó már az első nap elsüllyedt. És akkor jött Peter Sellers…
PM: Peter és én jó barátok voltunk. Tudtam, hogy nehéz eset, de Peter O’Toole is az volt, és ha adódtak is problémák vele, mégiscsak megcsináltuk a filmet, nem is akárhogy. Szerintem élete második legjobb alakítását nyújtotta az Arábiai Lawrence után. És dolgoztam Richard Burton mellett is, ő sem volt egy könnyű természet. Szóval úgy gondoltam, tudok Peter Sellersszel bánni. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. A hajó elsüllyedt, az idő szörnyű volt, Peter pedig kezelhetetlenné vált a ciprusi forgatáson. Amilyen gyorsan beleszeretett a projektbe, olyan gyorsan szeretett ki belőle. Nehéz úgy, ha a főszereplő mindent megtesz, hogy leléphessen egy folyamatban lévő forgatásról.
MN: Sellers eljátszotta a saját infarktusát.
PM: Peteren egyre inkább elhatalmasodott a paranoiája, a babonái rabjává vált. Az anyjához beszélt, aki vagy tíz éve meghalt. Azzal jött, hogy ezt vagy azt a jelenetet aznap nem forgathatja le, mert a mamája óva intette. És aztán jött az infarktusjelenet, az egész stáb szeme láttára. Peternek több mint tíz infarktusa volt már, az egyik forgatáson újra is kellett éleszteni. Úgyhogy könnyűszerrel eljátszotta a műinfarktust. Összeesett, mentő vitte el. Tíz napja forgathattunk, leálltunk mindennel. Nem sokkal később kinyitom az Evening Standardet, és azt látom főhelyen, hogy Peter Sellers Margit hercegnővel vacsorázik Londonban, a Beauchamp Place híres éttermében. Peter minden forgatást megnehezített, Blake Edwardsnak sem volt könnyű dolga vele a Rózsaszín Párduc-filmekben. Ma valószínűleg bipoláris zavarral diagnosztizálnák.
MN: Ezek után jó darabig főleg tévés munkákat vállalt, például két részt rendezett az Alfa holdbázisból.
PM: Azért korábban is dolgoztam a tévének, forgattam például Minden lében két kanált is. Roger Moore jó barát volt. De amit Peter művelt, nemcsak óvatossá, de kissé paranoiássá is tett: öt mozifilmbe is belekezdtem, de mindből kiugrottam, mielőtt elkezdődött volna a forgatás. Nem akartam még egy olyan katasztrófát, mint a Peter Sellers-ügy. Így nem én rendeztem meg a Csillag születiket Barbra Streisanddal, és visszamondtam Sean Connery, Richard Burton és Rod Steiger filmjeit is.
MN: Roger Moore barátjaként nem került a Bond-filmek közelébe?
PM: Elég közel kerültem, de ez már jóval a Roger utáni időkben volt. Los Angelesben éltem, amikor Barbara Broccoli (a Bond-filmek örökös producere – K. G.) elhívott munkaebédre és felkért, hogy vegyek részt a következő Bond-filmben. Ez volt Pierce Brosnan első Bondja, de Pierce, akivel korábban dolgoztam már a Remington Steele című sorozatban, még nem kapta meg a szerepet. Forgatókönyv még sehol, én épp Ted Danson és Mary Steenburgen filmjével, a Pontiac expedícióval voltam elfoglalva, szóval nemet mondtam. Bolondság volt, később természetesen megbántam. De Pierce barátsága töretlen.
MN: Amikor Bondra nemet mondott, már ismét kapós rendező volt: Gary Oldman korrupt zsarus filmje, a Rómeó vérzik éppúgy sikert aratott, mint a londoni gengszterekről szóló A Kray fivérek. Főszerepben a Spandau Ballet ikreivel, Gary és Martin Kemppel.
PM: Az igazi visszatérésem Az elcserélt gyerekkel kezdődött: pszichothrillerbe ágyazott kísértethistória volt George C. Scott-tal. Scorsese és Spielberg is őriz egy-egy 35 mm-es kópiát. Sokan óvtak Scott-tól, hogy ugyanabba a csapdába sétálok bele, mint Sellersnél. Nehéz ember hírében állt, de remekül tudtam George-dzsal dolgozni. Az A Kray fivérek is fontos film volt a számomra, mert már nagyon vágytam vissza Londonba. Ismertem a miliőt, az ötvenes–hatvanas évek Londonját, és ismertem a két gengsztert, találkoztam is velük. Rengeteg klubjuk volt, uralták az East Endet. Igazi nehézfiúk voltak és jóképűek hozzá, különösen Reggie. Sean Conneryhez illő vonásokkal. Ronnie volt az elmebeteg. És volt egy harmadik Kray is, Charlie. Még rendezőasszisztensként találkoztam az ikrekkel, az East Enden forgattunk, odajöttek, hogy mégis ki adott engedélyt nekünk. Mondtam, a rendőrség. Mondták, hogy őket nem kérdezte meg senki. És hogy nincs ez így jól, mert még bajba kerülhetünk. Kérdeztem, miféle bajba. Azt felelték, hogy hát gyilkossági bajba. Mint megtudtam, ha az East Enden forgatsz, a Kray-eket nem lehet megkerülni. Úgy volt, benne is lesznek az egyik jelenetben, a statiszták között, de nem tudtak megmaradni egy helyben, a bokros teendőik elszólították őket. Valakinek a védelmi bizniszt is vinnie kellett. „Sorry, Pete” – mondták és már ott se voltak. Így nem lehet forgatni, a kontinuitás megköveteli a folyamatos jelenlétet. A környéken mindenki ismerte a két Kray-t, de azt csak kevesen tudták, hogy valójában milyen brutális gyilkosok voltak.
MN: Gary Oldmannal hogy került össze?
PM: Épp azon keseregtem, hogy sehol egy jó forgatókönyv, amikor Gary odaadta nekem a Rómeó vérziket. Ha látsz benne lehetőséget, csináljuk meg, mondta. Imádtam vele együtt dolgozni. A színészek is imádták, jóval azelőtt is, hogy megkapta az Oscart. Ron Perlman is így volt ezzel, felhívott, hogy bármit eljátszik a filmben, csak adjak neki valami szerepet. Betettük Ront a filmbe, de végül a jelenete felét ki kellett vágni, terjedelmi problémák adódtak. De a barátságunkon ez mit sem változtatott, néhány éve a Hand of God című sorozatban dolgoztunk együtt.
MN: Sok más sorozatba is bedolgozott: Doktor House, Drót, Breaking Bad…
PM: Számomra Barry Levinson sorozata, a Homicide (nálunk Gyilkos utcák címen ismert – K. G.) volt a legfontosabb. Hat epizódot rendeztem. Nahát, hogy így is lehet forgatni? Tökéletesen kidolgozott kameramozgások helyett inkább rángattuk a kamerát. A tévében ez nem volt szokásban. Teljesen megváltoztatta a rendezői módszereimet. Innen jött a Drót is, hiszen a Homicide és a Drót írója, fő alkotója egy és ugyanaz (David Simon – K. G.). De a második legfontosabb tévés munkám, a Breaking Bad volt. Vince Gilligan, a sorozat alkotója az első forgatási napon azt mondta nekem: ne hallgass senkire, bármi is az eszedbe jut, csináld meg! Így kell munkába küldeni egy rendezőt egy új sorozatban. Meg is lett az eredménye. Sokan mondják, hogy az én epizódom a legjobb a sorozatban.
