film

Sosem késő

  • 2020. október 10.

Mikrofilm

Van az a szubzsáner, hogy az egykori kemény fiúk még egyszer megmutatják. Elvben azt, hogy a hajlott korral járó eltotyakosodottság ellenére ők még mindig kemény fiúk. Nemrégiben raboltak bankot világsztárok alakította nyugdíjasok (Zach Braff: Vén rókák, 2017), s mentek elásott kincsért, bajtárs maradványaiért az egykor hadszíntérként meggyűlölt dzsungelbe Vietnamot járt veteránok (Spike Lee: Az 5 bajtárs, 2020). Vietnami veteránok ebben az ausztrál próbálkozásban is vannak, őket is összehozza a sorsnak álcázott forgatókönyvírói fantáziátlanság.

Itt viszont nem lett különösebben elgondolkodva azon, hogy mi is legyen az az utolsó nagy dobás, amelynek sikeréért a reménybeli néző majd szorít. A másodlagos horderejű színészek által leblattolt, erősen harmadosztályú történet ezért összevissza kanyarog: valószerűtlen folyamatok bontakoznak ki teljesen illogikus fordulatokban, önképzőköri esetlenkedés és alsó tagozatos humor váltakozik olcsó érzelgősséggel. Hogy az egykor a véres kezű kommunisták börtönéből is szabadulni képes csapat ki tud-e végül törni az eszközökben nem válogató, történetesen pont vietnami származású és mit tesz isten, a bajtársak múltjához is kapcsolódó főnéni és pribékjei (miszerint ápolók, igen, befigyel a kakukkfészkes klasszikus is) által őrzött idősotthonból, hogy jóvátegyék életük nagy tévedéseit egyetlen délután leforgása alatt, no, azt nem árulom el. Aki éppen erre a filmre szán az életéből másfél órát, meg is érdemli az általa nyújtott élményt.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.