Ma, a streaming korában bármi megtörténhet: letarolhatja a világot egy koreai túlélődráma, megőrülhetnek az emberek egy sakkról szóló sorozatért, vagy épp egy horrorba hajló feketekomédia arathat sikert, amelyben egy picit sem vicces, bukott standup-komikust egy őrült nő kezd el zaklatni. Nagyjából ez ugyanis a Netflix legújabb szenzációjának, a Szarvasbébinek a lényege.
De persze ez sem előzmények nélküli (hiszen ma már tudjuk, hogy magukról a film- és sorozattervekről is algoritmus dönt a cégnél): a show minden bizonyára el sem készülhetett volna a zaklatás-témát gyönyörű emberekkel, szexin tálaló Te, vagy a szexuális erőszakot, konszenzust és traumát a maga komplexitásában vizsgáló Tönkretehetlek nélkül. A Szarvasbébi azonban azért is vált akkora durranássá, mert ügyesen játszik az „igaz történet”-címkével, így megbortránkoztató sztori hamar szenzációt keltett.
Richard Gadd, a sorozat alkotója ugyanis maga is standupkomikus, aki saját nevén egy ugyanilyen figurát játszik. A show Richardja azonban egy nem túl tehetséges, és nem is igazán vicces előadó – tudja ezt maga is, ezért a kocsmában, ahol pultosként dolgozik, gondosan titkokja, hogy hétvégente fellépésekre jár.
A Szarvasbébit készítő Richard Gadd valójában egy sikeres előadó: az Oxford drámaiskolájában végzett, számtalan díjat nyert, köztük az Olivier Awardot is, épp a Szarvasbébi színpadi változatáért. Mint a The Hollywood Reporternek egy interjúban elmondta, a sorozatban látható színpadi csetlések és botlások egykor valóban megtörténtek vele, lépett fel öt ember előtt és égett le úgy, hogy azt gondolta, belehal, rendszeresen hányta el magát a műsorai előtt izgalmában, mégis bízott abban, hogy összejön az áttörés.
Amikor aztán a 20-30 perces, vicces performanszok helyett átváltott a hosszabb, összetettebb estékbe, valami elindult. A Monkey See, Monkey Doban megtartotta az önmarcangoló feketehumort, ahogy azt is, hogy műsorában minden lelki bizonytalanságát és félelmét a közönségre borítja, akik egyfajta lelki szemetesvödörként működnek – miközben Gadd végig egy futópadon fut. A műsorral számos díjat nyert, világszerte több helyen is színpadra állíthatta, sőt, még a Comedy Central is leadta. Ezt követően készítette el a Szarvasbébi előadását, melyet az Edinburgh Fringe Festivalon, a világ egyik legnagyobb előadóművészeti fesztiválján mutatott be. Itt látta az előadást a netflixes Lindsey Salt, aki Londonba hívta Gaddet, és elkezdtek arról beszélgetni, hogyan lehetne mindebből egy sorozat.
Terápiás üléssel fűszerezett hullámvasút
A Szarvasbébi kezdetén felirat hívja fel a néző figyelmét, hogy mindez igaz történet – nem igaz történet inspirálta, nem a valóságon alapszik, hanem igaz történet, mely még korábban esett meg Gadd-del. A sorozatban a kezdő komikus mindennél jobban vágyik a sikerre, az elismerésre és a figyelemre – de végül váratlan helyről kapja meg ezeket. Egy nap besétál a kocsmába ugyanis Martha, aki csak egy teát kér, de pénze nincs rá. Gadd megszánja, és mégis ad neki – ezzel pedig elindít egy dominót, amiből egy évekig húzódó rémálom keveredik, mely során Martha 41 000 e-mailt, 744 tweetet, 100 oldalnyi levelet és 350 órányi hangüzenetet küld neki.
A sorozat amellett, hogy néha elképesztően vicces, máskor pedig szívet facsaróan szomorú, leginkább egy horrorra hasonlít: színvilága kopott, fénytelen, a szereplők gyakran rémisztő közeliben beszélnek, és hát a történtek is leginkább egy rémmesére emlékeztetnek. A zsáner szabályaival ellentétben azonban a Szarvasbébi nem építgeti hosszasan a feszült jeleneteket – már az első részben láthatjuk Marthából előbújni az eszelős zaklatót, Gadd-ből pedig az áldozatot.
A sorozat egyik erőssége azonban pont az, hogyan részről részre árnyalja a karaktereket, egyre mélyebbre és mélyebbre ásva traumáikban.
A főszereplők maguk is tele vannak ellentmondásokkal: Marthának ügyvéd létére nincs pénze egy teára sem, a figyelemre vágyó Gadd pedig annak ellenére kezd el flörtölni a nővel, hogy már első pillantásra viszolyog tőle – az apró hazugságokból, csúsztatásokból, majd egyre durvuló üzenetekből pedig hamar egy olyan komplex kapcsolat képe bontakozik ki, amelyre még a Stockholm-szindróma címkéje is túlzó leegyszerűsítésnek tűnik.
Martha rossz helyesírású üzenetekkel kezdi bombázni a férfit, aki beleegyezik, hogy találkozzon vele a kocsmán kívül is. A két, szemmel láthatóan elveszett és számtalanszor összetört lélek valamiféle önpusztító táncban akad össze: Martháról kiderül, hogy komoly mentális problémákkal küzd és nem először zaklat valakit, de ugyanúgy fény derül Gadd múltjának egy sötét részére, mely megmagyarázza, miért képtelen bárkivel egészséges kapcsolatot kialakítani. Részről részre újabb fénytörést kap mindkettejük alakja, így hiába egyértelműek a szerepek (az egyikük a zaklató, a másik az áldozat), egyszerűen lehetetlen egy legyintéssel elítélni őket, és ahogy egymásból, úgy a nézőből is rétegzett, összetett érzelmeket csalnak elő.
A Richard múltjáról szóló negyedik rész – mely hosszabb is, mint a többi – az elmúlt évek egyik legsokkolóbb, legmegterhelőbb tévés élménye, az epizód előtti figyelmeztető felirat tehát nem viccel. Máskor viszont kimondottan vicces a sorozat – soha nem a térdcsapkodós, inkább az abszurd, agyeldobós módon. Martha minden üzenete alatt ott van például „Az iPhone készülékről küldve” felirat, miközben valójában csak egy olcsó, régi mobilja van – amikor pedig üzenete dühvel telítődik, még ebben a mondatban is hibákat vét, egy alkalommal annyira felhúzza magát, hogy mindebből ennyi lesz: „Ihpone”.
A Szarvasbébi olyan, mint valami terápiás üléssel fűszerezett hullámvasút: azonnal beránt, néha egészen jól elringat és elszórakoztat, hogy a következő pillanatban ránk rémisszen, gyomorszájon vágjon, majd a lelket is kirázza belőlünk. Végül összetörve, de megerősödve szállunk ki belőle, hiszen epizódról epizódra nehéz és fájdalmas érzésekkel szembesülünk, a tempó és előadásmód miatt pedig képtelenek vagyunk félrenézni – és szinte folyamatosan, minden történés után ott dübörög bennünk a kérdés, mi mit tennék, hogyan cselekednénk? Szinte biztos, hogy nem találunk kényelmes válaszokat, de ilyenekre nincs is szükség. Richard Gadd bemutatja, a traumák hogyan képesek egész életünket megbélyegezni, a bántás, erőszak, szeretethiány hogyan gyűrűzik kapcsolatról kapcsolatra, vagy épp hogyan válhat zaklatóvá az, akit zaklattak.
Mi igaz az igaz történetből?
Mindennek ráadásul maga a valóság ad egy többletréteget. Gadd az interjúban elmondta, hogy ha a valódi zaklatójával akart volna foglalkozni, akkor dokumentumfilmet készít, nem fikciós sorozatot. Míg színházi előadásában Marthát egy üres bárszék és néhány üzenet, valamint hangüzenet képviselte, a sorozat már kicsit bátrabban nyúlt a figurához – nem csoda, hogy az internet gyakorlatilag napok alatt lenyomozta, ki is lehet ő a valóságban. Gadd maga az Instagramon kért meg mindenkit, hogy ne spekuláljanak, kik ihlethették a szereplőket, de ez persze senkit sem állított meg: rátaláltak egy nőre, aki valóban kísértetiesen hasonlít a sorozatbeli Marthára. Az illető perrel fenyegette meg Gaddet, aki szerinte a sikerért és pénzért bully-ingolt és kihasznált egy idős nőt.
„Arra használja a Szarvasbébit, hogy most engem zaklasson. Én vagyok az áldozat. Írt rólam egy rohadt tévéműsort”
– nyilatkozta.
Azóta a nő nemcsak előbújt a névtelenségből, de közel egyórás interjút adott Piers Morgan műsorában. Ebben Fiona Harvey azt állította, gyakorlatilag semmi sem igaz abból, amit a sorozatban látunk: csak párszor találkozott Gadd-del a kocsmában, mindössze néhány üzenetet írt neki, de nem zaklatta, nem támadta meg őt vagy barátnőjét, és nem is ítélték el soha zaklatásért. A nő gyakorlatilag őrültnek nevezte Gaddet, a sorozatot pedig hazugságnak. „Kérlek hagyj békén, boldogíts valaki mást, szerezz egy normális munkát, elborzaszt, amit műveltél” – üzente a képernyőn keresztül a férfinak.
A sorozat után egészen különös, nyugtalanító érzés megnézni ezt az interjút. Fiona Harvey gyakorlatilag mindent tagad, és egy borzalmas, elvtelen embernek festi le Gaddet – nem minden kérdésre tud azonban megnyugtató választ adni. Amint a program végén az interjút készítő Morgan is kiemeli, vagy arról van szó, hogy teljesen ártatlan, Gadd és a Netflix pedig kihasználta az esetét – ne feledjük a sorozat eleji, „igaz történet” feliratot! –, vagy végig, kategorikusan hazudik, akkor pedig felmerül a kérdés, mi lehet még igaz abból, amit a showban láthattunk.
Míg azonban Gadd-nek egy zseniálisan megírt és hasonlóan hatásosan megrendezett 7 részes sorozat állt rendelkezésre, hogy elmondja a saját verzióját, Harvey egy órát kapott az egyik legkeményebb interjúztatóval – ráadásul a nézők már eleve előítéletesen ültek le megnézni a beszélgetését a sorozat miatt. Nem egyenlőek tehát a viszonyok. A helyzet ahhoz hasonlít, mint amikor azok a férfiak, akiket nők zaklattak vagy bántalmaztak, nem mernek feljelentést tenni vagy elmesélni történetüket, hiszen a közvélemény megbélyegezné őket. A Szarvasbébi a műsort övető utólagos botrányával együtt azonban arra világít rá, hogy engedjük el az előítéleteinket – ugyanis senki és semmi nem olyan egyszerű, könnyen meg- és elítélhető, ahogy elsőre gondoljuk.
A Szarvasbébi elérhető a Netflixen.
