Film

Testvériség

  • 2021. február 10.

Mikrofilm

Végéhez közeledik a szovjetek utolsó, legdicstelenebb háborúja, pucolni kéne Afganisztánból, ahol már csak a városokban van biztonságban a katonák testi épsége.

Ám ki kéne szabadítani egy tábornok foglyul esett fiát, továbbá meg kéne egyezni az ellenséggel (megannyi bőszült iszlamista), hogy ne forszírozzák az öldöklést addig, amíg egy kulcsfontosságú szoroson át nem kel az ezred. Megyünk mi, kérem, csencselünk veletek egy kis magnót, tévét, rakétát, foglyot, aztán itt se vagyunk. Pénzzel mindent el lehetne rendezni, mert mindenki a velejéig korrupt, a gerilláikat he­roin­üzletből pénzelő hadurak éppúgy, mint a teljesen demoralizált Vörös Hadsereg, de az események végzetes elfajulását végül egyik fél sem képes kontrollálni.

Egy KGB-tiszt emlékiratain alapul a virtigli akciófilm, amely egyrészt a tomboló erőszak részletes bemutatásával sokkoló adrenalincunami, másrészt keserű búcsú a kivonulással egy időben összeomló Szovjetuniótól. Eredetiség nem nagyon van a produktumban, dramaturgia, stílus és művészi közlés (ún. üzenet) tekintetében egyaránt – és nem véletlenül – a vietnami háború traumáját feldolgozni próbáló Apokalipszis most, A szakasz vagy A szarvasvadász nyomdokain halad. Hősei gyilkolni kényszerített, bátorságukkal, helytállásukkal is egy alapvetően gonosz célt szolgáló egyszerű emberek, akiket birtokba vesz, maga alá gyűr a háború szelleme. Az odahaza hazafiatlansággal vádolt film váratlanul realista módon mutat be valamit, amit orosz közegben elhallgatni szoktak, vagy – ami még rosszabb – kritikátlanul dicsőíteni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.