A sztori további fordulatai szintén ismerősnek tűnhetnek: összebarátkozik a szomszéd lakókocsi különc kisfiújával, Sammel, akinek őrangyalává is válik, míg a kissrác az ő kapudrogja lesz a tisztes élet felé.
A Palmert csupán néhány káromkodás, egy részeg numera meg a bunyó után szétfröcsögő pár vércsepp választja el attól, hogy egy érzelmes családi film legyen az elfogadás erejéről. Ám Fisher Stevens a tévék délutáni műsorsávja helyett a filmfesztiválok versenyprogramját célozta meg: filmje többnyire szemcsés arcközelikkel, instantkávé-szerű, azonnal oldódó drámaisággal és a vidéki Amerika képeivel operál. Szerencséjére Justin Timberlake – akinek egyetlen Oscar-jelölése a Trollok hipervidám betétdalához fűződik – ezeket is el tudja adni. Karbantartóként alázatosan maszatol az iskolaudvaron, összeszűri a levet a jóravaló tanár nénivel és nemcsak elfogadja, hogy Sam kocsik helyett babákkal játszik és hercegnős pólóban jár, de meg is szereti őt. Palmer azon igyekszik, hogy a múltját maga mögött hagyva olyan legyen, mint a többiek, míg védence útja ennek épp az ellenkezője. Sam maga tisztában van vele, hogy ő más, mint az osztálytársai többsége – ez az, amit a körülötte lévőknek is el kell fogadniuk és meg kell tanulniuk.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
