Tíz rendhagyó néznivaló karácsonyra

Mikrofilm

Van élet a Reszkessetek, betörők!-ön és az Igazából szerelmen túl is!

Karácsonyi filmnézés szempontjából háromféle ember létezik:

  • az egyik harmincharmadjára is megnézi ünnepekkor az ilyenkor kötelező darabokat (hogy ezek mik, abban ugyan vannak apró eltérések, de a menü a Reszkessetek, betörők!-től kezdve a Télapun és a Hull a pelyhesen át az Igazából szerelemig terjed);
  • a másik a többséggel szembemenve úgy kerüli a karácsonyi filmeket, mint a pestist;
  • a középutas pedig egyik sorba sem áll be, és inkább Die Hard – Az élet mindig drágát néz, mely egyesek szerint karácsonyi film, mások szerint viszont nem.

Most az ezerszer látott ünnepi mozik helyett mindhárom csoportnak ajánlunk néhány rendhagyó filmet karácsonyra.

Három király tesó

Csak idő kérdése volt, hogy a férfibarátságot bemutató buddy movie zsánere végre a karácsonyi filmek piacára is betörjön. Seth Rogan egész karrierjét ilyen mozikra építette, Joseph Gordon-Levitt és Anthony Mackie személyében pedig ezúttal is remek partnereket kapott. Ők alakítják azt a baráti triót, akik utoljára készülnek arra, hogy közösen eltöltsék az ünnepeket, hiszen egyiküknek a karrierjére, a másiknak a születendő gyerekére kell koncentrálnia. Egész szentestéjüket arra teszik fel, hogy megtalálják a karácsonyi bulik Szent Grálját, közben pedig New York legfurább figuráival, exbarátnőkkel és elhanyagolt családtagokkal is kénytelenek összefutni. Ha már unjuk a „vizes banditák” elől menekülő Kevint, de a karácsonyból és New Yorkból nem akarunk engedni, ez a tökéletes választás.

Szörnyecskék

Joe Dante 1984-es klasszikusa ugyan karácsonykor játszódik, mégsem sorolják az ünnepi filmek közé – talán mert a szeretet és összetartás propagálása helyett inkább a kapzsiságról és a fogyasztói társadalom visszásságairól fogalmaz meg kritikát. Középponjában egy mogwai nevű aranyos lény áll, aki ideális háziállatnak tűnik, mindössze három szabályt kell betartani vele kapcsolatban: nem szabad, hogy víz érje, nem szabad éjfél után etetni és nem szereti az éles fényt sem. Persze mindegyik szabályt megsértik, így elszabadul a pokol. Chris Colombus (a Reszkessetek, betörők! és az első két Harry Potter-film rendezője) forgatókönyve eredetileg 18-as karikás horror volt, mely a produceri feladatokat ellátó Spielberg javaslatára finomodott családi mozivá. A gyerekes famíliákat azonban így is sokkolta a mikróban borzalmas halált lelő mogwai-k látványa. Ugyanezen év nyarán mutatták be az Indiana Jones és a Végzet Templomát, melynek néhány jelenetét ugyancsak túl durvának találták. Ennek a két filmnek köszönhetően született meg a PG-13 kategória (13 éven aluli gyermekeknek csak szülői felügyelettel ajánlott), mely nem sokkal később a Vörös hajnal című akciómozival debütált.

Tangerine

Két prostituált egy éjszaka alatt kénytelen végigvágtatni Hollywoodon, hogy megtalálják egyikük hűtlen stricijét – mindez nem hangzik túl karácsonyinak, pedig a Tangerine ideális ünnepi néznivaló, és nem csak azért, mert szenteste játszódik: a barátságról, az elfogadásról, és persze a szeretetről szól, mindezt egy iPhone-nal lefilmezve. Sean Baker azóta is a partvonalon kívül rekedtek és szerencsétlenül jártak legszórakoztatóbb krónikásának számít, olyan remekművekkel előrukkolva, mint a Floridai álom vagy a Vörös rakéta.

Durr, durr és csók

A Die Hardot ugyan senki és semmi nem taszítja le a karácsonyi akciófilmes trónról, azonban ha unjuk már John McClane megpróbáltatásait, jó ha tudjuk: van alternatíva.  Az olyan jól ismert daraboktól kezdve, mint a Halálos fegyver az olyan kevésbé jól sikerült próbálkozásokig, mint az Utánunk a tűzözön hosszú a lista. Mi azonban a sokat dumáló akciómozik koronázatlan királyát, Shane Blacket ajánljuk, neki is egy méltatlanul elfeledett filmjét. A Durr, durr és csókban Robert Downey Jr. még vasemberes újra-berobbanása előtt látható, de ez Val Kilmer egyik utolsó emlékezetes szerepe is. Mindemellett pedig remek párbeszédek, pergő akciók és épp csak annyi karácsonyi háttér, ami senki gyomrát nem fekszi meg.

Repülők, vonatok, autók

Emlékszünk még Gusra, a polkakirályra a Reszkessetek, betörők!-ből? Ő az, akinek fuvarjával Kevin anyukája épp időben hazaér karácsonyra az ottfelejtett fiához. John Candy mindössze egy nap alatt forgatta le jeleneteit, nagyrészt pedig improvizált. Volt azonban honnan merítenie. Három évvel korábban ugyanis pontosan ilyen minden lében kanál figurát alakított; a Repülők, vonatok, autókat ráadásul ugyanaz a John Hughes írta és rendezte, akinek a betörős film forgatókönyvét köszönhetjük. Ebben Steve Martin karaktere ugyan nem karácsonykor, hanem hálaadáskor akar hazajutni, ám a két remek komikus jelenetei szenteste környékére is tökéletes néznivalónak számítanak.

Willy Wonka és a csokigyár

Épp a napokban mutatták be a magyar mozikban is a Wonka című filmet, amely Timothée Chalamet főszereplésével a maga negédes hangvételével tökéletes karácsonyi mozizásnak ígérkezik. Ha előtte megnéznénk, mégis ki az a Willy Wonka, elővehetjük Tim Burton 2005-ös remake-jét is Johnny Depp-pel, mi azonban az 1971-es eredetit ajánljuk, amely nem csak Gene Wilder miatt érdemli ki figyelmünket: humora épp olyan groteszk, hangvétele pedig annyira maróan szatirikus, ami képes ellensúlyozni a „bejgliáradatot” és a karácsonyi filmekből áradó naivitást.

Tágra zárt szemek

Stanley Kubrick utolsó filmje nemcsak remekmű, de igazi karácsonyi film is: főhőse, a Tom Cruise alakította dr. William Harford azonban a tökéletes ajándék, vagy az ünnep jelentősége helyett saját férfiasságát, felesége szexuális érdeklődésének titkát kutatja. A sikeres orvos világa ugyanis egy pillanat alatt omlik össze amikor rájön, hogy nem képes kielégíteni a Nicole Kidman alakította felesége vágyait – az egész bizarr szexuális odüsszeia pedig egy karácsonyi partin kezdődik. A film körül bemutatója óta rengeteg összeesküvés-elmélet formálódott, nem kis részben azért, mert rendezője hat nappal azután halt meg hogy bemutatta a stúdiónak a film végső vágatát. Az egyik szerint például Kubrick valójában egy pedofilhálózatra kívánta felhívni a figyelmet, innen pedig már nem is olyan kacifántos az út Harvey Weinsteinig és Jeffrey Epsteinig.

Tuti dolog

A turné, Állj mellém!, A herceg menyasszonya, Harry és Sally, Tortúra – Rob Reiner 80-as, 90-es évekbeli filmjei az évtized legjobb, legemlékezetesebb darabjai közé tartoznak, bármelyiket ajánlhatnák karácsonyra is. Az első kettő között azonban rendezett egy remek romantikus vígjátékot is a mindig nagyszerű John Cusackkel, amit mára mintha elfelejtett volna a világ. A Tuti dolog főhőse, Walter Gibson nehéz időszakon megy keresztül, épp azért barátja javaslatára a karácsonyi szünetben New Enlandből hazatér Kaliforniába. Pechjére útitársa épp egy osztálytársa, Alison lesz, akivel a kezdeti ellenszenv után természetesen összemelegednek. A filmben azon kívül, hogy az ünnepi időszalban játszódik, lényegében semmi karácsonyi nincs – de mikor néznénk ilyen habkönnyű, de remekül működő komédiákat, ha nem épp ilyenkor?

Rockhajó/ Időről időre

Ha idén valamiért már karácsony előtt letudtuk volna a kötelező Igazából szerelem-nézésünket, itt az idő, hogy ugyanilyen intim kapcsolatba kerüljünk Richard Curtis többi mozijával. A Rockhajót hat évvel klasszikusa után készítette – ha megismételni nem is tudta annak sikerét, de a humorát sikerült megidéznie. A film egy rakás lázadó DJ-ról szól, akik egy hajóról üzemeltetnek kalózrádiót. Négy évvel ezután jött ki az Időről időre, amelyben Domhal Gleeson és Rachel McAdams kalandoznak az időben a tökéletes szerelem után kutatva. A Rockhajó poénjait és az Időről időre romantikáját összegyúrva már meg is kapjuk az Igazából szerelmet – Bill Nighy pedig mindháromban feltűnik.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.