Trump az Igazságügyi Minisztériummal akarta betiltatni a róla szóló paródiát

  • narancs.hu
  • 2021. június 24.

Mikrofilm

Alec Baldwin Trumpról szóló karikatúrája olyan jól sikerült, hogy az elnök a hatalmát felhasználva igyekezett leállítani a Saturday Night Live című tévéműsort.

A Saturday Night Live (SNL) az egyik legrégebb óta futó, ikonikus tévéműsor Amerikában: a szkeccs-show 1975-ben indult, és olyan komikusokat ismertetett meg a világgal, mint Eddie Murphy, Adam Sandler, Will Ferrell vagy épp Tina Fey. Az elmúlt évtizedekben voltak erősebb és gyengébb évadai is, a 2010-es évek elején azonban épp mélyponton volt a műsor: sem a viccek, sem a komikusok nem ütötték meg a nagy elődök színvonalát, így évekig csak szenvedett a show.

Aztán 2016-ban Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke, az SNL pedig hirtelen szintet lépett: elkezdték az elnököt és az őt övező politikai-társadalmi ámokfutást górcső alá venni, ami egy rakás emlékezetes szkeccset eredményezett.

Ott van például a választás napját megörökítő jelenet, amely tökéletesen mutatja be, hogy a nagyvárosi, elkényelmesedett értelmiség hogyan szembesült azzal, hogy egy valóságshow-hőst választottak a szabad világ vezetőjévé.

Trump kifigurázására már korábban is volt példa a műsorban, hosszabb-rövidebb ideig Phil Harman, Darrel Hammond, Jason Sudeikis és Taran Killam is megszemélyesítette, a valódi áttörést azonban Alec Baldwin Trump-paródiája hozta meg.

Baldwin 2016 októberében bújt először az elnök bőrébe, a szerep pedig azóta gyakorlatilag ráégett:

tökéletesen hozza Trump kicsinyességét és nagyképűségét, aki a karikatúrában egyszerre felfújt hólyag és nárcisztikus primadonna.

Baldwin ugyan soha nem volt az SNL stábjának tagja, ennek ellenére olyan nagy sikert aratott Trumpként, hogy négy év alatt több mint egy tucatszor tért vissza a műsorba eljátszani a szerepet – alakításáért többek között a Critics’ Choice Awardot és az Emmyt is elnyerte.

Ennél is nagyobb sikerként élhette azonban meg, hogy ahányszor csak feltűnt idétlen parókájában, sikerült felhúznia az elnököt: Trump rendszerint végigtweetelte az SNL-t, szidva a csatornát, a műsort, és elsősorban Baldwint. A most kiszivárgott hírek szerint azonban nem csak Twitteren dühöngött, hanem komolyan fontolgatta, hogy hatalmát felhasználva elkaszálja a paródiát: a Daily Beast írta meg, hogy

tanácsadóival és ügyvédjeivel arról egyeztetett, miként akadályozhatná meg, hogy ország-világ előtt hülyét csináljanak belőle a tévében.

Az volt az elképzelése, hogy elnökként utasíthatná a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (Federal Communications Commission), a bíróságokat, esetleg az Igazságügyi Minisztériumot (Department of Justice) hogy járjanak el az ügyben.

Ráadásul nemcsak az SNL nem tetszett neki: az egyik legnépszerűbb esti talkshow, Jimmy Kimmel műsora ellen is bevetette volna a hatalmát, ott ugyanis szintén gyakran viccelődött rajta a műsorvezető.

Természetesen végül nem sikerült elérnie, hogy leállítsa a paródiát, de sokat elárul a történet Trumpról, na meg arról, hogyan igyekezett felhasználni a hatalmát. Az SNL elleni hadjárata különösen azért ironikus, mert korábban semmi problémája nem volt a műsorral: 2015 novemberében, az elnöki kampánya részeként ő volt az egyik adás díszvendége – a showt a mai napig sokan kritizálják, amiért annak idején meghívták Trumpot.

Az egykori elnök a Daily Beast hírére reagálva egy bizarr nyilatkozatot tett közzé, amelyben tagadta, hogy az Igazságügyi Minisztériummal igyekezett elkaszáltatni a műsort.

„Azt azonban mondtam, hogy Alec Baldwin tehetségtelen, főleg amikor engem utánoz”

– írta Trump, hozzátéve: Darrel Hammond paródiájával azonban annak idején elégedett volt. „Hiszek abban, hogy az ilyen 100 százalékosan egyoldalú műsoroknak a Demokrata Párt illegális kampányhozzájárulásainak kellene számítaniuk” – folytatta, majd szokás szerint azon lamentált, hogy valójában nem vesztette el a 2020-as választásokat Joe Bidennel szemben.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.