A Hófehérkét is újraforgatja a Disney, meg is van már a főszereplő

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. június 22.

Mikrofilm

Egy igazi új felfedezett lesz a film sztárja. 

Rachel Zegler, Steven Spielberg 2021 decemberében mozikba kerülő West Side Story című musicalfilmjének sztárja kapta Hófehérke szerepét a Disney új élőszereplős mozijában.

Az 1937-es rajzfilm alapján készülő filmet Marc Webb rendezi, aki szerint Rachel Zeglert rendkívüli hangi adottságai mellett még számos más téren megmutatkozó tehetsége teszi alkalmassá a szerepre.

"Ereje, intelligenciája és optimizmusa pedig fontos része lesz annak, hogy újra felfedezzük a klasszikus Disney-mese örömét" - nyilatkozta a rendező.

Webb, A csodálatos Pókember rendezője 2019-ben vállalta el a Hófehérke új feldolgozását, amelynek forgatása 2022-ben kezdődik majd.

A kolumbiai-lengyel származású Zegler 2018-ban 16 évesen jelentkezett Spielberg Twitteren közzétett felhívására, amelyben a West Side Story főhősnőjét kereste, és 30 ezer jelentkező közül választották ki. Zegler előtte középiskolai színielőadásokban szerepelt, illetve 2015 óta működő YouTube-csatornájáról volt csak ismert, ahova saját előadásában töltötte fel különböző számok feldolgozásait. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.