tévésmaci

Ugat a ló, ugat a ló

  • tévésmaci
  • 2021. március 10.

Mikrofilm

Tévézzünk!

Amikor Sztupa és Troché bejárták a lápot, nem beszéltek, csak mutogattak. Nagy volt a szél, épp elmúlt a tél, a nádas még homokszínűre sárgult téli ruhájában kornyadozott, a fák kopasz ágai nagy összevisszaságban rázták ágaikat az ég felé, de Sztupa és Troché nem a szél vagy a hideg miatt mutogattak beszéd helyett, éppenséggel még a szájuk is mintha járt volna.

Akik figyelték őket, a legkorszerűbb technikát használták, de mégis be kellett rádiózniuk a központba, hogy küldjenek ki egy szájról olvasó siketnémát vagy navajót, mert valószínűleg elromlott az amerikaiaktól kikémkedett mikrofonpuska, hisz csillagászati pontosságú látcsöveiken észlelik, hogy jár a szájuk és mutogatnak, de hang, az nem jön az istennek se, műszaki hiba, gyakran megesik az ilyen, különösen errefelé (mifelénk, mondták a rádióba). Jött is a kék overallos navajo, hogy sasolja a kisbuszban (Latvija) a monitort, s látta ám, hogy Sztupa és Troché úgy mozognak a töltésen, mint egy vagy inkább két Hauke és Haien. Az igazi Hauke Haien ekkor épp Ockholm öreg kikötőjében vesztegelt, s három technikus is buzgólkodott a motorján. Nem volt elég nekik a négyütemű nyolchengeres dízelmotor, még August Jakobs kapitány is feszt a nyakukra járt, hogy mi lesz már, mi lesz már. A máskor oly jó kedélyű, bárki idegennel is fraternizáló Gustl most igencsak türelmetlen volt, szerinte jó okkal, hisz a Schmidt család lagzit ül holnap Föhr szigetén, s hozni-vinni kell a menyasszony családját, mert hát a Helmut egy Husumba való menyecskét talált épp magának. Sztupa és Troché hirtelen megálltak, Sztupa a túlsó parti töltésre mutatott, s tátogott valamit. Csá, mupuel, oreszté, jegyezte le a papírra a navajó. Mi van, Oresztész? – horgadt fel a parancsnok –, me­gint egy hülyét küldtek ide nekünk. Oreszté, ismételte konokul a navajo. Troché odanézett, ahova Sztupa mutatott, és elfelhősödő pofával mintha valamit mondott volna. Ík, írta a navajo (vagy siketnéma), ha lehet, még tétovábban, mint az előbb. A parancsnoknak már vörös volt a feje, csomagolunk, bazdmeg! Sztupa és Troché meg járták csak a lápot, bámulva a kopasz fákról leső halászsólymokat (magukban sasoknak hívták őket, úgy egyszerűbb volt), s hallgatták a nádas suhogását. Mondtuk, volt egy kis szél.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.