tévésmaci

Ugat a ló, ugat a ló

  • tévésmaci
  • 2021. március 10.

Mikrofilm

Tévézzünk!

Amikor Sztupa és Troché bejárták a lápot, nem beszéltek, csak mutogattak. Nagy volt a szél, épp elmúlt a tél, a nádas még homokszínűre sárgult téli ruhájában kornyadozott, a fák kopasz ágai nagy összevisszaságban rázták ágaikat az ég felé, de Sztupa és Troché nem a szél vagy a hideg miatt mutogattak beszéd helyett, éppenséggel még a szájuk is mintha járt volna.

Akik figyelték őket, a legkorszerűbb technikát használták, de mégis be kellett rádiózniuk a központba, hogy küldjenek ki egy szájról olvasó siketnémát vagy navajót, mert valószínűleg elromlott az amerikaiaktól kikémkedett mikrofonpuska, hisz csillagászati pontosságú látcsöveiken észlelik, hogy jár a szájuk és mutogatnak, de hang, az nem jön az istennek se, műszaki hiba, gyakran megesik az ilyen, különösen errefelé (mifelénk, mondták a rádióba). Jött is a kék overallos navajo, hogy sasolja a kisbuszban (Latvija) a monitort, s látta ám, hogy Sztupa és Troché úgy mozognak a töltésen, mint egy vagy inkább két Hauke és Haien. Az igazi Hauke Haien ekkor épp Ockholm öreg kikötőjében vesztegelt, s három technikus is buzgólkodott a motorján. Nem volt elég nekik a négyütemű nyolchengeres dízelmotor, még August Jakobs kapitány is feszt a nyakukra járt, hogy mi lesz már, mi lesz már. A máskor oly jó kedélyű, bárki idegennel is fraternizáló Gustl most igencsak türelmetlen volt, szerinte jó okkal, hisz a Schmidt család lagzit ül holnap Föhr szigetén, s hozni-vinni kell a menyasszony családját, mert hát a Helmut egy Husumba való menyecskét talált épp magának. Sztupa és Troché hirtelen megálltak, Sztupa a túlsó parti töltésre mutatott, s tátogott valamit. Csá, mupuel, oreszté, jegyezte le a papírra a navajó. Mi van, Oresztész? – horgadt fel a parancsnok –, me­gint egy hülyét küldtek ide nekünk. Oreszté, ismételte konokul a navajo. Troché odanézett, ahova Sztupa mutatott, és elfelhősödő pofával mintha valamit mondott volna. Ík, írta a navajo (vagy siketnéma), ha lehet, még tétovábban, mint az előbb. A parancsnoknak már vörös volt a feje, csomagolunk, bazdmeg! Sztupa és Troché meg járták csak a lápot, bámulva a kopasz fákról leső halászsólymokat (magukban sasoknak hívták őket, úgy egyszerűbb volt), s hallgatták a nádas suhogását. Mondtuk, volt egy kis szél.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.