Film

Karantén meló

  • SzSz
  • 2021. március 10.

Mikrofilm

A könnyed krimik évezredek óta nagyjából ugyanúgy épülnek fel: kapunk néhány papírvékony figurát, a jellemrajzuk egyetlen szóból áll (nagydumás; beszari; geek), a rövid felvezetés után pedig hamar elkezdenek megdolgozni a mozijegyért: indul a cselszövés, rablás vagy szélhámoskodás.

A Karantén melóban nem az a legérdekesebb, hogy igyekszik minden, a pandémiára jellemző élethelyzetet belesűríteni a játékidejébe, hanem az, hogy mennyire eltolódtak benne a műfajra jellemző hangsúlyok.

Persze a feje tetejére állt világhoz pont egy ilyen szabálytalan film való – védekezhetne Steven Knight forgatókönyvíró; neki azonban a Birmingham bandája vagy a Locke – Nincs visszaút után nem nagyon kell már szabadkoznia. Most is legfeljebb azért, mert nem tudta eldönteni, mit is akar kihozni a kényszer szülte ötletből: heist mozit, romantikus komédiát, vagy sokat és okosan beszélő, melankolikus dramedyt. Körülbelül másfél óráig az utóbbi kettőnek tűnik a film: az Anne Hathaway és Chiwetel Ejiofor alakította főhősöket már csak az tartja össze, hogy hatóságilag nem hagyhatják el a közös házukat. Előbbi sikeres és gazdag, de kiégett, utóbbi egy második esélyre váró depressziós művészlélek – kettejük szópárbajokkal tarkított párkapcsolati komédiája soha nem olyan elmés, mint amilyen lenni szeretne, de kétségkívül szórakoztató. Mindez azonban csak előjáték: elhatározzák, hogy a rendhagyó körülményeket kihasználva ellopnak egy több millió font értékű gyémántot. Ekkor viszont már vészesen ketyeg a játékidő, és magára a vérszegény akcióra alig fél óra jut.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.