Az eddig ismert formában megszűnt az Index, Magyarország legnagyobb olvasottságú, független online hírportálja, így még szükösebbé vált a médiapiac hatalommal szemben kritikus szelete. A legnagyobb játékos ráadásul pont akkor távozott, amikor mindennél nagyobb szükség van az őrkutyákra, a visszaélések és hazugságok felderítésére.
Az egyébként a portálon még blogként indult Könyves Magazin az Indexre emlékezve összeszedte azokat a könyveket, melyek segítenek megérteni, mi a szabad újságírás és miért fontos ez mindannyiunknak. Az Index szerkesztősége előtt adózva mi most bemutatjuk a legfontosabb és kedvenc, sajtóval foglalkozó filmjeinket.
Frost/Nixon
A Watergate-botrány a oknyomozó újságírás egyik legismertebb diadala, számtalan filmet ihletett, ezek közül van, amelyik jelen listára is bekerült. Richard Nixon a botrány után egy maratoni interjúsorozattal akarta visszanyerni a nézők szimpátiáját, ám a dolog nem igazán úgy sült el, ahogy várta – erről szól a Frost/Nixon. Ron Howard filmje a beszélgetésből egyfajta intellektuális Rockyt kreált: egyik sarokban a szórakoztató tévézésből érkező, ám nehézsúlyú interjúkban képzetlen Dávid, David Frost; a másikban pedig a veterán politikus-Góliát, Richard Nixon. Az egész felállás természetesen túl hollywoodi, ám a film meglepően valósághű; még úgy is, hogy a fő katalizátornak számító, éjszakai telefonhívás nem történt meg. Peter Morgan zseniális forgatókönyvével, a két főszereplő (Frank Langella, Michael Sheen) játékával a Frost/Nixon annak a szórakoztató példázata, hogyan nő fel egy újságíró a feladatához.
A bennfentes
Michael Mann filmje csomó olyan húron játszik, amelyek itthon különösen fájdalmasan pendülnek: mi az igazság ára és mennyit ér a sajtószabadság? Milyen mértékben szólhat bele egy cég a munkavállalói életébe, vagy épp egy tulajdonos a csatornáján futó műsor szerkesztésébe? Természetesen semmilyen mértékben, ezt képviseli az Al Pacino megformálta újságíró, aki saját karrierjét teszi kockára a riport kedvéért. De még így is ő vállalja a kisebb kockázatot: interjúalanya, aki egy dohánygyár kutatási és fejlesztési részlegének vezetője volt, gyakorlatilag az egész addigi életét kénytelen sutba dobni az ügy miatt. Mann filmje a rendezőhöz mérten hosszú, de hatásos: karakterei szinte végig a mit szabad/mihez van jogod szürke zónájában táncolnak, és hiába süt rájuk napnál is világosabban a nagybetűs igazság, rá kell jönniük, hogy az erkölcsi győzelem csak a filmekben hoz egyértelmű feloldozást.
Aranypolgár
Nemcsak az újságírással foglalkozó filmek egyik legkiválóbbika, de a konszenzus szerint minden idők egyik legjobb mozija, amely Charles Foster Kane tündöklésének és bukásának történetével egy olyan kort mutat be, amikor még a média irányított a politikát és nem fordítva; a sajtómágnások idejét, amikor a több százezres példányszámú lapok tetején még dörzsölt, self-made üzletemberek ültek és nem ejtőernyős csinovnyikok. És persze ne feledjük a film középpontjában álló nyomozást sem: mit jelent Kane halála előtti utolsó szava?
Spotlight – Egy nyomozás részletei
Thomas McCarthy mozija klasszikus, régi vágású film a klasszikus, régi vágású oknyomozó újságírásról; a remek színészeknek és a lebilincselő forgatókönyvnek köszönhetően azonban egy percig sem száraz vagy unalmas. A Boston Globe katolikus papok gyermekmolesztálási ügyeit felderítő sztorija Di Caprio szenvedéspornója, A visszatérő elől vitte el az Oscart 2016-ban.
Majdnem híres
Korrupt politikusokat, alávaló összeesküvéseket és sötét titkokat leleplezni remek dolog, az újságírók azonban nem csak ezekkel foglalkoznak, még a filmekben sem. Hanem például zenével, grupikkal és azzal, hogy a fenébe nőjön fel egy rockrajongó tizenéves a 70-es években. Na meg hogyan tartson az ember távolságot saját rajongásának tárgyával, ha példaképe, a rockisten is képtelen erre. Cameron Crowe önéletrajzi ihletésű, Oscar-díjas mozija tisztelgés nemcsak a rock-nagycirkusz, de a zenei újságírás előtt is.
GasLand
Josh Fox dokumentumfilmje nem az újságírásról szól, hanem maga a nagybetűs oknyomozás. Alapvetően a vidéki Amerikát letaroló és kizsákmányoló olajcégek üzelmeiről lebbenti fel a fátylat, de minden megvan benne, ami egy nagyívű, megkapó újságcikkben: személyes hangvétel (Fox azt is dokumentálja, hogyan készül a film, esetenként pedig gázmaszkban bendzsózik a gigászi gépek előtt), emberi sorsok, általános üzenet és egy szimbolikus kép, mellyel az egész doku mindenki számára érthetővé válik – a fúrótevékenység közben a cégek annyira tönkreteszik a környezetet, hogy a csapból folyó víz a szennyeződés miatt egyszerűen öngyújtóval meggyújthatóvá válik. A dokut 2011-ben Oscar-díjra is jelölték. S hogy a helyzet nem sokat változott azóta, azt az is jelzi, hogy pár év múlva folytatása is készült.
Zodiákus
Minden idők egyik legismertebb sorozatgyilkosának személyazonossága máig rejtély, David Fincher filmje épp ezért nem is róla, hanem a nyomozásban részt vevőkről szól; arról, milyen embertelen munkát fektettek az újságírók és a szakemberek a tettes megtalálásába, de igyekezeteiket mégsem koronázta siker. Fincher és James Vanderbilt forgatókönyvíró főhőseikhez hasonló alázattal építették fel a több mint két és fél órás filmet.
A turné vége
És ha már eredmény nélküli igyekezetek: miután Végtelen tréfa című, mára ulyssesi magasságokba törő regénye teljesen lenyűgözte, David Lipsky újságíró meggyőzte szerkesztőjét a Rolling Stone-nál, hogy interjút készíthessen annak írójával, David Foster Wallace-szal. A megbízásból egy több napig húzódó, egyre személyesebb hangulatú beszélgetés kerekedett, amelynek során DFW némileg levetette különc író-álarcát, Lipsky pedig szinte teljesen elengedte hagyományos újságíró-szerepét. A cikk mégsem jelent meg, Lipsky csak az író 2008-as öngyilkossága után vette újra elő felvételeit és jegyzeteit, amelyekből nagy sikerű könyvet írt . Ezt dolgozza fel a film is, melyet többen kritizáltak Wallace ábrázolása miatt, de egy biztos: Jason Segel zseniális játéka azokhoz is közelebb hozza a zsenit, akik nem jutottak túl több mint ezer oldalas, immár magyarul is olvasható eposzán.
Csekély esély
A tavalyi év egyik legviccesebb filmjénél kevés mozi szemlélteti jobban azt a fajta polarizáltságot és széthúzást, ami napjainkra jellemző: a romkomban a szerelem útjában már nem exek, régi reflexek vagy gaz csábítók, hanem ideológiák és politikai törésvonalak állnak. A románc egyik tagja az amerikai külügyminisztert játszó Charlize Theron, a másik Seth Rogan, aki azért kénytelen otthagyni újságírói munkáját, mert lapját egy etikátlan médiamogul felvásárolta.
Az elnök emberei
Dustin Hoffmannak és Robert Redfordnak hála a Watergate-botrányt kirobbantó két újságíró, Bob Woodward és Carl Bernstein immár mindörökre pimaszul jólfésült fizimiskával maradnak meg kollektív emlékezetünkbe. Alan J. Pakula mozija nem hallgatja el a nyomozással járó nehézségeket és üresjáratokat sem, épp ezért nem is szögez mindvégig a székhez minket, ám így is remekül bemutatja, milyen munka áll minden idők egyik legnagyobb politikai botrányának felgöngyölítése mögött
