Mint tudjuk, kétféle ember létezik: az egyik él-hal az esküvőkért, a másik inkább hal, vagyis ki nem állhatja az efféle – vagy bármiféle – társasági eseményeket. Annak, aki esküvői meghívottként olvasott már ki egy teljes Szini Gyula-kötetet, ez nem újdonság, s bár Keanu Reeves és Winona Ryder nem tűnnek Szini-rajongónak, de esküvői meghívottként nagyon ismerős arcot vágnak – a savanyútól az őszinte rémületig a végstádiumos mizantrópia nagyon is emberi vonásai váltakoznak rajtuk. Bájos pszichiátriai esetek ők, de mivel a pszichiátriai esetek a legritkábban ennyire bájosak, fennáll a gyanú, hogy amit látunk, nem más, mint az egyik leghazugabb és egyben legbájosabb műfaj, amit ember valaha is teremtett: igen, egy rom-komban vagyunk, a szellemes szerelmi szenvedők és a százméteres sík-egymásratalálók versenyében. Ennek is megvannak a nagyjai, hogy csak Nora Ephronig és ne mindig Lubitschig menjünk vissza; Victor Levin egyelőre csak odáig jutott, hogy nagyon gyorsan és életszerűtlenül beszélteti Keanut és Winonát, akik különösebb átélés nélkül, de ízesen elhadarják hol szellemes, hol csak pergő pikírtségeiket. Nem lehetett könnyű ennyi szót ilyen tempóban egymás után kimondani, ez már maga bátor vállalás, miként az is, hogy a szebb napokat is látott két sztár pont úgy fest, mint két szebb napokat is látott sztár. Reeves pont azzal az arccal utálkozik és romantikázik, mint amivel máskor túszokat szed, és Ryder láttán is megannyi másik szerep ködlik fel a múltból, bár lehet, hogy csak álmodtuk a kilencvenes éveket és Gyulát.
Forgalmazza a Vertigo Média
