A jó kísértetes-démonos filmek legalább két órára képesek elhitetni a többnyire szkeptikus nézőkkel, hogy világunk transzcendentális szigetelése sérült – ezért mindenféle túlvilági lények csúsznak át a réseken, sűrű huhogás, hörgés, vonyítás kíséretében. Korántsem vagyunk biztosak abban, hogy Az apáca című alkotás rutinos készítőinek is sikerült az attrakció: az átlagnál sokkal kifinomultabb Démonok között-széria laza előzményfilmje lenne ez, sajnos annak ötletessége és dinamikája nélkül. Bevált démonvadászaink helyett csapnivaló dilettánsok veszik fel a harcot a földre szállt fityulás gonosszal: mondjuk, a kezdő apácát játszó ifjabb Farmiga (Taissa) alakítása a film egyik üde színfoltja.
E fikciós valóságban természetesnek tűnik, hogy 1952-ben, a román sztálinista diktatúra dühöngésének idején két vatikáni küldött látogat meg egy fogarasföldi apácakolostort, ahol egy kanadai expat fogadja őket – anélkül, hogy az egész klerikális csoportozatot és kémbandát Valak démonostul deportálnák a Duna-deltába.
Miután szerencsésen túltettük magunkat racionális ellenvetéseinken, már csak a székből felugrós, beszaratós részeket (jump scare) kell számba vennünk, de sajnos ezekből jóval kevesebb adódik, mint amennyit a filmhez adagolt hype alapján hittünk – a pokolból jött Valak ugyan (Bonnie Aarons értő és érzékeny alakításában) rusnya egy teremtés, de idővel őt is megszokja a szemünk. Sajna ritkán lesz abból jó film, ha a készítők egyszerre lopnak (pardon: idéznek!) a Hobbit 2-ből, a Feltámad a halálból és az Ördögűző 4-ből.
Forgalmazza az InterCom
