Visszatért a Star Wars-univerzumba a Jar Jar Binkset alakító színész

  • narancs.hu
  • 2023. március 25.

Mikrofilm

Ahmed Best A mandalóriban kapott új esélyt.

Az immár filmekkel, rajzfilmekkel és sorozatokkal vegyes, évtizedek óta menő Star Wars-univerzumban akad pár megkérdőjelezhető mozi, néhány fura karakter és történetszál, de senkit és semmit nem kísér olyan univerzális gyűlölet, mint a Baljós árnyakban feltűnt Jar Jar Binkset. A Galaxis legidegesítőbb figurája a rajongók és a színész életét is megkeserítette, George Lucas viszont a kedvencének nevezte – erről ebben a cikkünkben számoltunk be.

Pár éve felröppent a pletyka, hogy a komikusnak szánt karakter ismét megjelenhet, ráadásul szakállasan. Erre egyelőre még várnunk kell, ám a Jar Jart eredetileg alakító Ahmed Best most esélyt kapott a visszatérésre és talán a megváltásra is. „Szíven ütött, épp telibe talált. Minden létező rasszista sztereotípiát elmondtak rólam, amit el tudsz képzelni. Kritizáltak a jamaikai, tört dialektusomért, ami azért is sértő, mert nyugat-indiai származású vagyok, nem jamaikai. Nem tudtam, hogy reagáljak” – emlékezett vissza kínjaira és az utálatra, amit Jar Jarért kapott. Azt is bevallotta, hogy sokáig depresszió gyötörte, és még évtizedekkel a Baljós árnyak után is volt, hogy utolérte az utálat.

Best azonban most egy mindenkit meglepő cameóval tért vissza: A mandalóri legújabb, harmadik évadjának negyedik részében (Chapter 20: The Foundling) tűnt fel – Jar Jar helyett azonban egy Kelleran Beq nevű jedit alakított. Nem ez az első alkalom, hogy ebben a szerepben láthatjuk: a Star Wars: Jedi Temple Challenge nevű, gyerekeknek szóló webszériában is Kelleran bőrébe bújt. A Youtube-on futó sorozat egyfajta ügyességi vetélkedő, melyben a versenyzők mindenféle akadályokat teljesítenek, hogy a végén jedi  lovaggá válhassanak.

A mandalóriban ellenben a nevezetes 66-os parancs végrehajtását felidéző flashbackben szerepel, melyben a klónhadsereg a jedik ellen fordul, Kelleran viszont megmenti Grogut. A visszaemlékezés ráadásul nyílt végű befejezést kapott, így könnyen elképzelhető, hogy Best visszatérhet még a sorozatba.

A mandalóri eddigi részei a Disney+-on nézhetőek.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Gyúlnak a fények

  • - minek -

Szép számmal akadnak olyanok a popvilágban, akiknek tinédzserként hull az ölükbe a világhír, míg mások hosszú időn át, sok kitérővel küzdenek meg a sikerért, s ha látszólag későn rajtoltak is, mégis mindig akkor érnek oda a célhoz, amikor kell.

Kabuki Kőbányán

  • Kiss Annamária

A 19. századi Japán egyik leghíresebb írója, IV. Namboku Curuja kabuki színműve nyomán Silviu Purcărete a román nyelvű Radu Stanca Nemzeti Színházban 2018-ban rendezte meg ezt az előadást, hogy még abban az évben elnyerje vele a román színházi szövetség (UNITER) díját, három kategóriában is.

Utcazene

Mint egy hatásvadász romantikus szimfónia, a BMC Ligeti-fesztiválja is a végére tartogatta a nagy csúcspontokat. (Az első beszámolónkat lásd: Haj, ifjúság, Magyar Narancs, 2023. június 1.) A Ligeti találkozik Kurtággal című koncertet Pierre Charial produkciója nyitotta. A 80 éves, hórihorgas, mutatványosra emlékeztető kintornás még Ligetivel dolgozta ki a mester jó néhány darabjának átiratát.

Megkérték Gyulát

„Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«” – ezt írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalára, miután a hvg.hu a nyomozati iratokat idézve megírta, Fidesz közeli macherek („üzletemberek”) és politikusok hogyan akarták lejáratni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Budapest jelenlegi városvezetését.

A majdnem szentté avatott ember

Két évvel ezelőtt az azóta megboldogult Transindex.ro munkatársaként interjút készítettem Böjte Csabával. Az interjúban Böjte az abúzusokat szenvedett és a traumát feldolgozni képtelen gyerekeket „fonnyadt almáknak” nevezte, akikből „pálinkát főznek”. 
A szerzetes a beszélgetés egy pontján dühöngve felállt, és faképnél hagyott.

Hinni kell benne

Családostul a nyilvánosság előtt éli az életét a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Joób Márton önkormányzati képviselő, és azért küzd, hogy ne ítéljék el. Politikusként a senki földjére került, de a következő választáson is indulni akar.

Eskü, hogy megadom

Majdnem a duplájára emeli a kormány júliustól a kamatadót, az állampapír továbbra is adómentes lesz. Bár racionálisan az állampapír a legjobb befektetés, a befektetők mégis menekülnek tőle. Vajon miért? És jó megoldás-e ez ellen az adóemelés?