"Egyfajta tisztelgés az Orbán-rezsim által elpusztított demokratikus értékek előtt"

Nagytotál

Építészet, film, játéktervezés, szamizdatkiadás – Rajk László mindegyikben a teret, a tér kínálta szabadságot kereste. Most is ezt teszi, a 70. születésnapjára kiállítással lepi meg magát és a közönséget, a tárlaton szoborszerű térmodellekkel és a közéletből kiírt fogalmak „visszaírásával” tágítja a kulturális teret.

A 70. születésnapjára időzített kiállításra készülő építésszel, egykori szamizdatossal és valahai szabaddemokrata politikussal nyomtatott kiadásunkban közlünk nagyinterjút. A beszélgetésünkből már közreadtunk egy kis ízelítőt – a teljes interjú a lapban olvasható –, most megtekinthetik a kiállításról készült képeinket is.

Rajk László az interjúban így beszélt az eseményről: "Izgulok, hogy elkészüljek a kiállítással, ami február 7-én nyílik a Fugában. A 2011-től folyamatosan bővülő Hiányzó… című akcionista frottázssorozatomat állítom ki a hozzá tartozó szövegekkel, melyek egyfajta személyes tisztelgések az Orbán-rezsim által könyörtelenül elpusztított demokratikus értékek előtt, illetve épület- és díszletmaketteket, hosszú fémlábakra helyezve. Filmszobroknak nevezem őket. Ezzel fogok ünnepelni."

false

 

.

false

 

.

false

 

.

false

 

.

false

 

.

false

 

.

false

 

.

false

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.