A zsidók már Janus Pannoniust sem tisztelik

  • narancsblog
  • 2012. október 16.

Narancsblog

A Janus Pannonius-díj Szőcs Géza személyes projektje: „nekem ez a becsvágyam, ezt tartom (egyik) feladatomnak megvalósítani: ezt a díjat létrehozni”. A magyar állam nem habozott mélyen a zsebébe nyúlni (a díjjal jelenleg 50 ezer euró, nagyjából 14 millió forint is jár, „részben kormányzati forrásból”), hogy ezt a becsvágyat kielégítse. De ugyan ki gondolta, hogy Szőcs Géza és az általa reprezentált Orbán-kormány megfelelő tekintélyt jelent egy nemzetközi jelentőségű díjhoz?

Lawrence Ferlinghetti, az aggastyán amerikai költő nem kért a megtiszteltetésből, „mivel a díjat jelenleg részben a magyar kormány finanszírozza, és mivel a jobboldali rezsim politikája a tekintélyelvű irányítás felé, következésképpen a szabad véleménynyilvánítás és a polgári szabadságjogok korlátozása felé tolódik”.

„Feltételezhető, de nem bizonyítható, hogy valamilyen külső – Magyarországról jövő – befolyásolás hatására” döntött így, szajkózta a szokásos kormánypárti lózungot Szőcs a hétvégi Magyar Hírlapban. Ugyanezen lapszám frappáns című vezércikkében (A költő) Sinkovics Ferenc főmunkatárs gyorsan tovább is fűzi a gondolatmenetet: „Valahonnan innen, Budapestről hívhatták, s egy komoly hang azt mondta állítólag a kagylóba, ha át meri venni a díjat s a vele járó ötvenezer eurót, annak nagyon komoly következményei lesznek.” A látnoki képességekkel megáldott szerző eztán javaslatokat is tesz, kinek kellett volna inkább adni a díjat: hát Berzsenyinek! Jó, jó, nem külföldi és mintha egy ideje már nem élne, de akkor is! Hát, nehogy már valami buzeráns amerikainak adjuk a dolgozó magyar nép pénzét! Hogy eldrogozza! Akkor már inkább kapja a Markó Béla, ironizál elmésen Sinkovics, „aki nem magyar költő ugyan, de legalább magyarul ír”. Nos, ez a mondat még a Fidesz legvagányabb napilapjában is ritka mélység, de ha továbbgondoljuk, ha megpróbáljuk elképzelni, mégis mi a búbánat lehetne Markó, ha nem magyar, akkor ahhoz is közelebb kerülünk, kik állhatnak Ferlinghetti megfélemlítése mögött. Na, ugye, hogy a zsidók? Ja, mi speciel azt hallottuk, hogy állítólag maga Kertész Imre SMS-ezett a jó öreg Lawrence-nek, és ő tolmácsolta – példás tömörségben – Bajnai Gordon fenyegető szavait.

De mondunk jobbat! Mi lenne, ha Szőcs Géza elfogadná: ha valaki undorodik tőle és a főnökétől, attól még nem feltétlenül a balliberális belső ellenség bábja. Hogy Ferlinghetti nem kóros hazudozó, és valóban az történt, amit állít: miután megkapta a díjat, gondosan tanulmányozta annak szponzorait, köztük a jelenlegi magyar kormányt, és neki ez a bagázs büdös. Abban igaza van Szőcsnek, hogy Európában a kultúrát nagyrészt az állam tartja el, és az adófizetők pénzét el lehet fogadni akkor is, ha az aktuális kormánnyal nem értünk egyet. Lehet, de nem kell. De megfeledkezik egy apróságról: saját magáról. Hogy ez a díj az ő kis babuskája, ő pedig ma már nem több és nem más, mint a demokrácia terén erős kihívásokkal küszködő miniszterelnökünk kis barátja, aki személy szerint azzal keltett nemzetközi érdeklődést, hogy pajkos kedvvel hurcolászta egy tisztes antiszemitizmusban megőszült nyilas celeb hamvait az erdélyi pityókaföldeken.

Talán egyszer majd alapít valaki egy nemzetközi rangú magyar irodalmi díjat, és mindenki boldog lesz. De amíg Szőcs Gézának és gazdájának köze van hozzá, addig az állami milliókért cserébe nem jut más nekünk, csak a szégyen.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.