Mozgalmas délutánja volt szerdán Miskolcnak, s akár örülhetnénk is, hogy különösebb megrázkódtatás nélkül átesett a város az Avas lakótelepi romák életéről pró és kontra szóló tüntetéseken. Vonultak roma jogvédők, vonult a Demokratikus Koalíció, persze együtt se voltak feleannyian sem, mint a jobbikos demonstrálók. Csakhogy örülni még a rend viszonylagos fennmaradásának sem érdemes nagyon, hiszen jól is néznénk ki, ha ilyen döbbenetes léptékű rendőri mozgósítás nem volna képes visszatartani az – ezúttal tagadhatatlanul forrongó – indulatokat.
Ráadásul nem is történt más, csak mindenki hozta a szokott formáját, nemes, illetve nemtelen szándékait, az ilyes alkalmakra betárazott szólamait. Mégis, van az egész történetben valami szörnyen rémisztő, ami messze túlmutat az avasi lakótelep lakóinak nyilvánvalóan sanyarú életkörülményein.
Az alapszituáció az, hogy a mondott lakótelepre a Fészekrakó program során beköltözők – akik ráadásul a feltételezések szerint meg nem engedhető módon, fedezetlen hitelek segítségével jutottak lakáshoz – tömegesen tartják rettegésben nemcsak a szűkebb környezetüket, de idestova az egész várost. A tegnapi kivonulások azt mutatják, hogy a Jobbik szerint ezek a bűnözők kizárólag romák. Mondhatnánk persze erre azt is, hogy „ha romák, romák, ez akkor is csak rendészeti kérdés, oldja meg a város, a rendőrség, hátha annyiba sem kerülne, mint biztosítani az efféle demonstrációkat”.
De ami tegnap történt, s mindaz, ami odáig vezetett, távolról sem rendészeti, sokkal inkább szemléletbéli kérdés. Az ország nyomorúságos helyzetére adott válaszok kérdése. Nem kell ugyanis semmi különösebb társadalomtudományi elmélyültség ahhoz, hogy valaki észrevegye, szemig süllyedve a mocsokba az érintettek hajlamosak egymás ellen fordulni, s oh, igen, léteznek olyan politikai erők, amelyek erre építik egzisztenciájukat; s arra sarkallják követőiket, hogy üvöltsenek. Adott esetben például azt, hogy „Minden fára egy cigányt!”. Vona Gábor szerdai beszéde elérhető az interneten, ellenőrizheti bárki, hogy vajh uszított-e minden szavával, vagy sem.
Az is kimatekozható bekötött szemmel, hogy mindezen állapotok jelenléte és fenntartása kinek a szándékait tükrözi, s kinek áll – kimondottan aljas – érdekében. Kinek van szüksége ellenségképre, kinek van szüksége figyelemelterelésre. Kinek van szüksége egy nála is nagyobb disznóra, akitől olykor még meg is „védhet”.
A miskolci Avas lakótelep nyomorát vagy konszolidálja a város, vagy nem. Ha nem, megette a fene az egészet, tudniillik az egész hazát.
De ha sikerül is ez a konszolidáció, a fenétől, pontosabban a kárhozattól akkor sem biztos, hogy megmenekülünk. Simon Gábor MSZP-s vezető azt mondta az avasi helyzetről a minap (okt. 15-i MTI): nagyjából 150-200 ingatlan jutott „bűnözői körök” tulajdonába, döntően olyan emberekhez, akik nem tudnak vagy akarnak a lakótelepi közösségbe beilleszkedni… S emlékezzünk arra is, hogy Miskolcon háborítatlanul lehetett valaki rendőrkapitány akkor is, amikor nettó cigánybűnözésről beszélt.
S míg csak pár száz felvonuló mond ellent ennek, addig, ha tetszik nekünk, ha nem, ez bizony konszenzus. Egyezség abban a tekintetben, amely a bűnöző és a cigány közé különösebb fenntartások nélkül tesz egyenlőségjelet. Az akasztani kívánók, a támogatóik és a kussolók konszenzusa. S ez a konszenzus velünk marad akkor is, ha az Avason valahogy rendeződnek a dolgok. S ha velünk marad, megnézhetjük magunkat.
