Áder János ünnepi beszéde: a valós gondokról egy szót sem, a hibákat csak másban keresni

  • narancs.hu
  • 2015. augusztus 20.

Narancsblog

Az állami ünnepek kötelező tartozéka a politikusok reménytelen küzdelme a magyar történelemmel és a valósággal.

Borítékolható volt, hogy mi lesz a vezérfonala az augusztus 20-i hivatalos ünnepségek beszédeinek. Mi más, mint a magyar kormány heroikus helytállása a bevándorlók tömegével szemben, hiszen hazánk voltaképpen az immár kozmikus méretű háború legfontosabb terepe. (Áder János szövegírójának amúgy alaposan meglódult a fantáziája, mert az államfő a határainkat „százezrével ostromló” migránsokról beszélt.) Újra tetszeleghetünk tehát, leginkább persze önmagunk előtt, az antemurale christianitatis szerepében; lám, annak rendje s módja szerint előkerültek is a kutyafejűek meg a lófarkasok. (Nota bene, valamennyi frusztrált kis káeurópai nemzet önmagát tartja a kereszténység első számú védőpajzsának.) A historizáló szokványidiotizmusok mellett azonban feltűnt egy viszonylag friss motívum is. A köztársasági elnök szerint a NATO- és az uniós csatlakozáskor Magyarország joggal remélhette, hogy megszűnik a külső fenyegetettsége, illetve fölzárkózhat a nyugati jóléthez, ám az európai pénzügyi és politikai válságok világosan mutatják, hogy mindez illúzió volt; végső következtetése pedig az, hogy csakis magunkra számíthatunk. Most hagyjuk is azt a szemantikai csínyt, hogy a külső fenyegetettség tényéhez semmi köze a NATO-tagságnak, az ország biztonságához viszont annál inkább, ahogyan azt a csatlakozáskor, 1999 kora tavaszán a kormányon lévő Fidesz vezetői is feszt hajtogatták; ehelyett figyelmezzünk az Áder-beszéd azon részére, amely alig burkoltan varrja az unió nyakába azt, hogy a magyar társadalom nem érte el a nyugati életszínvonalat.

false

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


Nem világos, mit ért ezen Áder. Netán a csatlakozás óta a magyar költségvetésbe áramló uniós eurómilliárdokat? Amelyek nemcsak úgy vannak, hanem a keményen dolgozó német, holland, belga, vagy az unión kívüli norvég és svájci kisemberek adóbefizetéseiből származnak? Amely pénz ilyetén uniós fölhasználásához e külföldi kisemberek kormányai abban a reményben járultak hozzá, hogy azt az elmaradt ká- (és dé-) európai régiók vezetői mindenekelőtt az infrastruktúra, az oktatás, a tartós munkahelyteremtés fölzárkóztatására használják majd? Nos, feltesszük, Áder nem arra gondolt, hogy ez a nyugat-európai hit tényleg illúzió volt. Nem arra célzott a mi köztársasági elnökünk, hogy a hülye németje nyilván álmában sem gondolt arra, hogy egy uniós káeurópai államban Ceaușescu után is akad klientúra- és dinasztiaépítésbe kezdő ország- meg nemzetvezető, arra meg pláne nem, hogy ezt a nemzetépítést végső soron a német (holland stb.) polgárok finanszírozzák.

Ha az állami ünnepen az államfő a magyar államot sorozatosan megkárosító vezető politikusokról és azok pereputtyáról, az állam lerablásának évtizedekre kiható következményeiről beszélt volna, az igen, az államférfiúi tett lett volna. Ehelyett menekültekről, illetve a magyar állam megmaradásáért az ellenük folytatott harcról, meg az unióban és a NATO-ban való csalódottságról öblögetni, vagy arról, hogy mint a történelemben mindig, ismét „egyedül vagyunk” – ez nem más, mint egy újabb hazug, cinikus NER-megnyilatkozás. Olyan ráadásul, amelyik az ország valódi gondjaival szembenézni képtelen, a hibákat mindig kívül kereső magyar izolacionalizmus legótvarabb közhelyeit hasznosítja újra.

Neked ajánljuk