Andrew G. Vajna pénzt oszt

  • narancsblog
  • 2013. június 12.

Narancsblog

Voltaképpen az is szerfelett hasznos tudás, hogy Andrew G. Vajna és Kovács András Bálint Árpa Attilában látja a filmművészet jövőjét, hiszen megerősíti mindazt, amit Orbán Viktor kormányának kultúrpolitikájáról eddig gondoltunk.

Még ki sem hevertük a minapi jó hírt, miszerint az Andrew G. Vajna vezette Nemzeti Filmalap 420 millió forinttal megtámogatta a Kakukkfiók című filmet, amit a nevezett filmalapnál a támogatásokról döntő ötfős csoport egyik tagja (Divinyi Réka) jegyez forgatókönyvíróként, amúgy az a Goda Krisztina a rendezője, aki Andrew G. Vajna Szabadság, szerelem című filmjét is rendezte, s még amúgyabb meg Kálomista Gábor (ki más?) a producere, akit nyilván személyes sértés lenne Andrew G. Vajna kifutófiújának nevezni, ezért maradjunk inkább „az Orbán-kormány egyik nagyobb étvágyú kultúrfelelőse” titulusnál.

Szerencsére ez az eljárás távolról sem volt összeférhetetlen, pláne etikátlan, s szemernyit sem illetlen, inkább szakértelemről, elkötelezettségről árulkodott, mi sem neveznénk soha orcátlan tolvajtempónak, inkább a magyar filmművészet megújítására (vö. ennyit sikerült újítanunk) tett heroikus kísérletnek, amit maga a filmalap is így adott elő az index.hu-nak. Azért volt teljesen etikus dolog önteni a lét, mert „Divinyi Réka a Kakukkfiók munkacímű forgatókönyvet ugyanis 2011 előtt írta, amikor még nem volt a Filmalap döntőbizottságának a tagja, sem a Filmalap alkalmazottja. A forgatókönyv felhasználási jogait a Megafilm megvette tőle. A Filmalaphoz a Megafilm pályázott. A pályázathoz csatolt úgynevezett forgatókönyv-írói szerződés (alkotói felhasználási szerződés) kimondja, hogy Divinyi Réka további díjigényt semmilyen jogcímen nem támaszthat a forgatókönyvet illetően.” És különben is, a filmalap támogatási szabályzatának betűit és szellemét híven követve Divinyi Réka nem vett részt a döntőbizottság április 25-i ülésén, amikor a Kakukkfiók című filmről döntöttek, hiszen személyesen érintett volt.

Ja, basszus, kiment addig a folyosóra, és tövig rágta izgalmában a körmét, hogy most megítélnek-e közel félmilliárdot a remekművének, vagy be kell érnie kevesebbel is a produkciónak. Szerencsére az éles szemű döntnökök (Kovács András Bálint, Havas Ágnes, Miskolczi Péter és Andrew G. Vajna) elboldogultak nélküle is.

Bár vele azért ennél nagyobb csodákra is képesek, mert amint visszament, gyorsan megküldték az Argo 2 c. produkciót 300 (296 és fél) milliónyi forinttal (4 millát meg már a forgatókönyvre is adtak neki).

Na jó, legalább a magyar film felől nyugodtak lehetünk ebben a nehéz világ körüli helyzetben, mert az meg van mentve. Ki van ragadva az önkormányzatiság korrupt karmai közül, s rá van terelve a helyes útra. Emlékeznek önök az Argóra? Szerencsétlen magyar színészek és celebek próbáltak úgy tenni benne, mintha Guy Ritchie és nem Árpa Attila rendezné őket. A film anno rohadtul nem hozta a várt nézőszámot, bár ezt nyilván élből tudják cáfolni, s arról is van biztosan hiteles adat, hogy megvásárolta harminckét ország és Moldávia is, meg eladták az összes tévének satöbbi, satöbbi, valójában az egész úgy nézett ki, mint valami középiskolás próbálkozás, amibe beszálltak a szülők is, hogy meglepjék Éva nénit az érettségi bankettre.

Ja, közönségfilm volt, arra meg a magyar filmgyártásnak – mint tudjuk – nagy szüksége van. De milyen közönségfilm lesz az, amit az utolsó szögig az adófizetők pénzén finanszíroznak? Olyan, amiről bizonyosan tudható, hogy nem kell majd a kutyának sem, különben az is tett volna bele pénzt, aki keresni akar rajta. Ezen nyilván csak az alkotók akarnak keresni, vagy még ők sem, nemesebb annál az ő küldetésük: a magyar filmet akarják megújítani általa. S a magas döntőbizottság is ezt vette észre bennük, s honorálta szerény lehetőségei szerint.

Voltaképpen az is szerfelett hasznos tudás, hogy Andrew G. Vajna és Kovács András Bálint Árpa Attilában látja a filmművészet jövőjét, hiszen megerősíti mindazt, amit Orbán Viktor kormányának kultúrpolitikájáról eddig gondoltunk. Ez pedig nem több, nem kevesebb annál, hogy lökjünk pár fillért néhány csókosnak, hadd szöszöljenek a hülyeségeikkel, hadd keressenek egy kicsit, aztán ráfogjuk az egészre, hogy kultúra, s aki velünk van, úgyis elhiszi. A valódi kultúrát viszont meg kell fojtani, mert az veszélyes, hiszen gondolkodásra serkenti a fogyasztóit. Az Argo 2-n és Andrew G. Vajna jelen truppjának eljárásán viszont nincs semmi gondolkodnivaló. Sőt látnivaló sincs rajta, tessen is mindenki gyorsan továbbhaladni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.