Orbán Viktor megvédi Alföldi Róbertet

  • narancsblog
  • 2013. június 13.

Narancsblog

A jó király igazságos, és megbocsátja bűneinket. A kormányzati kommunikáció kis mesterművét csodálhatjuk itt meg.

Orbán színházat adna Alföldinek – ezt a tegnapi hírt mennydörgik a Kárpátok büszke bércei a Dévényi-kaputól a Kazán-szorosig, és ezt visszhangozza gyakorlatilag minden földből kiálló tárgy, ami közéjük szorult, inkluzíve Magyar Nemzet. Amely nemcsak villámgyorsan ismertette az Origo tényfeltáró cikkét, de saját forrásai alapján meg is erősítette annak értesüléseit. Tette ezeket vélhetőleg azon egyszerű oknál fogva, hogy ennél a mesénél szebbet még maga Habony Árpád sem találhatna ki. (Éppen ilyen szépet esetleg kitalálhatott.)

Mert miről szól ez a történet? Nem másról, mint a jó királyról, aki felette áll mindennek; aki méltányos és ízléses; aki nem elvesz, hanem ad – mindenkinek csak ad. Az esti mese célközönségét nem a hívők gyülekezetében, hanem a bizonytalankodó, ne adj' isten kiábrándulásnak indult Fidesz-szavazókban találhatjuk meg, akik most ismét megbizonyosodhatnak arról, amiben a legjobban szeretnének hinni. Nevezetesen, hogy a kormánypárti képviselők, továbbá a csókosaik és lakájaik ugyan követnek el hibákat – hát, istenem, igen, becsúsznak kisebb lopások, asszonyverések, zsidózások, a kultúrában elő-előfordulnak Fekete vagy Dörner Györgyök, befigyel itt-ott egy Markó Iván vagy Nemcsák Károly, no meg néhány sajnálatosan gyorsan elhasználódó államtitkár –, de Orbánnak ehhez semmi köze, ő nem tapicskol e mocsárban. Ő maga tiltja be a nácik motorozását, visz virágot a sírra, szelídíti meg az árvizet, és igen, ő nyújt kezet Alföldinek, akit kis famulusai – nyilván az ő tudta nélkül – éveken át bizergáltak. „Hagyni kell működni, ami jól működik” – mondotta a király, persze álruhában, kész csoda, hogy kiszivárgott.

Így akarna kinézni a sztori, amelynek csáberejében nem kételkedünk. Ráadásként ott az a járulékos jótétemény, hogy a veszélyesen népszerű, korántsem csak ellenzéki és/vagy értelmiségi körökben sztárolt Alföldi esetleges kritikáit előre hiteltelenítik. Mert hát mit panaszkodik már, amikor Orbán nyújtja felé a pénzt és a paripát? Beleharapna tán az enni adó kézbe?

Mindeközben nyilvánvaló, hogy a sztori így nem igaz. Hiszen ha Orbán „színházat akarna adni” Alföldinek, már rég megtette volna. Arról nem is beszélve, hogy a megboldogult Kamaraszínház két stúdiója inkább próbaterem, mint „színház”. Szeptemberben kezdődnek újra a tárgyalások, januártól kapná a játszóhelyet és a pénzt az új színház – írja kormányzati forrásokra hivatkozva az Origo. Csakhogy addigra a társulat már szét-, Alföldi pedig leszerződik a szélrózsa minden irányába. Áprilisban, amikor valóban zajlottak tárgyalások Alföldi és a minisztérium fejesei között, egy új játszóhely élhető lehetőség lett volna a társulat egyben tartására. Egy évvel később már nem lesz az.

Ezt nyilván tudják a kormány háza táján is. De a marketingakció a cikk megjelenésével és vírusszerű elterjedésével sikeresen végbement.

A király mosolyog. Aludjatok jól.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.