A színidirektor ráadásul úgy röpült, hogy ideje sem volt felakasztani a kalapját a fogasra. A nemzetközileg is elismert teátrumi tekintély kinevezése ugyanis tegnaptól, augusztus elsejétől lépett volna életbe, ha a maestrót ehelyett nem a televíziósból kultuszminiszterré feltörő Jirí Balvín (a Népszabadság szerint Balvínek, biztos becézik) levele várja, miszerint: le vagy váltva, érted-e?
| ||
Jan Burian szakmai pályázaton nyerte el a tisztséget, szakmai bizottság választotta ki őt erre a – Csehországban is neuralgikus – posztra. Mindazonáltal nem volt választása, megértette a miniszter levelét. Másoknak viszont volt választása. Megismétlem lassan, hogy mindenki vágja: volt választásuk. És választottak: hatalmas tiltakozási hullám indult meg egy nap alatt a cseh művészvilágban, kulturális életben, egyszóval felhorgadt az intelligencia. Nem csak a sajtó egy része pampogott, nem csak a nézőközönség szomorkodott. A Nemzeti Színház teljes vezetése egyből lemondott, abbahagyták a nyakukon lévő új évad előkészítését, nettó leállt minden próba, még az operisták is csatlakoztak a tiltakozáshoz. De berágott a politikai elit is, tök függetlenül pártállásától. Egy nap alatt kitört az országos gyalázat.
Nem kérdezhetik komolyan, hogy miért érdekes mindez.
Azért, kérem, mert Budapesten ez nem így esett. Nem is eshetett volna így.
S ne gondoljuk, hogy Csehország sokkal különb hely lenne Magyarországnál. Václav Havel székében egy mocskos szájú, láncdohányos vén alkesz ül, aki hamarosan két panákot (stampedli magyarul) hímeztet a nemzeti zászló ama részére, ahol Havel idejében ez állt: „Győz az igazság”. De az igazság mégis győzni fog. Fogadok egy Flekkben elköltött sörben bárkivel, hogy Burian záros határidőn belül igazgatni fogja azt a Moldva-parti színházat, ahonnan most kipenderítette egy marha. Mert ezt nem fogják hagyni.
Nem fogják hagyni, úgy nem fogják, hogy Burian még el sem kezdte a munkát, csak a renoméja áll mögötte, amit eddig csinált Plzenben és a világban. Budapesten már volt is mit felmutatnia a Nemzeti Színháznak, volt egy út, amin csak tovább kellett volna menni, s tán a magyar színházcsinálás felzárkózik valamelyest Európához. Csak hát elkaszálta a politika. Elkaszálta az a szemlélet, mely szerint eddig ti voltatok, most mi jövünk – ez pedig nem más, mint martalócszemlélet. Martalócszemlélet, melytől rohadtul nem idegen, hogy a színművész egy kampányoló miniszterelnök biodíszleteként nyújtja élete fő alakítását, s ha eljön az ideje, ki is állítja érte a számlát, teljesítés időpontja satöbbi. Értéke áfa nélkül: egy színház falun. Martalócszellem, melytől rohadtul nem idegen kussolni, ha elkaszálnak egy progresszív folyamatot, mert ha kussolunk, akkor nem történik semmi baj, s csak ki kell várnunk, hogy újra mi jöjjünk.
Lehet azt mondani, hogy Csehországban gyengébb volt az ellenfél, hogy ezt a kormányt csak Milos Zeman elnök hatalommániája tartja ideig-óráig életben, azt’ szerdán a feszt 100:100-ra álló parlamenten már el is buknak, Orbán Viktor meg itt van a kétharmados többségével. De öncsalás ilyet mondani, mert épp ez jelenti az Orbán-rezsim legnagyobb erejét: a tudat, hogy akármilyen messze elmehetnek. Lám, a Nemzeti Színházat is tulajdonképpen simán vitték, Törőcsik Maristul, mindenestül.
Prágában ez aligha fog sikerülni. Szégyellhetjük magunkat.
*
A cikk leadása után érkezett: Jirí Rusnok miniszterelnök ma (pénteken) reggel utasította Jirí Balvín kultuszminisztert, hogy helyezze vissza hivatalába a Nemzeti Színház igazgatóját, Jan Buriant. Ott így megy ez.
