Miért 14 méter? Miért csak 14 méter? Mármint a medence, illetőleg, franciásan, a médansz hossza? Legyen 50, elférni elfér, és akkor lehet nemzetközi versenyeket is tartani a villában, esténként ússzon Hosszú az ifjú párnak! Vagy inkább legyen 54, az új világrekord, és még az olimpiai uszodák is pirulnának. Mi van, japánok, elfogyott a csempe, a malter, a földmunka? Állítólag 60-ra tervezték, de hat métert kilopott belőle Mészáros, hiába a sajátja, egyszerűen nem bírja megállni, de így is kijön a rekord méter, az 54! Lesz lift is a 900 négyzetméterhez, vagy az ötszázhoz, az egybenyitotthoz, terasz lesz terasz hátán, és az imaszoba a Notre Dame főhajójának 1:2 arányú mása lesz! Csak a Hi-Fi berendezés ára egy magát megnevezni nem kívánó megyeszékhely éves költségvetésével vetekszik, így csodálatosan szól majd a válogatás a ’80-as évek diszkóslágereiből!
Indítson a Volán menetrendszerű buszjáratot
a lakás helyiségei közt, az vigye Mészárost a nappaliból az ebédlőn át a jacuzziig és vissza, ha kijacuzzizta magát!
Rendes esetben a nyavalya akarna gazdag emberek luxusköltései fölött borongani vagy pálcát törni. Ha fel is vethetők bizonyos kérdések egy 130 négyzetméteres gyerekszoba – vagy úgy általában nagy értékű ingatlanok, automobilok, kastélyok, medencék, vagyonok magánbirtoklásának – értelméről, hasznáról, erkölcsösségéről, társadalmi dimenzióiról, azokat bizonyosan nem most kell megtárgyalnunk. Lapunk nem kifogásolja azt sem, ellenben leszarja, hogy ki miért kihez megy hozzá vagy kit vesz el mennyi idős korában, és mit állít erről (az eszéért szereti, mi másért), jó egészséget kívánunk és harmonikus közös hallgatását a klasszikusoknak diszkóritmusban!
De az újdonsült tulajdonosoknak, vagy inkább tulajdonosnak tulajdonképpen semmi köze a Széchenyi-hegyi kétmilliárdos „szerelmi fészekhez”. Azon kívül mármint, hogy
pár áttétellel a nevén van, és biztos ő lakik majd benne.
Hogy Mészáros Lőrinc lenne Magyarország leggazdagabb embere, majd’ 500 milliárd ura, gyárak, bankok, földek, koncessziók tulajdonosa? Az apjuk faszát. Ebből épp annyi igaz, mint abból, hogy Mészáros Lőrinc vagyonát ellenállhatatlan, patafizikus gazdasági zsenije és szupermenedzseri képességei révén szerezte. Ebben a házban – ebben a házban is – minden lopott pénzből van. A nappalik és a hálószobák, a szalonok és a szivarszobák, a teraszok és a medencék és a teraszokról nyíló csodálatos látvány Budapestre – mindent, az utolsó szögig élősködők bitorolnak, akik építő, teremtő munkát sohasem végeztek, épp ellenkezőleg, kizárólagos szerepük a nemzet életében az, hogy a kedvükért túlárazott közkiadások, közberuházások 10, 20, 40 százalékát a semmiért eltegyék maguknak, illetve erővel elvegyék azt, amit mások – gazdagok vagy szegények, mindegy is – építenek és teremtenek ebben az országban. Arról, hogy miért, mi végre kell ezt tenniük, milyen kényszer hajtja őket, a Jóistent kérdezzék – talán az üresség, a nihilizmus leplezésének, hárításának a kényszere. Ezt ordítja az elátkozott kastély is.
A mesét az egyszerű szavú, ám talpraesett falusi gyerekről,
aki a csodás kincsek mellé most a szőke szépség szívét is meghódította, s igazi fővárosi lett belőle, most már a rezsim bulvársajtója görgeti. De a fenti történetet is ismernünk kell hozzá – és ismeri is mindenki. Baj ez? Hm. A kisfideszeseknek azt mondja: ha hűséges vagy, belőled is lehet egy kis Mészáros Lőrinc, és a végén még behúzhatod a helyi tévé bemondónőjét is (a családügyi minisztérium szíves megfogalmazásában: akad majd a portára szemrevaló menyecske). Mindenki másnak azt: ezt is megtehetjük, és meg is fogjuk tenni.
