A hétvégén három településen tartottak időközi önkormányzati választást, de tekintetünket csak két helyszínre szegezzük. (A tisztesség kedvéért azért rögzítsük, hogy az általunk méltatlanul mellőzött független Juhász József imponáló magabiztossággal lett Hédervár polgármestere.) A tatai egyéni önkormányzati képviselői választáson a fideszes versenyző 63,6 százalékkal lezúzta az ellenzéket jobbikostul, baloldalastul (MSZP-DK közös induló), míg a devecseri polgármester-választáson a jobbikos jelölt 69 százalékos eredményével agyagba döngölte a függetlenként próbálkozó fideszes ex-alpolgármestert (a baloldali pártok nem indítottak senkit). A szűkebb kontextusról annyit, hogy
igazi konfliktushelyzet Devecseren volt:
a régi-új jobbikos polgármester szembekerült emberei egy részével, valamint a független fideszes alpolgármesterrel, és a testület végül önfeloszlatással, illetve új választás kiírásával kívánta e szituációt meghaladni. A tágabb kontextusról pedig nem árt tudni, hogy amikor még két, nagyjából azonos támogatottságú politikai tömb volt Magyarországon (1998-2006), akkor az országgyűlési választásokon Tata enyhén és minimális különbséggel inkább balra húzott, Devecser meg hol erre, hol arra, de a differencia ott is mindig minimális volt.
Bár ezerszer leírtuk (és megtesszük ezeregyedszer is), hogy időközi önkormányzati választásokból messzemenő következtetéseket értelmetlen levonni, Devecser és Tata ezúttal, méltán üldözendő szakzsargonnal élve, tökéletesen leképezi (sőt: lemodellezi!) a jelenbéli politikai viszonyokat. A vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecserben, ahol alapos okkal akadtak ki a népek az Orbán-kormányokra (és erre, ugye, még rárakódik a NER országos szintű disznóságai miatti düh; a kisvárosról lásd riportunkat itt), a választók esélyt sem adtak a kormánypárti polgármester-jelöltnek az egyetlen antifideszista indulóval szemben. Továbbá a baloldal, mivel ezen a helyen a győzelemre semmi esélye nem volt, eleve nem forszírozta az ügyet, inkább a háttérben maradt. És még valami: Devecserben a részvétel kifejezetten magas, 47 százalékos volt.
Tatán nem volt a devecserihez hasonló éles helyzet,
ráadásul egyetlen helyi egyéni körzetről kellett dönteni; a részvétel ennek megfelelően harmatos volt, mindössze 26 százalékos. A fideszes jelölt csaknem kétharmados szavazati arányt elérve nyert. Ez a közel kétharmadnyi voks azonban a leadott 568 érvényes szavazat 63,6 százaléka; de a körzet összes választásra jogosult polgárára kivetítve csak 16, 7 százalék.(Devecserben a teljes választókorú népességre vetítve a jobbikos nyertes 32 százalékot ért el.)
Példáink tanulsága
a következő: ha az Orbán-ellenes választópolgár nem látja értelmét a voksolásnak – például mert Orbánt csak politikai pártok válthatják le, ám ezek a politikai pártok képtelenek felnőtt módon végiggondolni, hogy mit vár el tőlük az ország NER-től undorodó fele (nagyobbik fele); és mert ezek a politikai pártok egymás kiszorításával sokkal inkább el vannak foglalva, mint avval, hogy mit kezdjenek a lejtmenetbe került Magyarországgal –, akkor a választópolgárok igen tekintélyes hányada azt fogja mondani a jeles napon, hogy baszok elmenni ezekre a felelőtlen pöcsfejekre leszavazni. Amúgy ez Orbán Viktor leghőbb vágya, hiszen egy kirívóan alacsony részvétel esetén (amire, sajnos, komoly sansz van) a maga 1-1,2 millió hardcore hívével (és a neki kedvező választási szisztéma okán) nem hogy parlamenti kétharmadot, de akár négyötödöt is szerezhet.
Nem vagyunk a giccses összeborulások híve; nem gondoljuk, hogy Szél Bernadettnek szeretni kellene Molnár Gyulát, Juhász Péternek Hiller Istvánt, és persze mindannyiuknak Gyurcsány Ferencet (vagy Vona Gábort). Ennek már csak azért sem lenne értelme, mert bizonyosan képtelenek lennének együtt kormányozni, és a kódolt kudarc következményeként Orbán erősebben jönne vissza, mint ahogyan elment.
Csakhogy nem egyszerűen kormányt kell váltani, hanem rezsimet, mivel újabb négy év orbánizmus akár több nemzedéknyi időre tönkre teheti Magyarországot.
A rendszer parlamentáris felszámolásához viszont elengedhetetlen a kétharmados országgyűlési többség. Ha ezt elfogadjuk (és valóban óhajtjuk!), akkor a józan belátás túl sok lehetőséget nem hagy: mert ez máshogyan, mint egy a Jobbiktól az MSZP-ig húzódó választási koalícióval, nem érhető el. (Az az önigazoló ostobaság ugyanis, amivel az MSZP-től az LMP-ig mindenki kábítja magát – hogy ti. a választók fölismerik a kormányváltó erőt, és akkor majd sűrű, tömött sorokban úgyis a legerősebb felé gravitálnak –, a 2017-es adottságok közepette bízvást kikukázható.) Nincs új a nap alatt: az, amit Karácsony Gergely 2011-ben az ilyesfajta „alkotmánykorrekciós szövetség” szükségességéről elmondott, változatlanul áll. Mondjuk, dolgozni kellene ezért, nem vitás. Például kemény tárgyalásokon megállapodni azokban a törvényekben, amelyeket közösen fogadnak majd el, és amelyek egyrészt visszaállítják az országban a joguralmat, másrészt kizárják annak a lehetőségét, hogy egy néhány fős banda ismét foglyul ejthesse a magyar államot. És miután mindezt megtették e nagyszerű nők és férfiak a közös hazáért, az új, fair választójogi törvény jegyében kiírják az általános választásokat, hogy megint teljes szívből, korlátok nélkül utálhassák egymást.
Ellenkező esetben egyhamar még erre sem lesz alkalmuk.
___
(A címlapi képen egy albínó tigrispiton tatai közszereplése látható a Víz, zene, virág fesztiválon.)
