Bankrablás Posványoson – A miniszterelnök beköltözik a fiatalságodba

  • narancsblog
  • 2013. július 29.

Narancsblog

Hogy az idei minden eddiginél tragikomikusabbra sikerült a kívülállók előtt, nos, az egyfelől tény, másfelől nyilván sokan – sorry, alapvetően az érintettek – kikérik maguknak.

Nem, alább még azt sem fogjuk leírni, hogy az immár huszonegyedszer megrendezett Bálványosi „Szabadegyetem” vagy mi ciki ugyan, de azért mégis jó, mert fiatalok vannak ott, még az is előfordulhat elvileg, hogy magyarok és románok együtt, és így vagy úgy, de azért eszmét cserélnek, tábortűz van, és lehet csajozni, amivel meg aztán amúgy is csak nekünk, liberálisoknak van bajunk. Tehát épp attól lenne ez olyan fene jó dolog, mert sok fiatal van együtt. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy jók voltak az építőtáborok – nyakunk rá, hogy ebbe-abba közülük éppúgy leugrott Fock Jenő vagy Lázár György, mint ide már húsz éve Orbán Viktor, Maróthy László meg kifejezetten mindennapos vendég volt, hogy a rendszeresen egy szál gitárral fellépő fővárosi művészekről már ne is beszéljünk. Summa summarum, akinek már elmúlt, mondhatja nyugodtan, hogy jó volt fiatalnak lenni, s jó volt fiatalként olykor egy kupacban időzni, sörrel, tábortűzzel, s a kultúrfelelős elvtársnővel. Ettől az építőtáborok éppen úgy lélekromboló körítéssel (éppenséggel főmenüvel) szolgáltak, mint az immár sokadik évébe lépő tusnádfürdői gyülekezet.

false

 

Fotó: Beliczay László/MTI

Hogy az idei minden eddiginél tragikomikusabbra sikerült a kívülállók előtt, nos, az egyfelől tény, másfelől nyilván sokan – sorry, alapvetően az érintettek – kikérik maguknak. Felőlünk viszont mindenki úgy veri át saját magát, ahogy megszokta, ahogy jólesik neki.

Bár az mégiscsak nevetséges, hogy az idén (meglehet, először, figyelte az ördög) már jó előre, látatlanban kikérték maguknak a tábor szervezői; ők hogy lennének már ciki fejek, mikor azok azok (az újságírók), akik olyan sok mindent összeírnak róluk, lásd a rendezvény sajtóakkreditációs lapját. Lehet ezen a hangon felháborodni, mint ahogy egy-két orgánum meg is tette, csak eltévesztett házszám, hisz kellő figyelemmel olvasva – túl a szokásos határon túli kisebbrendűségi alapú kivagyiságon – világosan kihallik belőle a kétségbeesett segélykiáltás, ne „cseszegessetek” már megint minket, rohadt pesti újságírók, hát nem látjátok, milyen iszonyú jófejek vagyunk?

A szervezők mellett éppenséggel a szimpatizáns sajtó mosott be pár nagyot az „ártatlan” táborozóknak, és persze a miniszterelnök, de azt nyilván kalkulálták, hisz húsz éve ezt csinálja, lemegy (konvoja élén), kioszt néhány kokit és sallert, oszt hazajön, azt sem mondja, jónapot, csak dedikál valami székely zászlót. Lenne is egy kérdésünk, hagyománytisztelő fiatal barátaink: húsz éve mondjuk, de legyen tizenöt (szeretnétek, ha esetleg csak tízet mondanánk?), tehát, hogy volt-e húsz éve székelyzászló-dedikálás? És azért gründoltátok-e a cuccot, hogy legyen?

Ez a konvoja élén is micsoda tempó már? Nem vagyunk naivak, így közlekedik egy miniszterelnök – csak másokét nem veszik észre. Ezt meg valahogy mindig.

A baráti sajtó azt írja a miniszterelnöki konvoj halálos kimenetelű balesetéről, hogy „Orbán Viktor konvojának balesete: Minden magyar jól van”. Hogy ebben mi a borzasztó? Mikor például azt is írhatták volna, hogy „Egy szőröstalpúval kevesebb”, és mégsem írták. Talán az, hogy még ez sem volt igaz, hisz az egyiküket, értsd a magyarok egyikét épp műteni kellett a lap (álljon itt a neve, a Nyerges Zsolt érdekeltségi körébe tartozó Heti Válaszról beszélünk) szerint is. Biztos a táborban meghallgatható számos magyar–román tematikájú előadás azért van, hogy a jövőben is ebben a szellemben tárgyaljunk egymással.

Az sem piskóta persze, ahogy Nyerges lapja a miniszterelnöki előadásról tudósít: „Több alkalommal is vastaps szakította félbe Orbán Viktort az erdélyi Tusványoson. A közönség lankadatlan figyelemmel hallgatta a csaknem két és fél órás Orbán–Tőkés-párbeszédet. A püspök szavait ugyan kísérte egy erőtlen »Hazudsz« bekiáltás, a hangulat egyértelmű volt: eufória uralkodott a szabadegyetemet záró előadáson” – és ez csupán a betűhíven idézett bevezető, még rá sem gerjedt igazán a szerző, de nem kell félni, hamar belejön. Tegye már valaki e cikk mellé 1952-ből a Szabad Nép beszámolóját Rákosi Mátyás Csepel Vas- és Fémművekben tett látogatásáról! S ha már mellé tette, mutasson tíz apró különbséget. Na, jó, négyet.

Szerencsére nemcsak önsajtója, de maga a nagyember, Orbán Viktor is megtette a magáét azért, hogy Tusnádfürdőn méretre legyen szabva az igen tisztelt határon túli ifjúság. Először is, láttak önök már bankrablást? Elég csak moziba menni hozzá, egy ilyen izé, ahol filmeket vetítenek, biztos Romániában is van ilyen. Tehát a bankrablás az úgy néz ki, hogy autók fékeznek csikorogva az objektum előtt, fegyveresek ugranak ki belőle, berohannak, felmarják, amiért jöttek, s visszapattannak a kocsikba, tűz, alig pár perc az egész. No, mit csinált Orbán Viktor? Tényleg meséljük el?

Konvoja egy karambol után lefékezett a tábor előtt, négy, azaz minimum négy (4: kép is van róluk) fegyveres kíséretében bevágtatott, fölmarta, amiért jött (a lelketeket, kedves székely származású egybegyűltek), kiosztotta a fent megnevezett könnyű testi sértéseket, aztán fegyveresei gyűrűjében kirontott, bepattant a kocsijába és végefőcím. De azért hagyott is valamit maga után: „azt is nyilvánvalóvá tette: Magyarországnak most még nincs elegendő forrása arra, hogy korlátlanul támogassa a határon túli magyarokat és magyar ügyeket”. (Ismét Nyergeséket idéztük.)

Ezt hagyta nektek, meg Tőkés Lászlót, a Ghymes együttest, a dumaszínházat meg az egyik sátorban a televízióját a Hacktion című sorozattal – ja, hogy ezeket önkényesen rángattuk ki a dús programból? Igen. Akarja valaki, hogy kirángassunk még hármat, vagy jobb a békesség?

Hát akkor erről ennyit, tisztelt egybegyűltek, vagy mondhatnánk úgy is, hátrább az agarakkal! Láthatóan megvan nektek is a magatok baja.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.