A Fidesz Bornemissza Gergelye – Sz. Ferenc bevédve

  • narancsblog
  • 2013. július 27.

Narancsblog

Al Neri kemény zsaru volt. Talán kicsit keményebb is a kelleténél; egyszer egy családi veszekedéshez kiszállván úgy helyben találta hagyni a pácienst – hát, istenem, épp a zseblámpájával, ha egyszer az volt a kezében –, hogy az illető egy kicsit belehalt a rendvédelembe. Az esetet a nyomoronc liberális sajtó nyilván rettenetesen felfújta volna, ha Don Michael Corleone, mint jó olasz-amerikai patrióta közbe nem lép, s el nem intézi a zsebében nagy számban csücsülő rendőröknél-bíráknál, hogy nevezettet mindenféle joghátrány nélkül, csendben leszereljék, s így elhelyezkedhessék immár a polgári életben – speciel a Don oldalán, mint első számú testőr. Így Michael Corleonénak is meglett a maga Luca Brasija, mint egykor ősz atyjának, Don Vitónak.

Akarják, hogy Luca Brasi történetét, gyilkosságait is elmeséljük? Nos, majd a következő alkalommal (mert lesz ilyen), addig is olvasgassák buzgón A keresztapa című maffiaregényt, haszonnal forgatható kiadvány az manapság.

A rendőrség megszüntette a nyomozást a „Fidesz-székház védőjeként” hírhedtté vált, korábban gyilkosságért 14 évre ítélt Sz. Ferenc ellen, aki márciusban a párt székházánál tüntetők egyikét, egy ránézésre negyven kiló körüli kislányt rakott jól helyre másodmagával, jaj, dehogy erőszakos módon, épp ellenkezőleg, az életmentés nemes szándékával.

Még egy fotó, és megmentelek téged is!

Még egy fotó, és megmentelek téged is!

 

Mi van, rettenetes magyargyűlöletünkben már az életmentés sem tetszik?

Sz. Ferencet ugyan a kutya sem hívta, pláne nem Kubatov Gábor a tüntetés idején a székházhoz, de ő ment. Mert az neki „kötelezettsége”, ha bajban vannak az övéi, s ha már ment, akkor gyorsan életet is mentett, mert különben rázuhant volna a több tízkilós vakolat arra a szegin’ kisjányra, oszt megnézhette volna magát, már ha kilátott volna a fejéből, hisz „erősen bódult, ittas állapotban” volt az istenadta. Hát, kőből van annak a szíve, aki nem mentette volna ki azonnal az összeomló székház alól azt a gyenge teremtést. Hogy a székház még áll? Kit érdekel, bent rettegnek a dolgozók, kint élet lett mentve. Csapataink harcban állnak, a vakolat a helyén van… S Sz. Ferenc sem vett részt azóta egy egészséges hajnali lövöldözésben a gyerekkórház előtt, dehogy. Csupán a fél magyar sajtó állította róla, de azok hazudnak, és be lesznek perelve. Oh, igen: be és főként lesznek. Hiszen abban az ügyben is csak egy ember ellen indult rendőrségi eljárás, mert nyilván a többiek – mint Sz. Ferenc – dettó ott sem voltak, egy szem szerencsétlen félcédulás játszott tűzpárbajosat a város közepén pisztolyokkal, baseballütőkkel, két-három csúcskategóriás terepjáróval.

A székháznál demonstrálók most közleményt adtak ki, hogy nem is úgy esett a híres székházvédelem, mint ahogy a rendőrség állítja, hogy nem vették figyelembe, csupán a koncepciójukba illeszkedő tanúvallomásokat, s az egész vakolatos, életmentéses, kötelezettséges história dajkamese. Az érintett fiatal lány pedig sajtótájékoztatót tartott, hogy megvédje a maga igazát, hogy a nyilvánosságot hívja segítségül az őt ért erőszak törvényesítésével szemben. Mondják, igazságukért elmennek Strasbourgig is.

Ám addig mi történik? Semmi. A Fidesz pártigazgatójának, Kubatov Gábornak szüksége van Sz. Ferenc rendkívüli – kétségkívül speciális – életmentő képességeire, a rendőrség meg életmentést nem vizsgál. Tényleg, bassza meg, elfelejtették ezt a derék férfit életmentő érdeméremmel kitüntetni! Micsoda hanyagság ez már!

Illetve az is történhet még Strasbourgig, hogy mi, a többiek megpróbáljuk magunkban tisztázni, kinek is adunk ebben a történetben igazat, s megpróbálunk a szerint élni és cselekedni.

Aztán Strasbourg majd mond valamit, így lesz valami hitelt érdemlő papírosa az igazságnak. Csakhogy ettől a papírostól Kubatov Gábor és a székházvédők preferenciái aligha változnak majd, aligha látják tőle másként a vitás ügyek elintézhetőségének módozatait, módszereit. Maradnak, akik voltak.

Ahhoz, hogy más legyen az ő hozzáállásuk, s egyáltalán ne legyen módjuk többször efféle életmentésekre, egy strasbourgi végzés kevés, ahhoz kellenek 2014 tavaszán azok is, akik úgy érzik, vannak annyira felnőttek, hogy eldöntsék, kinek van itt igaza. S ezt szavazataikkal O. Viktor tudomására is hozzák, s akkor viheti magával Sz. Ferencet, K. Gábort, N. Alt és B. Lucát meg mind a többieket.

Figyelmébe ajánljuk