A sokat megélt magyar ember fölkapja a fejét és gyanakodni kezd, ha azt tapasztalja, hogy a cáfolat hangosabb az azt kiváltó állításnál. Csütörtökön 12 takarékszövetkezeti vezető határolódott el levélben Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár „médiakampányától”. Dávid a takarékszövetkezeti törvény rapid – és annak idején nagy titokban készített – módosítását bírálva többek között arra hívta föl a figyelmet, hogy az a lakossági betétek kifizetésének korlátozását is lehetővé tenné „bizonyos körülmények” esetén. Az elhatárolódók szerint Dávid állításai „minden alapot nélkülöznek”, sőt a kormány intézkedéseinek köszönhetően „a szövetkezeti hitelintézetekben elhelyezett betétek minden eddiginél nagyobb biztonságban vannak”.
A más formában már az átkosban is létező, de laza integrációra csak 1989-ben lépő takarékszövetkezeteket az állam meg akarja szerezni magának, és ennek érdekében az eddigi önkéntességen alapuló egyesülést törvényileg szentesített kényszerintegációval váltja föl. A folyamatot irányító Integrációs Szervezet bizonyos esetekben – ha valamely tagszövetkezet szavatolótőkéje az előírt nagyság alá csökken – jogosult az adott pénzintézet jogosítványait szűkíteni. Például „korlátozhatja, illetőleg megtilthatja a szövetkezeti hitelintézet számára” a „tulajdonosok és a szövetkezeti hitelintézet közötti ügyleteket”, „a betétek és más visszafizetendő források kifizetését” és egyéb „kötelezettségek vállalását”.
Ez tényleg benne van a tervezetben – és benne is kell lennie, hiszen a meghatározott mértékű szavatolótőke hiánya minden esetben szükségintézkedésekkel kell, hogy járjon. (Egy bank szavatolótőkéje – leegyszerűsítve – azt jelzi, hogy egy esetleges csőd vagy felszámolás esetén mekkora vagyon áll rendelkezésére a hitelezők, betétesek kifizetésére.) Innen nézve Dávid Ferenc enyhe rosszhiszeműséggel értelmezte a módosítás e passzusát.
Ha viszont onnan nézzük, hogy mindez ma és itt történik, Dávid Ferenc megjegyzése mégsem tekinthető nettó demagógiának. Mert miről is beszélünk? A kormány kinézte magának a takarékszövetkezeteket, és a kormány megszerzi magának a takarékszövetkezeteket. Lehet azzal jönni, hogy a szövetkezetek integrációja a tagok eltérő érdekei miatt a kívánatosnál lassabb (ami tény), és ezért van szükség a közbelépésre, ám ez sem képes elfedni azt, hogy itt nem puszta kényszerintegrációról, hanem egy hatalmi erővel végrehajtott államosításról van szó. A szép új takarékszövetkezeti világot teremtő Integrációs Szervezetben a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül az állam – vagyis az Orbán-kormány – szava a döntő. Ha például az általa akár hasra ütésre előírt nagyságú szavatolótőkét egy tagszövetkezet képtelen biztosítani (mondjuk egy olyan takarékszövetkezet, amelyik vonakodik az állami vircsaftban való részvételtől), máris életbe léphetnek az említett korlátozó intézkedések.
Az Orbán-kormány kimondott és kimondatlan fenyegetésekkel éri el politikai céljait – semmi meglepő nincs abban, ha egy erőszakos államosításnál is ennek megfelelően értelmeznek minden lépést az érintettek.
És mit von le mindebből a betétjét féltő magyar ember, akinek a gyanakvását csak növeli, hogy erről az egészről igazából az elhatárolódó cáfolatból értesülhetett először?
Orbán eddigi kormányzása az élcsapat gyarapodásának biztosításán túl elsősorban arról szól, hogyan és kivel fizettesse meg gazdasági-társadalmi „víziója” megvalósításának, valamint kártékonyan rossz gazdaságpolitikájának, a normális kormányzás hiányának a cechét. Fizetik egyrészt a német, holland, belga stb. adófizetők uniós támogatások formájában (például jórészt ezekből épülnek a remek főterek, szökőkutak, részben a még remekebb stadionok), és fizetjük mi az elrabolt magánnyugdíjvagyonunkkal, valamint a szektorális (bank-, telekom- stb.) különadók miatti dráguló szolgáltatásokon keresztül. Miután az országon belül lassacskán nem marad más lenyúlni való a lakossági megtakarításokon kívül, a magyar ember a mostanihoz hasonló heves cáfolatok hallatán magától értetődően arra gondol: a kormány, amelynek „filozófiája” leginkább a szpáhi rablógazdálkodás tantételeiben gyökerezik, most már direktbe’ az ő pénzéért kopogtat.
A képzet, hogy az embereket ez a kormányzat egyszerűen kizsebeli, meglehet, merő tévedés, az Orbán-ellenes propaganda hatásos kreálmánya. De hogy 12 pénzintézeti vezető leirata most már nem oszlatja el annak a gyanúját, hogy az Orbán-rezsim megint egy újabb – korábban elképzelhetetlen – gaztettre készül, az fix.
