A mögöttünk álló napokban a rendőrségnek két különösen visszataszító esettel és egy finoman szólva is aggályos intézkedéssorozattal sikerült bekerülnie a hírekbe.
Mint arról a magyar sajtó részletesen beszámolt, múlt vasárnap ún. fokozott ellenőrzést tartottak kilenc budapesti kerületben. A Helsinki Bizottság az ombudsmanhoz írt beadványában meggyőzően érvelt amellett, hogy a fokozott ellenőrzés intézménye önmagában alkotmányos jogokat korlátoz. Az általános problémákon túl viszont az is ijesztő, hogy az intézkedés szükségességére semmilyen értékelhető magyarázatot nem adott a rendőri vezetés, tehát az mindenki számára úgy csapódhat le, hogy a rendőrök akkor és úgy vegzálhatnak bárkit, amikor és ahogy akarnak.
Tegnap pedig két erős hír is napvilágot látott. A Blikk egy közeli ismerősére hivatkozva megírta, hogy az izsáki rendőrök halálos kényszervallatásának ügyében zajló per tanúját két rendőrtiszt fenyegetéssel próbálta rávenni, hogy visszavonja vallomását.
Pár órával később egy nyíltan meleg férfi beszámolója került fel a Facebookra.
Ebből nemcsak az derül ki, hogy a kiérkező rendőrök több ponton is szakszerűtlenül jártak el, hanem az is, hogy maguk biztatták feljelentésre a buzizó és baseballütővel hadonászó boltost, mert szerintük két férfi csókja az utcán közszeméremsértés.
Mindhárom esetben épp elég baj az is, hogy egyáltalán megtörténhettek. Ugyanakkor egymás mellé állítva egy újabb hátborzongató tendenciát vázolnak fel: a védelmükre bízott, a segítségükre szoruló állampolgárokat megfélemlítő rendőrség rémképét. És ha a lakosság egyre nagyobb része előtt ez a kép lebeg, ha tovább csökken a bizalom, az odavezethet, hogy egyre kevesebben hívják ki a rendőröket, egyre kevesebben jelentik a törvénysértéseket. Mert egyre többen félnek majd, hogy ők járnak rosszul, ha megteszik. S ha rendőrök jönnek szembe az utcán, inkább átmennek a másik oldalra.
Érthetetlen, bűnös mulasztás, hogy ezekben a helyzetekben a rendőrség nem tesz egyértelmű gesztusokat, hogy nem kommunikálja megfelelő szinten – egy szóvivő vagy akár a főkapitány kiállásával – mélységes felháborodását és egyértelmű elutasítását. Az ügyek kivizsgálását ez nem helyettesítheti, de erre az üzenetre a lakosságnak ugyanúgy szüksége volna, mint az állománynak. Hogy mindenki érezze: mi az, ami nem fér bele, és a jövőben sem fog.
Különben a megfenyegetett melegek ügyében eljáró rendőrnek lesz igaza, mert tényleg azt kell éreznünk, hogy igen, ez a gyalázat, „ez itt Magyarország”.
