Néhány napja adta hírül az MTI, hogy megvette a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. A hír hallatán okkal gondolnánk, hogy e lépés konkrét produkcióhoz kötődik, mondjuk, egy újabb Szent István-film kelléke lesz a korona, de úgy tűnik, ennél sokkal magasztosabb célja volt a bevásárlásnak.
„A tárgyakat az erdélyi Torockón lévő Duna-Házban helyezi majd el az állami médiavállalat”
– áll a lelkes hangvételű tudósításban, de arról nem esik szó, hogy miért kell a közmédiának műkincsmásolatokat vásárolnia. Természetesen arról sincs szó, hogy mindez mennyibe fájt, de hogy nem lehetett olcsó, az sejthető abból is, hogy Dobos Menyhért vezérigazgató elmondása szerint a másolatot készítő felvidéki díszmű lakatos, Panyik Imre, mielőtt munkához látott volna,
„több ezer órán át tanulmányozta a Parlamentben lévő eredeti műtárgyakat”,
majd több mint két évig dolgozott rajta, hogy „Trianon 100. évfordulója alkalmára” elkészüljön.
Akár viccelődni is lehetne azon, hogy Panyik Imrének hogy jött ki a több ezer óra tanulmányozás (talán éjjeliőr volt a Parlamentben?), de az már inkább szánalmas és szomorú, hogy a tízmilliárdokkal kitömött és kizárólag a kormány céljait szem előtt tartó közmédia ily módon égeti a pénzt.
De csodálkozni nem kell: e gesztus egybecseng azzal a több mint 10 éve zajló folyamattal, mely – eredeti gondolat híján – a régi lemásolásában ölt testet. Elég a Kossuth tér vagy a Budai Vár „újjáépítésére” gondolni – hogy a legdrágábbakat említsük –, könnyen belátható, hogy miközben az Orbán-rendszer számára (amelynek a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. is egyfajta támasza) a korszerűség, a megújulás, a progresszivitás értelmezhetetlen fogalmak, a történelem is csak színes kelléktár, ahonnan kedvére rángathat elő bármit, amiről úgy véli, hogy hatalmát szolgálja.
„Az akció kulturális missziója az, hogy segítse a szórványban élő magyarok megmaradását”
– fújja fel a lufit büszkén, felelőssége biztos tudatában a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, és meg sem fordul a fejében, hogy az ilyen felajánlás kifejezetten sértő az ajándékozottra nézve is, hiszen amit ő élethű másolatnak mond, az inkább szimpla hamisítvány. Mert bármennyire a szívén viseli is Panyik Imre a Szent Korona ügyét, munkája nem más, mint szemfényvesztés, vásári mutatvány, tökéletesen alkalmazkodva a rendszer elvárásaihoz, hóbortjaihoz, amelynek cechjét továbbra is kizárólag a magyar adófizetők állják.
