Kásler minisztériumában az Ismerős Arcok egy polcra került Kölcseyvel és Erkellel

  • narancs.hu
  • 2019. január 24.

Narancsblog

Valakinek nagyon bejött a Nélküled, de az is lehet, hogy a „liberális kórságra” kattant.

Kedden a Hagyományok Házában „a magyar kultúra ápolását, a közösségépítést és a nemzeti identitás megőrzését elismerő díjakat” adott át Kásler Miklós miniszter és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. Kásler Böjte Csabát tüntette ki a Pro Cultura Hungarica díjjal, Fekete pedig ún. elismerő okleveleket osztott ki, egy kivétellel csupa határon túli szakelemnek.

Az oklevelet Kató Ibolya pszichológus, az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány ügyvezetője, az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság tiszteletbeli elnöke, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főigazgatója, nem mellesleg Orbán Viktor október 23-i beszédének „vendégművésze”, Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója és Török Viola, a marosvásárhelyi Spectrum Színház művészeti vezetője mellett

egy nemzeti rocksztár,

Nyerges Attila, az Ismerős Arcok nevű zenekar vezetője is megkapta. Lehet, hogy a tárca így kívánta mindenki értésére adni, hogy továbbra sem érzéketlen a villanygitárokkal szemben; az új miniszter és az államtitkár nemcsak mocskos anyagiakkal (gondoljunk csak Demjén Rózsi 25 millió forintjára), de veretes köszönetnyilvánítással is képes kifejezni háláját – ahogy oklevélen olvasható – az „odaadó és kiemelkedő színvonalú közösségépítő és kultúrateremtő tevékenység elismeréseképpen”.

Nyerges Attila

Nyerges Attila

Fotó: MTI/Komka Péter

 

Csakhogy e pátosz mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem – habár a zenekar nem veri nagydobra –, hogy az Ismerős Arcok korábban a Jobbik rendezvényeinek volt az állandó fellépője, és akkor sem jöttek zavarba, hogyha

olyan skinhead zenekarokkal kellett osztozniuk a színpadon,

mint az Oi-Kor vagy az Egészséges Fejbőr. De hát ez rég volt, igaz se volt, a dicső múltról mindössze ezt olvashatjuk az Ismerős Arcok honlapján: „Az egykoron hangulatos klubokban fellépő zenekar napjaink népszerű fellépője lett a hazai rock-, pop-, motoros- és gasztro fesztiváloknak, város-, és falunapoknak, kiemelt önkormányzati ünnepi rendezvényeknek, hagyományőrző találkozóknak”.

És ennek fényében mindjárt más megvilágításba kerül, hogy épp Magyar Kultúra Napján, azaz Kölcsey Himnuszának „születésnapján” érte e megtiszteltetés Nyergest és rajta keresztül az Ismerős Arcokat, vagyis szó sincs arról, hogy Fekete Péter egy szimpla könnyűzenészt tüntetett ki. Már csak azért sem, mert Nyergest hét évvel ezelőtt

Balog Zoltán is megkínálta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével,

ami azt mutatta, hogy az Ismerős Arcok „közösségépítő és kultúrateremtő tevékenysége” már 2012-ben sem zsíros riffekkel és dallamos refrénekkel tört utat magának, hanem a súlyos – és NER-kompatibilis –  mondanivalóval.

Így aztán nem lennénk meglepve akkor sem, ha az derülne ki, hogy ezzel az oklevéllel elsősorban az a meggyőződés öltött testet, hogy Nyerges Attilának is ugyanazon a polcon van a helye, ahol a legnagyobbjainknak. Ha pedig így van, akkor talán azt is megérjük, hogy együttes országos (sőt határokon átívelő) slágere (sokak szerint „himnusza”), a Nélküled hamarosan hivatalos rangra emelkedik.

Persze az is lehet, egész más oka van az elismerésnek,

nem holmi himnusz. Noha a zenekari honlapon azt olvassuk, hogy a „letisztult, kifinomult és precízen kidolgozott dallamvilágot Nyerges Attila értékes gondolatai emelik arra a magas szintre, amely évek óta jellemzi az Ismerős Arcok zenei munkásságát”, elég csak az együttes 2017-ben megjelent Európa című dalát idéznünk, máris érthetővé válik, miért is fordulhatott a minisztérium hálatelt figyelme Nyerges Attila felé.

Látod, Európa? Hát ide vezetett a jóság,

Mindent megengedő liberális kórság!

Nem bírom nézni döbbent arcodat,

Lakva ismerni meg a másikat.

 

Ha a gazdasági érdek azt kívánja,

Hazája kapuját sarkig kitárja.

Németország! Eltört a gerinced!

Húsz év múlva hol lesztek, szerinted?

 

Kéne a földem – elhiszem,

Innád a vizem, de énnekem

Túl ismerős érzés a félelem,

Nem vehetsz el mást, csak az életem.

 

Ti Brüsszelben acsarkodó nagykutyák,

Túl magas lovakon szédelgő ostobák!

Ha nem mondta volna senki még előttem,

Én partnernek és nem szolgának szegődtem.

Mert nem nehéz elképzelni, hogy ha Nyergeséket felültetik a kampányvonatra és ezt a számot közvetlenül a Nélküled után játsszák el valami tavaszi Fidesz-rendezvénnyel, az vélhetően százszorta hatékonyabb felszólalás, mint Hollik, Hidvéghi vagy Rezsi Sz. bohóckodása.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)