Ki a rezsit nem csökkenti, nem magyar!

  • narancsblog
  • 2014. január 4.

Narancsblog

Nehezen hisszük el, hogy ez tényleg megtörténhet: létrejön a rezsicsökkentés serege, a Magyar Csapat, Orbán Viktor vezénylete alatt. Elképzelni is nehéz, mi lesz ebből.

Ki gondolta volna annak idején, hogy a nem is olyan távoli jövőben a polgári körök már mint decens, kifinomult társasági események tűnnek elő az emlékeink közül?

Márpedig most erről van szó: a Magyar Csapathoz képest minden polgári kör a szépség és a szellem otthona. Néhány Márai-idézet, Wass Albert-versek, szalonzsidózás és Kudlik Júlia – vissza fogjuk még sírni őket, ha beindul a Magyar Csapat. Mert ez már nem kevesebb, mint a színtiszta téboly győzelme, és a számító, jéghideg cinizmus diadala. Mindenki tudja, aki politikailag kicsit is tájékozott, hogy a rezsicsökkentés hazugság, és ha nem volna hazugság, akkor se az I. kerület fideszes szavazói fogják kiűzni a nemzetközi közműcégeket. De a Magyar Csapat nem az észhez beszél, hanem a szívet hevíti.

Orbán Viktor és Rogán Antal levélben hívják hadba „barátaikat”, vagyis mindenkit, aki a magyar családok érdekeit nézi, és készen áll a küzdelemre a rezsicsökkentés védelmében. (Aki nem védi a rezsicsökkentést, az természetesen nem a barátjuk, és nem is magyar.) Ha jól értjük, ezentúl a Magyar Csapat tagjai összegyűlnek majd az ország minden pontján, ülnek tömött sorokban, vesznek a sütiből, és közben védik a rezsicsökkentést. Mondjuk havonta egyszer, de ahogy közelednek a választások, már hetente is szükség lehet a rezsicsökkentés védelmére.

Hogy kiktől védik? Ez a névből rögtön világos: a magyar csapatok tagjai a magyarok, akik ellen a „küzdelem” folyik, azok pedig nyilván a nem magyarok, sőt a magyarok ellenségei. Vannak köztük külföldiek és itthoniak, tehát magyarnak látszók is. Bankárok ezek, bankárbarát árulók, bankárszármazású magyarellenesek. „A külföldi közműcégek és bankok – hazai és nemzetközi kapcsolataikat latba vetve – igyekeznek eltörölni a rezsicsökkentést. A jövő évi választásokat akarják felhasználni arra, hogy érvényesítsék érdekeiket.”

Még nem tudhatjuk, mi lesz a Magyar Csapatból. Országos hálózat, vagy néhány választókerület kiváltsága. Néhány összejövetel, vagy folyamatos cirkusz. És az egész ötlet nyilvánvaló ostobasága miatt nehezen is tudjuk elképzelni, hogy ebből virulens tömegmozgalom legyen. Bár, ki tudja – oly sok mindenre képes az életörömmel megélt hazaszeretet.

De ha ez lesz, ha a Magyar Csapat lesz az új polgári kör mozgalom, ha erről fog szólni a következő három hónap, ha minden képviselőjelölt szakaszvezető lesz – akkor az a magyar politikát végképp elkeserítő paródiává zülleszti. Akkor minden eddiginél alantasabb feladat lesz fideszes politikusnak lenni. De őket nem sajnáljuk majd. A megalázott szavazóikat, a megalázott országot annál inkább.

Figyelmébe ajánljuk