Janó, a manó – Áder újévi alakítása

  • narancsblog
  • 2014. január 1.

Narancsblog

Az megvan, amikor Áder János csornai Charles Bronsonként aposztrofálta magát? Persze könnyű volt kiröhögni, pedig nem a levegőbe beszélt, hanem önnön színészi képességeiről. Látta valaki valaha Charles Bronsont úgymond „alakítani”, színészként megnyilvánulni? Aligha. Jött, szét sem nézett, csak agyonlőtte a mellékszereplőket, de olykor volt, aki megúszta egy kitörött kézzel vagy betörött orral, aztán Charles fáradt is a kasszához. Lehet, hogy Áder bronsonozván igazat beszélt, s ez neki is menne.

De most valami marha, valami habonyi státuszban önmegvalósító észlény azt bírta kitalálni, hogy az elnök nyújtson színészi alakítást, játssza el az ájtatos manót, üssön meg szívhez szóló, kenetteljes hangot, hisz nyilvánvalóan fogyatékos gyerekekhez beszél: a népéhez. Mindezen kitaláció megkönnyítéséhez írt vagy íratott az elnöknek egy olyan beszédet, amilyennel még egyetlen szerencsétlen újévi idiótát nem küldtek ki a kamerák elé: legyen benne annyi giccs, amennyi még soha, vagy még annál is több, édesanyám könnyűitől a jövőbe belevetett magig, minden, amit a súgógép elbír. Az pedig elég sok mindent elbír, leszámítva például az államelnök görcsösen rátapadó tekintetét, mert abba azért belepirul néha.

false

 

Fotó: Beliczay László – MTI

Tényleg, milyen szöveg volt ez már? Ahogy Móricka elképzeli a népmeséket: már az első pár bekezdés telezsúfolva ilyenekkel, hogy „sok-sok millió”, illetve „millió és millió” és ebből a millió és millióból fakadó „ezer és ezer”. A gyakorlatilag tökéletesen következetlenül egymás után sorakozó izzadmányos mondatokból Áder is csak annyit bírt levenni, hogy neki most valami mesét kellene előadni, s nyilvánvalóan egyetlen ez irányú kulturális emlékéhez menekült: a jó Szabó Gyula ízes mesemondását kísérelte meg utánozni – nyugodtan mondhatjuk, szánalmasan nevetséges eredménnyel. Összevonta szemöldökét, csücsörítette a száját, s ha anyák vagy gyerekek kúsztak fel a mondott súgógépre, el-elgügyögte magát. Mentségére legyen mondva, profi színész sem tudott volna mit kezdeni ezzel a sok sületlenséggel, ezekkel a tökéletesen üres szavakkal. Ezekkel a csakis üres tekintettel elmondható, nyelvi zűrzavarba bukó hamis mondatokkal mit is lehet? Azzal, hogy „van miért őrizni szívünkben a reményt”.

És azzal, hogy „van múltunk és van jövendőnk”, pláne, ha – mint Áder – kussolunk a jelenünkről, s némaságunkat, nem talált vagy épp elrejtett mondandónkat üres szóvirágokba, hamisságba öltöztetjük. De a nyelven nem lehet kifogni, azt nem lehet átverni. Aki azt állítja, hogy hazaszeretet nélkül nem lenne nyelvünk, de ilyen mondatokban kísérel meg magyarul szólni, mint ez: „A hazaszeretet számomra mindezt együtt jelenti.” Vagy ez: „Kedves Fanni, boldog új évet kívánok önnek is!”, nos, az nem tudja, mit beszél, s azt sem, hogyan (megmondjuk: rosszul, törve a magyart).

De ne ítéljünk elhamarkodottan, Ádernek sem könnyű, sőt nehezebb, mint gondolnánk: Charles Bronsonnak soha nem kellett lakájt játszania.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.