Janó, a manó – Áder újévi alakítása

  • narancsblog
  • 2014.01.01 16:50

Narancsblog

Az megvan, amikor Áder János csornai Charles Bronsonként aposztrofálta magát? Persze könnyű volt kiröhögni, pedig nem a levegőbe beszélt, hanem önnön színészi képességeiről. Látta valaki valaha Charles Bronsont úgymond „alakítani”, színészként megnyilvánulni? Aligha. Jött, szét sem nézett, csak agyonlőtte a mellékszereplőket, de olykor volt, aki megúszta egy kitörött kézzel vagy betörött orral, aztán Charles fáradt is a kasszához. Lehet, hogy Áder bronsonozván igazat beszélt, s ez neki is menne.

De most valami marha, valami habonyi státuszban önmegvalósító észlény azt bírta kitalálni, hogy az elnök nyújtson színészi alakítást, játssza el az ájtatos manót, üssön meg szívhez szóló, kenetteljes hangot, hisz nyilvánvalóan fogyatékos gyerekekhez beszél: a népéhez. Mindezen kitaláció megkönnyítéséhez írt vagy íratott az elnöknek egy olyan beszédet, amilyennel még egyetlen szerencsétlen újévi idiótát nem küldtek ki a kamerák elé: legyen benne annyi giccs, amennyi még soha, vagy még annál is több, édesanyám könnyűitől a jövőbe belevetett magig, minden, amit a súgógép elbír. Az pedig elég sok mindent elbír, leszámítva például az államelnök görcsösen rátapadó tekintetét, mert abba azért belepirul néha.

false

 

Fotó: Beliczay László – MTI

Tényleg, milyen szöveg volt ez már? Ahogy Móricka elképzeli a népmeséket: már az első pár bekezdés telezsúfolva ilyenekkel, hogy „sok-sok millió”, illetve „millió és millió” és ebből a millió és millióból fakadó „ezer és ezer”. A gyakorlatilag tökéletesen következetlenül egymás után sorakozó izzadmányos mondatokból Áder is csak annyit bírt levenni, hogy neki most valami mesét kellene előadni, s nyilvánvalóan egyetlen ez irányú kulturális emlékéhez menekült: a jó Szabó Gyula ízes mesemondását kísérelte meg utánozni – nyugodtan mondhatjuk, szánalmasan nevetséges eredménnyel. Összevonta szemöldökét, csücsörítette a száját, s ha anyák vagy gyerekek kúsztak fel a mondott súgógépre, el-elgügyögte magát. Mentségére legyen mondva, profi színész sem tudott volna mit kezdeni ezzel a sok sületlenséggel, ezekkel a tökéletesen üres szavakkal. Ezekkel a csakis üres tekintettel elmondható, nyelvi zűrzavarba bukó hamis mondatokkal mit is lehet? Azzal, hogy „van miért őrizni szívünkben a reményt”.

És azzal, hogy „van múltunk és van jövendőnk”, pláne, ha – mint Áder – kussolunk a jelenünkről, s némaságunkat, nem talált vagy épp elrejtett mondandónkat üres szóvirágokba, hamisságba öltöztetjük. De a nyelven nem lehet kifogni, azt nem lehet átverni. Aki azt állítja, hogy hazaszeretet nélkül nem lenne nyelvünk, de ilyen mondatokban kísérel meg magyarul szólni, mint ez: „A hazaszeretet számomra mindezt együtt jelenti.” Vagy ez: „Kedves Fanni, boldog új évet kívánok önnek is!”, nos, az nem tudja, mit beszél, s azt sem, hogyan (megmondjuk: rosszul, törve a magyart).

De ne ítéljünk elhamarkodottan, Ádernek sem könnyű, sőt nehezebb, mint gondolnánk: Charles Bronsonnak soha nem kellett lakájt játszania.

Neked ajánljuk