Nem bánom, legyen döntetlen – Botrány a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban

  • narancsblog
  • 2013. augusztus 14.

Narancsblog

Nyugdíjba ment a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója, a megüresedett helyre pályázatot írtak ki, ketten jelentkeztek. Manapság ennyiből kitalálhatjuk, hogy egyikük az iskolát jól ismerő, ezer éve ott dolgozó pedagógus, míg a másiknak legfeljebb annyi köze van a gimnáziumhoz, mint a taxisnak, akinek bemondják a címet. Legyen szó kis iskoláról vagy nagy, állami intézményről, mostanában mindig e két típus áll rajthoz, és a végén mindig az utóbbi győz.

false

A Kölcseyben is így történt. Fazekas Csaba igazgatóhelyettes nemhogy ott dolgozik huszonöt éve, de ott is érettségizett. Bazsáné dr. Szabó Marianne-ról annyit tudni, hogy a Szolnoki Főiskola docense, korábban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium osztályvezetője, majd a Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai tanácsadója. Feltehetően gimnáziumba is járt.

A nevelőtestületi választáson Fazekas 67-ből 66 szavazatot kapott, Bazsáné egyet sem – ennél jóval szorosabb eredménynél is az lenne a logikus, hogy a minisztérium minél előbb átnyújtsa az új kinevezést, hiszen három hét sincs tanévkezdésig.

Ám ehelyett új pályázatot írtak ki. Nem tudni, miért, pontosabban csak azt tudni, hogy Bazsánénak nem volt akkora szerencséje, hogy a pályázata titokban maradjon. Az övé nyilvánosságra került, s amint azt az Átlátszó oktatás blog kiderítette, az anyag akkora lopás, hogy még Schmitt Pál is belepirult volna (na, jó, nem).

A szerencsétlen (vagy éppenséggel orcátlanul magabiztos) asszony ugyanis bizonyos Navrasics Endre balatonszentgyörgyi iskolaigazgató tavalyi pályázatát fújta meg, de szinte szórul szóra, még az sem zavarta, hogy Navrasics a Dobó István Általános Iskola és Óvoda vezetését célozta meg, ahol természetesen a napközi otthonnak is jelentős szerepet szánt. Az milyen, hogy Bazsáné a Kölcsey gimnázium döntő céljai közt említette „a napközi aktívabb bekapcsolását a kooperatív tanulásba”?

Erre a minisztérium kiír egy újabb pályázatot. Egyelőre nincs hivatalos indoklás, hogy miért is, de majd lesz. Most gondolkodnak, hisz azt mégis snassz lenne mondani, hogy bocs, kis pártfogoltunk rossz helyről csórt, s különben is annyira hülye, hogy azt hiszi, a gimiben is van napej, legyen tehát döntetlen az eredmény. Majd keresünk valakit, akinek van annyi magához való esze, ami elég a látszatok óvásához. Ám ne legyen senkinek illúziója, ha találnak maguk közt egy nem teljesen analfabéta vazallust, akinek véletlenül nem jutott trafik, akkor aligha vesztegetik az idejüket magyarázkodással.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.