A magyar már csak ilyen, harcolni, küzdeni akar. Pláne, ha azok a szervek, amelyeknek ez lenne a dolguk, nem garantálják a biztonságunkat.
Minap két helyről is hallhattuk, hogy a civil erőszakszervezeteké a jövő. Pintér Sándor a „XXI. Polgárőr Napon” azzal jött, hogy azért csökkent a bűncselekmények száma, mert „a helyismerettel, kapcsolati rendszerrel rendelkező polgárőrök olyan tudás birtokában vannak, amelynek szakszerű, rendőri felhasználása meghozta az elvárt eredményt, az adott terület közbiztonságát, nyugalmát”. Erre kontrázott rá Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke, aki elégedettséggel nyugtázta: „A rendkívüli helyzetek egyre több embert késztetnek arra, hogy megtanulják, miként védhetik meg magukat, családjukat, közösségüket egy esetleges fenyegetettségtől.”
| ||
Noha úgy tűnik, e beszámolók valamiféle össznépi sikerként kezelik e nagyfokú lelkesedést, ne dőljünk be a süketelésnek. A lényeget Széles fejtette ki, amikor azt mondta: „A kormány kiemelt feladatának tekinti a hazafias nevelést és az utánpótlásképzést.” Ez pedig azt jelenti, hogy a lelkes önkéntes-polgárőr felbuzgás sokkal inkább felülről vezérelt manipulatív sokkolás, mint őszinte civil megnyilvánulás. Nem lennénk meglepve, ha a közeljövőben épp a polgárőrök, a tartalékosok, önkéntesek stb. kezdeményeznék a sorkötelesség visszaállítását, az iskolai leventeképzés bevezetését, ami előtt természetesen a kormány is földig hajolna – kerül, amibe kerül.
Mert ne feledjük, a „hazafias nevelés”, az „utánpótlásképzés” leginkább azt bizonyítja – amellett, hogy a magyar fegyveres erők jelenleg alkalmatlanok feladatuk maradéktalan elvégzésére –, hogy ha a szükség úgy hozza, Orbánék immár a népi erőket is mozgósíthassák hatalmuk megőrzése érdekében. „Kritikus helyzetekben az emberekben felerősödik a hazaszeretet, a hazáért való tenni akarás is” – mondta tegnap Széles Ernő, és ne legyenek kételyeink, jelenleg Magyarországon kizárólag az számít a kritikus helyzetnek, amit Orbán Viktor annak tart.
