Simicska Lajos televíziós adásban ismerte be, hogy nincs semmi a kezében Orbán ellen

  • narancs.hu
  • 2017. november 28.

Narancsblog

Egy csodavárással kevesebb.

Az Orbán-rendszer első, azóta elcsapott oligarchája az éj leple alatt gecizett megint egyet, aztán meglehetősen megtört hangú telefoninterjút adott az RTL Klub Híradójának, ahol ilyeneket mondott: „Abban, hogy az ország ide jutott, és maffiaállam épült ki, abban nekem volt szerepem, és ebben van felelősségem, és a felelősségem elől nem szaladok el.”

Szép szavak, de vajon ki előtt, mi előtt és legfőként mikor kell vállalnia a felelősséget azért, mert az ország ide jutott?

Aztán leszögezte, ha lennének is terhelő bizonyítékai a „közös időkből” Orbán Viktorra nézve, azok nyilvánosságra hozatala „öngyilkosság” lenne. „Ugye nem gondolja komolyan? Ha a feltételezésből indulok ki, hogy ilyen van, az egy érdekes feltételezés. De egyet mondanék: öngyilkosnak tart engem?” De különben „atombombák nincsenek ebben az országban”.

Hát, mit lehet erre mondani? Leginkább azt, hogy egy illúzióval kevesebb. Abban ugyanis feltétlenül igaza lehet Simicska Lajosnak, hogy aki tőle várta, hogy megszabadítja az országot Orbán Viktor maffiamódszereitől, az nagyon tévedett.

Simicska Lajos persze, ha már így belejött, nyilatkozott egyet az ATV-nek is, nagyjából ugyanezt. „Alapvetően vidám ember vagyok, de így ki tudom adni a frusztrációt”, tudniillik, ha olykor-olykor legecizi a miniszterelnököt, vagy fennköltebben szólván: véleményt nyilvánít. „Azt mondták, ne hagyjam szó nélkül, hát nem hagytam szó nélkül.” Örülünk.

Simicska Lajostól – a Fideszvár egykori eszétől – tehát ma annyi telik, hogy fogja a pemzlit, s kimegy mázolni valami ízetlenséget egy óriásplakátra. Szomorú történet ez, s bizonyosan nem azért szomorú, mert Simicska nem fogja megbuktatni Orbánt, hanem azért, mert ha megbuktatná, ha ő buktatná meg, akkor sem lenne semmivel jobb a világ, így e történet kristálytisztán megmutatja, hova jutott a rendszerváltás oly sokra hivatott nemzedéke, s általuk tényleg ez az ország.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.