Vér a havon – 10 nagy téli vadulás

  • narancsszem
  • 2013. december 10.

Narancsszem

A hó maga a mágia a filmben – persze főleg akkor, ha lőnek, fénykardoznak, ütnek, vágnak, menekülnek a pelyhekben. Mutatunk 10 felejthetetlen példát rá.

A Birodalom visszavág


A Wookieepedián külön fejezet részletezi, mi fán terem a tauntaun. Segítünk: a hóborította Hoth bolygó – leendő jedik szállítására rendkívül alkalmas – hűséges hátasáról van szó, melynek több példánya is feltűnik A Birodalom visszavág havasi nyitányában. Az egyiket hamar megvacsorázza egy Wampa (nem segítünk, lásd Wookieepedia), és a másiknak is a belsőségei jutnak szerephez, igaz, ezúttal a jó ügyet és nem a Wampa-vacsorát szolgálják. A Birodalom visszavág már rögtön azzal a jelenettel belopta magát a rajongók szívébe, melyben Han egy határozott mozdulattal és Luke lézerkardja segítségével felnyit egy tauntaunhasat, hogy a meleget adó, ám igen büdös belekbe bújva valahogy elkerüljék a fagyhalált.

Doktor Zsivágó

false



Az volt a tél, a szörnyű tél, Dimitrij Lénáról mesélt… Na, jó, Jurij mesélt Laráról, de ez semmit nem változtat azon, hogy a tél a moziban is csak az orosz tél lehet, és nyilvánvalóan az, amit a mozitörténet legnagyobb giccsőre, David Lean elővezet Borisz Paszternák ugyancsak érzelmileg túlfűtött remekművének adaptációjában, Omar Sharif és Julie Christie élénk segedelmével. Megérkezünk a dácsához, belepte a hó, s akkor még finomak vagyunk – combvastagságú jégcsapok, fehér minden, még a jó isten szakálla is. De ez semmi, mert amikor belépnek a száműzött szerelmesek, odabenn is ugyanez fogadja őket, hólepte padló, fehérbe öltözött bútorok, mint egy turbófokozatra kapcsolt mélyhűtő, amit véletlenül bekapcsolva felejtett Oroszország anyácska.

Életben maradtak

false



Frank Marshall sokáig Spielberg hű producerbojtárja volt (ő volt sok más mellett Az elveszett frigyláda fosztogatói producere is), de idővel megjött a kedve a rendezéshez. Rendezett is vagy négy filmet, melyek közül három szóra sem érdemes, ellenben az Életben maradtak egy korrekt és látványos katasztrófafilm volt, melynek a sok hó mellett az emberi dráma, az „enni vagy nem enni” nagy dilemmája adta meg a savát-borsát. Merthogy a repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett uruguayi rögbiseknek az Andok fagyos csúcsai közé szorulva nem csak a csontig hatoló faggyal, de az „együnk-e emberhúst vagy ne” kérdésével is szembe kellett nézniük. Végül ettek, és életben maradtak.

Fargo

Hogy is mondta James Ellroy? A regényeim az egész családnak szólnak, már ha a kérdéses családot a Manson családnak hívják. Valahogy így vagyunk a Coen testvérek filmjével, a Fargóval is; a Fargo a tökéletes karácsonyi családi film, már ha nem bánjuk, hogy a szép havasi tájban olykor miszlikbe aprítanak valakit. A faaprítóba fejjel előre beletuszkolt Steve Buscemi – pontosabban a színész zoknis lába – a havas jelenetek örök klasszikusa, nem véletlen, hogy a „Steve Buscemi temérdek halála” című YouTube összeállításnak is ez a csúcspontja, melyet egyetlen tarkó- vagy hasba lövés sem überelhet.

A halál csöndje (Il Grande Silenzio)

false



Ha volna némi józanság a Földön, akkor pszichológusok, befogadáselmélettel foglalkozó bölcsészek és persze filmesztéták ezrei kutatnák annak az okát, hogy vajon miért gyakorol annyira delejező hatást a nézőre egy havas tájban kibontakozó westernjelenet. A váratlanság miatt? A ritkasága okán? Netán valami mélyebb, ősibb oka volna? Feltesszük a kezünket, néhány dolog azonban biztos: Sergio Corbucci spagettiwesternje végig a térdig vagy épp derékig érő hóban bonyolódik; a vérengző fejvadászt a pszichopata Klaus Kinski adja; a filmben nemcsak lövöldöznek összevissza, hanem mire eljutunk a végéig, az összes jobb arc hóba hull. Senki sem csodálkozhat azon, ha mindezek után valaki arra jut, hogy az Il Grande Silenziónál nem készült jobb western ezen a világon.

A dolog

false



Ha már a havas westernt is csak dicsérni tudtuk, akkor mit mondhatnánk a hókristályos horrorfilmről? Az aztán tényleg a létező jóságok legjobbika. John Carpenter sem maradhatott ki ebből a buliból, és az Antarktiszra érve be is vetetett mindent, amire csak képes volt: kapunk sötétséget, csontrepesztő fagyot, parazita idegent, borzalmas átformálódást, vért, csendet és halált. Na és a tonnányi havat említettük már?

A hó hatalma


Aki látta már télen Koppenhágát, az mindent tud az élet sötét dolgairól. Aki – a Smilláig teljes joggal – azt hitte, hogy Bille August egy szerencsétlen Bergman-pótlék, e szubskandináv fogvacogásban, amikor szó szerint eszkimó kisgyerekek hullanak a háztetőkről, és Julia Ormondnak is elhisszük a származását, nos, akkor a legmegátalkodottabb kétkedő is belátja, a svéd mindent tud a hidegről, és elég sokat az élet sötét dolgairól. Téli nagyváros még nem tűnt ennyire dermesztőnek a moziban egyszer sem. Nagy kár, hogy pont akkor ül le az egész história, mikor a hősök már Koppenhágán túl, messze kinn a jégmezőkön esnek egymásnak.

A kőszívű ember fiai


Jókai nagy szava, a „farkaskaland” nyer Várkonyi Zoltán vásznán tökéletes kiteljesedést, hovatovább dús többlettartalmakat. A gátlástalan művészet hatalma ez, el van tévedve, aki giccsről beszél: milyen már az, amikor úgy is előtted van minden, hogy esetleg nem olvastad a regényt, nem láttad a filmet. No, ez tipikusan ilyen eset: szánkó vágtat a ropogós havon, lustán hasadni készül a hajnal, de még vár inkább egy kicsit, amikor farkasvonítás száll fel a Holdig, beindul a zene, megfeszülnek az inak, és nekilódul a fenevadak falkája. A muffba gémberedett ujjak a puska kakasa körül matatnak ügyetlenül, egy-két lövés is eldördül, jobbára vaktában, amúgy csak a rohanás, az izzadt, esztelen rohanás az életért. Erejük végső határán vágtató lovak párálló orrlika…

A megfagyott gyermek (Tomi)


Aki azt hiszi, hogy a gátlástalan havas giccset a konzumerista Hollywood találta fel, az igen nagyot téved. Balogh Béla rendező a Horthy-korszakban gurított nagyot ezen a pályán: a jószívű, félárva Tomi a film végén a behavazott sírkőről egyenesen a mennybe száll anyukájához, mindezt olyan effektusokkal kísérve, hogy nyugodtan a magunkénak tudhatjuk a súlyos filmes pszichedélia feltalálását is. Hiszen Alejandro Jodorowsky még csak a falepkét csattogtatta egy chilei grundon, amikor Balogh Béla útnak indította Tomit a spirálsugarakat lövellő égi palota felé.

Ragyogás

Attól, hogy Stephen King rühelli a regényéből készült mozit, mi még lelkesedhetünk Kubrick jegesen brutális verziójáért. A Ragyogás zárlata meseszép, mint egy üveggömb a karácsonyfán: a szilvakék fényekben fürdő labirintusban Jack Torrence baltával üldözi a fiát, Dannyt, csillog a hó, kísértetként siklik a föld felett a kamera. Aztán Danny kiszabadul, Jack meg bennragad. Szétfagyott arca a fehér reggeli fényben annyira groteszk poén, amilyenre tényleg csak egy Kubrick-féle ádáz lélek beszélhette rá magát.

Figyelmébe ajánljuk