Viszlát, bátyuska!

Narancsszem

54 éves korában elhunyt Alekszej Balabanov orosz filmrendező.

Itthon alig ismerték a nevét, Oroszországban a legnagyobb sztárok közé tartozott. Tizenhat filmet készített, fanatikus rajongótábora 1997-ben alakult, azt követően, hogy elkészítette a Fivért (Brat), Moszkva válaszát a Ponyvaregényre. Ahogy Tarantino a B movie-k kliséiből alkotott emlékezeteset, Balabanov a szovjettel tette ugyanezt.

false

Mert mit is jelentett voltaképpen 1997-ig (vagy inkább 1987-ig) a szovjet B film? Nagyjából azt, hogy Iván (Szerjózsa, Oleg, Zója stb.) hazatér a nagy honvédő háborúból (vagy a polgárháborúból, forradalomból stb.), és azt látja, hogy odahaza nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene. A kulákok, elpuhult értelmiségiek s egyéb retrográdok (’85 után korrupt párttitkárok, kolhozelnökök) mérgezik az amúgy tiszta orosz levegőt, hősünk pedig – általában hosszas tépelődés után – rendet vág. Az efféle szériáknak ugyanúgy kelléke volt a jóképű főhős, a balalajka szó, a nyírfaerdő, no meg a megfelelő propaganda, mint a gengszterfilmeknek a dobtáras géppisztoly, a westerneknek a párbaj.

Csakhogy a kedvelt séma a kilencvenes évek elejére teljesen kiüresedett. 1983-ban talán még meg lehetett etetni efféle mozival az orosz ifjúságot, 1993-ban viszont Bic Macre fájt mindenkinek a foga. Balabanov zsenialitása épp abban mutatkozott, hogy a Fivérrel hajszálpontosan mérte fel, hogy mit fogyasztana leginkább az újra éhes közönség. Valami Bic Machez hasonlót, de azért legyen csak pirogból.

A Fivér dramaturgiája tipikus: Danyila hazatér Szentpétervárra a csecsen háborúból, és bátyja veszi kezelésbe. Csakhogy a fivér bérgyilkos, Danyila pedig őrlődések, dilemmák után a tettek mezejére lép. A sztoriban tehát nincs semmi új, a kivitelezés azonban tökéletesre sikerült. Jó ritmus, meglepő fordulatok, a low-budget ellenére is remek akciójelenetek, no és persze a főszereplő Szergej Bodrov, aki James Dean orosz unokája lehetne, mind-mind telitalálatnak bizonyult. Balabanov olyan filmet hozott létre, ami – legalábbis Oroszországban – versenyképes az amerikaival, pedig minden ízében szovjet.

Ha tehetik, nézzék meg a Fivért, nem fogják megbánni.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.