1927-ben született, mindkét ágon kikeresztelkedett zsidó családból, s szigorú katolikus nevelést kapott. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd jogi tanulmányokba kezdett. 1945-ben alig úszta meg a Dunába lövetést, 1947-ben édesapja tanácsára hagyta el az országot. Átszökött Olaszországba, majd Amerikába ment, ahol porszívóügynöknek indult, majd szesz- és borkereskedelemmel foglalkozott. 1956-ban egyik alapítója lett a magyar menekülteket segítő First Aid for Hungary nevű jótékonysági szervezetnek, amihez megnyerte tiszteletbeli elnöknek Herbert Hoover korábbi amerikai elnököt.
1970-ben ismét új életet kezdett: ekkortól vezette az Unicumot gyártó vállalatot Firenzében. Maga ellenőrizte a gyártást, minden munkást személyesen ismert. A hetvenes évek elején jött először haza: mint mesélte, megállt a Soroksári úton, a gyárral szemben, és még csak gondolni sem mert arra, hogy az életben még lesz lehetősége a vállalatot vezetni. Később Sándor fiával már kapun belülre is bejutottak, de ekkor is csak nosztalgiázni mertek. A fordulat 1987-1988-ban következett, Peter Munk és Demján Sándor rábeszélésére hazaköltözött, s beszállt a Budapesti Likőripari Vállalat vezetésébe, majd a privatizáció idején visszavásárolta családja egykori gyárát. Pedig elmondása szerint nem volt honvágya, annyira utálta a szocializmust. 1988-ban, már itthon jött rá, hogy "...itt van az én hazám!".
Belevetette magát a gazdasági életbe, nemcsak vállalatát irányította, de kapcsolatrendszerét hasznosítva befektetőket is hozott Magyarországra. Segítette a General Motors, a General Electric és olasz bankok magyarországi szerepvállalását. Mint mondta: "Az ország nemzetközi elismertsége a gazdasági teljesítményétől és a hitelességétől függ. A gazdasági növekedés az egyetlen gyógymód az ország bajaira."
Nem riasztották vissza az újrakezdés nehézségei, tudta, hogy szocializmusból újra piacgazdaságot építeni előzmények nélküli kísérlet. Mesélte, hogy ha egy ügyről a hatóságok azt mondták, hogy semmi gond, biztos volt benne, hogy az soha nem fog elintéződni.
1990-ben amerikai nagykövetté nevezték ki, ahonnan a külügyminiszterrel kirobbant konfliktusa miatt 1991-ben hazarendelték - e poszt kedvéért mondott le amerikai állampolgárságáról. Közvetlenül is részt akart vállalni az átalakulásban, 1992-től a Vállalkozók Pártja elnöke, 1994-ben az akkori liberális választási szövetség jelöltjeként Kecskeméten szerzett egyéni mandátumot. Ő volt az akkori parlament egyetlen független képviselője. 1998-ban belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, az országos tanács tagja, majd 2000-től a párt ügyvivője lett.
Ebben az időben szoros kapcsolatban voltunk, politikusként és barátokként is. Minden tanácskozáson szorgalmasan jegyzetelt kis, keresztbe fordított spirálfüzetekbe. Láttam, lejegyezte, amiket mondtam. Nem kellett volna - fordultam hozzá, emlékeztető formájában úgyis megkapja. Mire ő: "Amit mondtál, az elég unalmas volt, nem is írtam le. Viszont közben eszembe jutott pár dolog, amit majd a közeljövőben csinálnom kell, ezeket rögzítettem." Mindig mindenhol jegyzetelt, évtizedek óta. Esténként végignézte a jegyzeteit, átgondolta a napját, megtervezte a következőt. Állítólag több ezer ilyen kis füzete van, lesz mit feldolgozni.
2002-től ismét országgyűlési képviselő lett, de már nem látott benne fantáziát: "A politikai élet lehangol." Nem szerette a szekértáborokat, a közös pontokat kereste, legyen szó akár a gazdaságról, a feketegazdaság és a korrupció visszaszorításáról vagy a kábítószer elleni fellépésről. Nevéhez kötődik az első korrupcióellenes javaslat. "Nálunk túlpolitizált társadalmat látok, ez pedig nem működhet. Ennek az országnak fel kell nőnie ahhoz, hogy ezt a politikai túlsúlyt, bármilyen kormányról legyen szó, megváltoztassa."
Mindig optimista volt. A gazdasági válságról azt tartotta például, hogy "az válság, ha súlyosan megbetegszel. A többi csak átmeneti állapot, amit lehet kezelni." Muhammad Ali módszerét alkalmazta: "Minden reggel a tükör elé állok, és beleordítom: Erős vagyok! Gyönyörű vagyok! Legyőzhetetlen vagyok!" Lehet, hogy nem minden tétel fedte a valóságot, de a módszer bevált. Szerinte az a legnagyobb hiba az életben, ha az ember nem csinálja azt, amiben hisz. "Nem szabad engedni, hogy az élet irányítson téged. Neked kell irányítanod az életed."
Nagyon hitt a kétszáz éves családi vállalatban, a minőségben, a felelősségben. Amikor 80. születésnapján a gyárban köszöntöttük, az irodájában családi képek, az őt megelőző generáció arcai néztek ránk a falról. Amikor azt mondtam, hogy jó lehet ebben a környezetben dolgozni, így felelt: "Nem erről van szó! Ők mindennap azt mondják nekem, hogy úgy kell működtetnem a vállalatot, hogy ne ejtsek foltot az ő életművükön, és úgy adjam tovább a céget a gyermekeimnek, hogy nekik se kelljen szégyenkezniük. Ezt naponta megbeszéljük. Nem is tehetek másként." Néhány éve kivonult a cég vezetéséből, a helyét a hatodik nemzedék képviselőinek, Sándornak és Izabellának adta át.
"Tudom, hogy még annyi időm van, ameddig a Jóisten megsegít, s annyi mindent akarok ezalatt csinálni. Szeretnék még tanulni, s olyan emberekkel együtt lenni, akiktől tanulhatok. Ezért nem járok társaságba, mert ha az ember mindig ugyanazokat az arcokat látja, akkor időt veszteget. Inkább olvasok."
Most elment, valahol máshol jegyzetel, és közben mosolyog.
