Magányosan a mozgalomban

Ajtony Árpád (1944-2013)

  • Horváth Ágnes
  • 2013. március 1.

Nekrológ

Amikor 1969-ben megjelent a fiatal írókat bemutató Naponta más antológia, sokat viccelődtünk: nem inkább Napon Tamás lenne az adekvát cím? Hiszen annak legalább nincs semmi értelme. Olyan jókádárista.

Ajtony Árpád a Kádár-rendszernek ezt az abszurd voltát zsigerileg nem viselte, és nem is fogadta el. Ahogyan az előtte álló karriert sem. Nemrégiben mesélte nekem, hogy ő tulajdonképpen azért "disszidált", mert nolens volens őelőtte fényes karrier állt. És ő abba bizony beleőrült volna. Ugyanis miután az ELTE BTK magyar-történelem szakán végzett, szinte véletlenül a dramaturgot kereső Bacsó Péterbe ütközött - aki azonnal magához is vette. És innen indult - volna - a fényes karrier: filmezés, nők, pia, ahogy ő maga fogalmazott.

Orvos apja Semsey lányt vett feleségül, ám hiába a nemesi származás, rendes kádárista-kispolgár családban ette a Hábetlerék Pék Máriájának túrós csuszáját. De ez neki a Szilágyi Erzsébet fasori lakásban valahogy nem smakkolt. Nem mintha a szó szokványos értelmében hadonászó lázadó lett volna. Nem. Árpád halk volt, és vállaltan, születetten magányos. Vagy olyan, aki mindig oldalt áll, az aktív megfigyelő helyéről szervezi halkan és - persze konspirációs okokból is - magányosan az undergroundot. Így indította el többedmagával a Szétfolyóiratot. A lényeg az volt, hogy mindenki öt példányban "szétfolyatja" azt a számot, amelyet megkapott, elolvasott. Az anyag egy részét legépeli, másik része helyébe új anyagokat tesz. Tehát egyetlen számból sem volt ötnél több példány, márpedig öt példány alatt nem számított illegálisnak a sokszorosítás. A szétfolyóirat elődje a mozgalommá forrósodott Antológia volt. 1970-ben Ajtony megismerkedett Tábor Ádámmal, s ennek nyomán megszületett egy fiatal írók, költők publikálatlan írásaiból összeállítandó igényes, modern szépirodalmi kötet ötlete. Cirka háromnegyed éven át minden szombat délután beszélgettek és szerkesztettek Bálint Istvánék híres Rottenbiller utcai lakásán. A kör egyre bővült, hamarosan elérte Halász Péter és Koós Anna társulatát is. A megszerkesztett, több példányban legépelt kötetet végül nem is próbálták kiadatni, de ebből csírázott ki az undergound folyóirat terve.

Ajtonynak tehát elege lett a "föld feletti" sikersztoriból. Fuldoklott benne. De mielőtt 1973-ban elment volna, fölhasználta filmes kapcsolatait, és megcsinálta az első független kísérleti magyar kisjátékfilmet, a Drámát Dobos Gábor operatőrrel - a színészek Koós Annáék voltak, és Tábor Ádám, akivel élete végéig barátságban maradt.

A Párizsba költözés Ajtony aktivitásában jelentett változást, életmódjában semmiképp. Változást, mert írás és filmezés helyett szociálpszichológiát tanult, tanított és művelt. A nyelvet eleinte alig-alig ismerő Ajtony később francia egyetemi oktató lesz, és ugyanúgy belebotlik meghatározó személyiségekbe - Serge Moscoviciba, rajta keresztül az Ichou-féle lettrizmusba vagy ott találja magát Michel Foucault baráti-szakmai körében stb. -, mint Pesten. Mindez változatlanul aktív szemlélődésének köszönhető. Életformája pedig továbbra is szolid volt, feszes és céltudatos, mint itthon. És megmaradt a hűség a mindig övéihez, vagyis az avantgárdhoz, mindenkihez, aki ezt képviselte.

Egyedül élt, egyedül halt meg. Magányát részben oldotta csak Daniel fia kései születése. Nem ismerek még egy embert, akinek nagymagányos létére ennyi barátja, ismerőse lenne.

Kollár Marianne egy éve interjút készített vele. Árpád, a történetek és történések szerelmese itt a krónikás hűvös távolságtartásával mesél - miközben hangján átsüt a résztvevő, a szálakat mozgató ember izgalma.

Neked ajánljuk