Törőcsik Marira emlékeztek vasárnap a Nemzeti Színház előtt

  • narancs.hu
  • 2021. április 18.

Nekrológ

A köztársasági elnök és felesége is a megemlékezők között volt.

Vasárnap a Nemzeti Színház előtt tartott megemlékezéssel tisztelegtek a pénteken elhunyt Törőcsik Mari előtt.

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban hunyt el.

T?r?csik Mari hal?la - Megeml?kez?k a Nemzeti Sz?nh?z el?

 
Megemlékező a Nemzeti Színház előtt
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
 

Törőcsik Mari1935-ben a Heves megyei Pélyen született, szülei pedagógusok voltak. „Az én gyerekkorom szebb volt, mint szép: gyönyörű volt" - nyilatkozta már idős korában.

1954-ben vették fel a  Színház- és Filmművészeti Főiskolára, itt operett szakon kezdett tanulni. Még elsőéves hallgató volt, amikor megkapta Fábri Zoltán kultikus Körhinta című alkotásának főszerepét, amely egy csapásra elismert színésznővé tette. 

Játszott vígjátékokban, dokumentumfilmben, sorozatokban és színházi szerepei is jelentősek.1978-ban a Nemzeti Színháztól a győri Kisfaludy Színházba került, ennek művészeti vezetője lett. Majd 1980-tól a Mafilm, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja, 1993 és 1996 között a Művész (Thália) Színház művésze, 1993-tól egy évig igazgatója volt. 1990-től 1992-ig a Magyar Színészkamara elnökeként is tevékenykedett. 2002-ben újra a Nemzeti Színház tagja lett, vendégként más színházakban is fellépett.

T?r?csik Mari hal?la - Megeml?kez?k a Nemzeti Sz?nh?z el?

 
Ádes János és Herczeg Anita is a megemlékezők között volt
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

 Az elmúlt években több alkalommal került hosszabb-rövidebb időre kórházba, 2008 őszén újraélesztést követően kómába esett, és hetekig intenzív kórházi ellátást szorult.

Csak 2018 nyarán vállalt újra színészi munkát: a Sztalker Csoport előadásában, William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán készült darabban hallhatta hangját a közönség.

Törőcsik Mariról írott nekrológunk itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.