„A modern politika [...] jól tudja hasznosítani a nőknek azokat a biológiai adottságait, amelyeket hiba lenne tagadni: a megosztott figyelem képességét és a konfrontáció helyett a kooperációra való hajlamot.” Ertsey Katalin – Szél Bernadett: Nők, erőszak, Selmeczi Gabriella
„A pénzt, a kosztpénzt, a háztartáspénzt jobb az asszonyokra bízni, mint a férfiaknál hagyni, tehát az a családi vagyont kezelő minisztérium most a hölgyek kezében van.” Beszélgetés Orbán Viktorral a Hír Tv-ben
Jaj.
Miért zavarnak ezek a mondatok?
A valódi nők és valódi férfiak képességeiket, érdeklődési körüket tekintve sokfélék, van sok nő és férfi, aki e tekintetben egymásra jobban hasonlít, mint más vele azonos neműre. A fenti állítások a nőket homogén csoportként kezelik, a nőkkel szembeni irreális társadalmi elvárásokat minden nőre igaz tényként állítják be.
De hiszen a két idézet a nőket kifejezetten felsőbbrendűnek írja le egy-egy téren. Azt állítják, hogy mi nők jobbak vagyunk bizonyos dolgokban biológiailag, mint a férfiak. Már ez is baj?
Igen. A kijelentések felszínén azért, mert ha azt mondjuk, hogy a nők biológiailag valamiben jobbak, akkor ezzel egy időben azt állítjuk, hogy a férfiak biológiailag ugyanabban rosszabbak, tehát a férfiak biológiai alacsonyabbrendűségét hirdetjük.
No és nem pont ezt gondolják a feministák?
Nem, a feminizmus a nemek egyenlőségéért, a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés ellen fellépő polgárjogi mozgalom. Az, hogy a feminizmus ellenzői az egyenlőségre törekvést a férfiak elnyomására való törekvésnek állítják be, csupán saját, a nők alacsonyabbrendűségére alapuló ideológiájukat leplezi le, valamint azt, hogy magukból kiindulva másoktól is az övékhez hasonlóan hierarchikus világképet várnak el a nemek, etnikai csoportok, szegények és gazdagok, iskolázatlanok és iskolázottak, illetve más társadalmi csoportok megítélésében.
A fenti (és hasonló, a női nemet „dicsérő”) állítások rejtett üzenete az, hogy ha elfogadjuk, hogy a nők bizonyos dolgokban biológiai alapon jobbak, akkor másokban viszont rosszabbak, azaz biológiailag alkalmatlanabbak, mint a férfiak. Innen pedig már csak egy lépés a nők biológiai tulajdonságaival igazolni a nőket érő hátrányos megkülönböztetést.
Amúgy pedig nem „hiba tagadni” azt, hogy a nők biológiai okokból figyelmesebbek vagy konfliktuskerülőbbek. Az elmúlt száz évben sorra dőltek meg a biologizmuson alapuló állítások a nők és férfiak közötti különbségekről: a hormonok szerepéről mindennapi viselkedésünkben csakúgy, mint az agyméret vagy legújabban a matematikai képességek közötti különbségek kapcsán: a reprodukciós képesség az egyetlen tényleges biológiai különbség nők és férfiak között. A levegőn és a víz alatt élő élőlények két, biológiailag különböző térben élnek, aminek kiterjedt biológiai következményei vannak ezen élőlények anatómiájára. Ám a parlament, egy könyvelőiroda, egy óvoda vagy a családi otthon között nincsenek biológiai különbségek, ezért minden ember – függetlenül attól, hogy férfinak vagy nőnek született – biológiai szempontból ugyanolyan mértékben képes boldogulni ezekben a közegekben.
Még mindig nem világos, hogy nőket dicsérni, a női nemet becsülni miért jár együtt a nők alacsonyabbrendűségébe vetett hittel.
Azért, mert valójában ez nem más, mint a szexizmus báránybőrbe bújt farkasa. A szexizmus olyan kulturális, intézményi és egyéni meggyőződés és viselkedés, amely jogtalan előnyökhöz juttat férfiakat, alárendeli a nőket, és alacsonyabb rendűnek állítja be a nőkhöz rendelt értékeket és társadalmi gyakorlatokat.
A fenti idézetek a „jóindulatú szexizmus” kategóriájába tartoznak, melyek az „ellenséges szexizmus”-sal együtt alkotják az ambivalens szexizmus jelenségét. Ellenséges szexizmusnak nevezhetők a nőket nyíltan támadó, alacsonyabbrendűségüket hangoztató kijelentések, valamint azok a büntető típusú kijelentések, amiket azon nőknek címeznek, akik nem felelnek meg a női nemi szerepelvárásoknak. A cikk elején található két politikusi idézet pedig a jóindulatú szexizmus kategóriájába tartozik. A jóindulatú szexista állítások töltik be a mézesmadzag szerepét: míg a túlnyomó többség könnyen elhatárolódik az ellenséges szexista állításoktól, addig a jóindulatú szexista állítások támogatottsága igen nagy. Valójában azonban ezek csupán elfogadhatóbbá teszik a rosszindulatú állításokat, és közben fontos elemét képezik annak a társadalmi rendszernek, amely nemi szerepelvárások dobozaiba próbál belekényszeríteni minket, és büntet, ha ez nem sikerül, vagy nem akarjuk.
Ha már a parlamentnél tartunk: az is tény, hogy stabilabbnak tűnnek azok a gazdaságok és demokráciák, ahol a nők jelenléte a politikában jobban tükrözi a társadalmi arányokat.
Valóban! Ám ennek nem a nők biológiai vagy társadalmi különbségében keresendő az oka, hanem abban, hogy bármely csoport teljesítménye javul, ha a bekerülés körülményei tisztességesebbé válnak, és az alkalmas emberek egyenlő esélyekkel indulhatnak a startvonalnál. Az erősebben patriarchális rendszerekben a társadalmilag kevesebb hatalommal rendelkező csoportok, köztük a nők, nem az érdemeiknek megfelelő esélyekkel indulnak, számtalan direkt és indirekt mechanizmus játszik szerepet abban, hogy már a rajtvonalhoz se tudjanak állni, vagy ha mégis, csak extra súlyokkal (például hogy puszta jelenlétük is igazolásra szorul). Egy egyenlő esélyeket teremtő rendszer a valódi alkalmasság rendszere, hiszen így a nagyobb hatalmú csoportok tagjai közül is csak a valóban alkalmasak kerülhetnek pozícióba.
Angolul tudók maguk is kipróbálhatják az ambivalens szexizmus felméréssel, hogyan állnak az ambivalens szexizmus terén.
