Petrocelli és a statisztika

  • Cserháti Éva
  • 2012. február 7.

Női jogi egyenlítő

Petrocelli nem vette fel a szemüvegét, hogy beleolvasson a statisztikába, amikor olyan súlyos témában nyilvánult meg, mint a gyerekek szexuális bántalmazása. A Petrocelli.blog.hu-n olvasható cikk címe – Ártatlanul vádolt apák, vagy pedofil szörnyetegek? – már maga is több problémát vet fel, amire élesen rámutat a kommentelők szenvedélyes vitája.

A cikk terjedő társadalmi jelenségként tünteti fel azokat a nagyon ritkán előforduló eseteket, amikor az anyák a válás során úgy próbálnak előnyhöz jutni, hogy a közös gyermek szexuális bántalmazásával vádolják meg az apákat. Ezek a vádak, sugallja a cikk, többnyire hamisak.

A Petrocelli-blog vállalt feladata, hogy a jogi pr-szakember szemszögéből mondja el véleményét, és ezzel segíti, hogy az ügyvédi irodák ügyfelei „ne csak a bíróságot, hanem a szélesebb közvéleményt is meggyőzzék igazukról”. Tehát a cikk célja, hogy meggyőzze olvasóit, bizony egyre jobban elharapódzik hazánkban is az a gyakorlat, hogy a válófélben lévő anyák eszközként használják a gyerekeket, sőt hamisan bélyegzik meg az apákat szexuális visszaéléssel, melyre a szerző jobbára a pedofília szót használja.

A pedofília szó félrevezető, mivel úgy állítja be a gyerekek szexuális bántalmazását, mintha annak oka az elkövető betegsége lenne. Amennyiben betegségként határozzuk meg a bántalmazás okát, felmentjük az elkövetőt, hiszen ő nem tehet e genetikai vagy mentális belső kényszer ellen. Valójában a gyerekek szexuális bántalmazása eszköz, melyet a bántalmazó azért alkalmaz, hogy hatalmát gyakorolja és fenntartsa olyan személy felett, aki tőle fizikailag és érzelmileg is függő. Vagyis a jelenség, melyet a Petrocelli-blog tárgyal, nem a pedofília, hanem helyesen a gyerekekkel történő szexuális visszaélés.

Nézzük akkor a statisztikát, melyet – ki tudja, miért – a cikk szerzője nem tart érdemesnek megemlíteni, bár a csatolt videó végén is elhangzik, hogy a feljelentések 92 százaléka valós. Egy idén készült magyarországi kutatás szerint, amely a Pandora Szelencéje Projekt címet kapta, a gyerekek elleni szexuális visszaélést elkövetők 95 százaléka férfi. Nemzetközi kutatások is azt támasztják alá, hogy a gyerekek szexuális bántalmazásának fő színtere a család, az elkövetők pedig 98-99 százalékban férfiak, azaz apák, nevelőapák, nagyapák és más, a gyerekhez közel álló, bizalmi személyek.

Nincs statisztika arról, amit a cikkben és a videón megszólaló ügyvédek állítanak, hogy valóban többször fordult-e elő az utóbbi években, hogy az anyák hamisan vádolják meg szexuális visszaéléssel az apákat, arról viszont van – ismételjük el még egyszer –, hogy a felmerülő vádak 92 százaléka beigazolódik. Ehhez az sem árt, ha a nyomozó hatóságok ezzel a bűncselekménnyel szemben is ugyanolyan hatékonysággal veszik fel a harcot, mint a bolti lopással szemben. A nyomozás hiánya ugyanis számos esetben vezet az eljárás eredménytelen lezárásához, amely nem jelenti az erőszak meg nem történtét. A hamis és a téves vádak aránya (vigyázat, a kettő nem ugyanaz) ezekben az esetekben ugyanakkora, mint egyéb bűncselekmények esetében – legyen az emberölés vagy adócsalás –, azaz nem valami különlegesen kirívó jelenségről van szó.

Ráadásul, éppen a Petrocelli-blogban tárgyalt városi legenda terjedése miatt, azok a nők, akiknek a gyerekei incesztusáldozatok, mára már alig mernek a hatóságokhoz fordulni segítségért, mert ezzel nemhogy nem kerülnek jobb perbeli pozícióba, hanem épp ellenkezőleg, szavahihetőségük szinte automatikusan megkérdőjeleződik.
Az Ártatlan Apák szerveződése épp arra a tényre vet fátylat, hogy 8 ártatlanul megvádolt apára legalább 92 elkövető jut, pontosabban 920, ha beleszámoljuk a cikk által is elismert tízszeres latenciát.

A cikk azt állítja, évente alig pár tucatnyi eljárás indul ilyen ügyekben. Számoljunk, mondjuk, 36 esettel. Ezek 92 százalékában igaz a szexuális visszaélés vádja, azaz 33 elkövetővel állunk szemben. 3 esetben a vád hamis vagy téves. Fogadjuk el, hogy két apát vádol meg évente hamisan a volt felesége. Dicséretes, hogy van, aki felemeli a szavát értük, hogy már van érdekvédelmi csoportjuk egy olyan országban, ahol nincs ellátás a szexuális visszaélést elszenvedett gyermekek számára, a bántalmazás bűnténye hamar elévül, és alig kerülnek rács mögé az elkövetők.

És ha már tudjuk, hogy az utóbb ártatlannak bizonyult megvádoltak saját problémájának is éppen az a társadalmi jelenség a gyökere, hogy 98 százalékban férfiak – sokszor apák – a gyerekek szexuális bántalmazói, jó lenne tudni, vajon mit tesz az Ártatlan Apák szerveződése azért, hogy fellépjen a férfitársaik által elkövetett, gyerekek elleni szexuális visszaélésekkel szemben.
(http://petrocelli.blog.hu/2011/12/03/artatlanul_vadolt_apak_vagy_pedofil_szornyetegek)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.