Petrocelli és a statisztika

  • Cserháti Éva
  • 2012. február 7.

Női jogi egyenlítő

Petrocelli nem vette fel a szemüvegét, hogy beleolvasson a statisztikába, amikor olyan súlyos témában nyilvánult meg, mint a gyerekek szexuális bántalmazása. A Petrocelli.blog.hu-n olvasható cikk címe – Ártatlanul vádolt apák, vagy pedofil szörnyetegek? – már maga is több problémát vet fel, amire élesen rámutat a kommentelők szenvedélyes vitája.

A cikk terjedő társadalmi jelenségként tünteti fel azokat a nagyon ritkán előforduló eseteket, amikor az anyák a válás során úgy próbálnak előnyhöz jutni, hogy a közös gyermek szexuális bántalmazásával vádolják meg az apákat. Ezek a vádak, sugallja a cikk, többnyire hamisak.

A Petrocelli-blog vállalt feladata, hogy a jogi pr-szakember szemszögéből mondja el véleményét, és ezzel segíti, hogy az ügyvédi irodák ügyfelei „ne csak a bíróságot, hanem a szélesebb közvéleményt is meggyőzzék igazukról”. Tehát a cikk célja, hogy meggyőzze olvasóit, bizony egyre jobban elharapódzik hazánkban is az a gyakorlat, hogy a válófélben lévő anyák eszközként használják a gyerekeket, sőt hamisan bélyegzik meg az apákat szexuális visszaéléssel, melyre a szerző jobbára a pedofília szót használja.

A pedofília szó félrevezető, mivel úgy állítja be a gyerekek szexuális bántalmazását, mintha annak oka az elkövető betegsége lenne. Amennyiben betegségként határozzuk meg a bántalmazás okát, felmentjük az elkövetőt, hiszen ő nem tehet e genetikai vagy mentális belső kényszer ellen. Valójában a gyerekek szexuális bántalmazása eszköz, melyet a bántalmazó azért alkalmaz, hogy hatalmát gyakorolja és fenntartsa olyan személy felett, aki tőle fizikailag és érzelmileg is függő. Vagyis a jelenség, melyet a Petrocelli-blog tárgyal, nem a pedofília, hanem helyesen a gyerekekkel történő szexuális visszaélés.

Nézzük akkor a statisztikát, melyet – ki tudja, miért – a cikk szerzője nem tart érdemesnek megemlíteni, bár a csatolt videó végén is elhangzik, hogy a feljelentések 92 százaléka valós. Egy idén készült magyarországi kutatás szerint, amely a Pandora Szelencéje Projekt címet kapta, a gyerekek elleni szexuális visszaélést elkövetők 95 százaléka férfi. Nemzetközi kutatások is azt támasztják alá, hogy a gyerekek szexuális bántalmazásának fő színtere a család, az elkövetők pedig 98-99 százalékban férfiak, azaz apák, nevelőapák, nagyapák és más, a gyerekhez közel álló, bizalmi személyek.

Nincs statisztika arról, amit a cikkben és a videón megszólaló ügyvédek állítanak, hogy valóban többször fordult-e elő az utóbbi években, hogy az anyák hamisan vádolják meg szexuális visszaéléssel az apákat, arról viszont van – ismételjük el még egyszer –, hogy a felmerülő vádak 92 százaléka beigazolódik. Ehhez az sem árt, ha a nyomozó hatóságok ezzel a bűncselekménnyel szemben is ugyanolyan hatékonysággal veszik fel a harcot, mint a bolti lopással szemben. A nyomozás hiánya ugyanis számos esetben vezet az eljárás eredménytelen lezárásához, amely nem jelenti az erőszak meg nem történtét. A hamis és a téves vádak aránya (vigyázat, a kettő nem ugyanaz) ezekben az esetekben ugyanakkora, mint egyéb bűncselekmények esetében – legyen az emberölés vagy adócsalás –, azaz nem valami különlegesen kirívó jelenségről van szó.

Ráadásul, éppen a Petrocelli-blogban tárgyalt városi legenda terjedése miatt, azok a nők, akiknek a gyerekei incesztusáldozatok, mára már alig mernek a hatóságokhoz fordulni segítségért, mert ezzel nemhogy nem kerülnek jobb perbeli pozícióba, hanem épp ellenkezőleg, szavahihetőségük szinte automatikusan megkérdőjeleződik.
Az Ártatlan Apák szerveződése épp arra a tényre vet fátylat, hogy 8 ártatlanul megvádolt apára legalább 92 elkövető jut, pontosabban 920, ha beleszámoljuk a cikk által is elismert tízszeres latenciát.

A cikk azt állítja, évente alig pár tucatnyi eljárás indul ilyen ügyekben. Számoljunk, mondjuk, 36 esettel. Ezek 92 százalékában igaz a szexuális visszaélés vádja, azaz 33 elkövetővel állunk szemben. 3 esetben a vád hamis vagy téves. Fogadjuk el, hogy két apát vádol meg évente hamisan a volt felesége. Dicséretes, hogy van, aki felemeli a szavát értük, hogy már van érdekvédelmi csoportjuk egy olyan országban, ahol nincs ellátás a szexuális visszaélést elszenvedett gyermekek számára, a bántalmazás bűnténye hamar elévül, és alig kerülnek rács mögé az elkövetők.

És ha már tudjuk, hogy az utóbb ártatlannak bizonyult megvádoltak saját problémájának is éppen az a társadalmi jelenség a gyökere, hogy 98 százalékban férfiak – sokszor apák – a gyerekek szexuális bántalmazói, jó lenne tudni, vajon mit tesz az Ártatlan Apák szerveződése azért, hogy fellépjen a férfitársaik által elkövetett, gyerekek elleni szexuális visszaélésekkel szemben.
(http://petrocelli.blog.hu/2011/12/03/artatlanul_vadolt_apak_vagy_pedofil_szornyetegek)

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.