Mi a feminista, avagy gender-szemlélet?

  • Nógrádi Noá
  • 2011. december 6.

Női jogi egyenlítő

„Nőnek nem születünk; azzá válunk”, mondta Simone de Beauvoir, aki már 1949-ben, A második nem című könyvében rámutatott a társadalmi nemi szerepek, más néven a gender létezésére és fontosságára. Ez azoknak a tanult, társadalom által megszabott szerepeknek és előírt tulajdonságoknak az összessége, amelyek ugyan a személyek biológiai neméhez kötődnek, de messze túlmennek a biológia által megszabott különbözőségeken.

Beauvoir híres mondata azt jelenti, hogy a női-ség (és férfi-ség) mindennapokban használt fogalmát nem csupán az határozza meg, hogy valaki melyik biológiai nemmel születik; a tanult, kicsi kortól kezdve folyamatosan érkező automatikus szereptársítások és -elvárások formálnak minket végül valamely nemhez tartozóvá.

„Fiú vagy lány?” – az első kérdés, ha egy gyerek születéséről szerzünk tudomást. És ahogy megtudtuk a kis jövevény biológiai nemét, máris tudjuk, milyen viselkedést kell tanúsítanunk felé, milyen viselkedést kell átadnunk neki. Lány? Ajándékozzunk neki rózsaszín ruhadarabokat, dicsérjük meg, milyen szép – igazi szépségkirálynő –; később ajándékozzunk neki babákat, műanyag konyhakészletet. Fiú? Máris micsoda kis vasgyúró, és csak úgy süt a szeméből, hogy milyen okos! Ajándékozzunk neki legót, kisautót. (A témában lásd: A gyermek, kinek neve X – The baby named X c. utópisztikus novellát, angolul itt.)

Ez azonban csak a kezdet. A gender írja elő, hogy a társadalmi elfogadottság érdekében hogyan viselkedjünk, nézzünk ki, vagy gondolkodjunk (tartozzunk akár a női vagy a férfi genderskatulyához), már ezzel egyértelműen megkurtítva a személyek döntési szabadságát. Ezenfelül a legtöbb társadalomban a gender alapot szolgáltat a „gyengébbik nem”, a nők hátrányos megkülönböztetésének a mindennapi életben, a munka világában és a politikában egyaránt.

Bár az utóbbi évtizedekben – elsősorban a nyugati társadalmakban, a történelmi feminista fordulatnak köszönhetően – némileg javult a helyzet, a hagyományos genderskatulyák továbbra is erősek. Susan Okin 80-as, 90-es évekbeli, úttörő írásai a mai napig érvényes dinamikákat és következtetéseket tárnak fel (lásd például Justice: Gender and the Family, 1989). Ugyan a genderskatulya némileg tágult, a genderalapú hátrányos (és előnyös) megkülönböztetés formái pedig helyenként megváltoztak, ezek a szerepek továbbra is meghatározóak mind az egyes személyek életében, döntéseiben, mind a társadalom egészének felépítésében.

Nagyszerű példa erre, hogy bár a nők bebocsátást nyertek a felsőoktatásba, sőt immár többségben vannak egyes egyetemi szakokon, a tendenciák mégis azt mutatják, hogy a szak- és szakmaválasztásban, karriertervezésben és -elhagyásban a nők esetében a mai napig elsődleges szerepet játszanak a gender által meghatározott szerepelvárások. Adott szakmák „elnőiesedése” egyenes arányban van ezen szakmák elértéktelenedésével, ami egyrészt azzal magyarázható, hogy a női dolgozók mindmáig alacsonyabb fizetést kapnak, másrészt pedig azzal, hogy a nagy energiabefektetést igénylő, jól fizetett szakmákba kevésbé éri meg beletanulni, ha az ember kezdettől azzal számol, hogy egy ponton (az élet legaktívabb éveiben) abba kell hagynia. Ennek persze nem kellene feltétlenül így lennie – miért kellene választani a munka, azaz az anyagi biztonság és család között? –, a társadalom genderalapú berendezkedésének köszönhetően, mely a nőkre mint elsődleges szülőkre és elsődlegesen szülőkre, anyákra, feleségekre és gondoskodókra tekint, így van.

Nagyszerű példa egyébként az is, hogy noha napjainkban a nőknek számos országban vannak politikai jogaik, tehát szavazhatnak és megszavazhatók, mégis mélyen alulreprezentáltak a politikában és döntéshozatalban. Híres anekdota, hogy amikor az első nő bekerült a brit parlamentbe, nagy meglepetésére nem talált gyerekek megőrzésére alkalmas helyiséget a komplexumban, helyette azonban kártyaszobát, szivarszobát és fegyvertermet. A gyerekek helye még mindig egyértelműen otthon, az anyjukkal volt, míg apa a „komoly dolgokkal” foglalkozik. Amikor nők, leendő vagy aktuális anyák és feleségek kezdenek el a „komoly dolgokkal” foglalkozni, továbbra is él a tévképzet, hogy az „otthoni dolgokkal” valaki más foglalkozik; hogy adott egy másik személy, aki gondoskodik a házimunkáról, gyereknevelésről, otthoni kötelezettségekről. Ritka azonban, hogy valóban így lenne.

Ilyen és ehhez hasonló témákat vet fel a feminista szemlélet és a gender. Ha ezen a szemüvegen keresztül szemléljük a mindennapi élet, a társadalom és a politika színterét, számos megbillent dinamikát és problémát fedezhetünk fel. Próbáld fel velünk, és meglátod.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.