Olvasói levél

Oligarchák indulója

Magyar Narancs, 2012. április 19.

  • 2012. július 7.

Olvasói levelek

Tisztelt Szerkesztőség! Olvasva Kiss Ilona recenzióját, összehasonlítottam a ma oligarcháknak tekintetteket, vagyis a volt szocialista országok új nagykapitalistáit az előző három évszázad alatt létrejött nagy vagyonok megteremtőivel. Ha moralizálni volna szándékom, azt mondanám, hogy az összehasonlítás utóbbiak javára szól.

Csakhogy más-más volt a szerzési lehetőség és mód. A kapitalista viszonyok között vagyont szerző iparosok, kereskedők, vállalkozók, vagyis a vagyonalapítók kisemberként kezdték. Folyamatos gyarapodás során lettek gyáriparosok, vállalkozók stb. A volt szocialista országokban keletkezett új vagyonok urai gazdagságukat egy nem várt - legfeljebb titokban áhított - hirtelen bekövetkezett politikai fordulatnak köszönhetik. A kommunista rendszer megszűnt és maga után hagyta az évtizedek alatt egy kupacba összehordott állami vagyont. Át-, illetve vissza kellett adni a társadalomnak. Következett a privatizáció. A kupachoz nem férhetett hozzá mindenki. Szabadon csak az szedhetett belőle, akinek hozzáférése volt, amihez kedv, szimat, helyzetismeret és összeköttetés kellett. Ahhoz, amihez Rockefellernek, Carnegie-nek, Weiss Manfrédnek néhány évtizedre volt szüksége, esetleg néhány nemzedékre (Goldberger), ahhoz most elég volt pár hét, pár hónap. John D. Rockefeller és Andrew Carnegie ma is működő alapítványokat hoztak létre, Weiss Manfréd családja kórházat épített és működtetett. Vajon mikor fogunk hallani azokról az alapítványokról, kórházakról és díjakról, amiket a volt szocialista országok oligarchái létesítettek? Demján Sándor és Csányi Sándor bizonyság arra, hogy lehet. Hol van a többi?

Szívélyes üdvözlettel,

Dr. Del Medico Imre

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.