Izrael 2006-os libanoni katonai akciójának civilek is áldozatul estek, s ez olyan dühöt váltott ki az íróból, hogy azonnal írásba öntötte kritikáját az ország kormányáról, politikájáról. Ezzel váratlanul heves indulatokat váltott ki, amelyek ellen tiltakozni kényszerült: az izraeli kormány politikájával szemben foglalt állást, és ez nem azonosítható az antiszemitizmussal, mint ahogyan ezt - szavait félreértve - számos nyugati országban tették.
Nem sokan jutnak el annak belátásáig, hogy "az ember felelősséggel tartozik a szavaiért, és ha félreértésre adnak okot, az én hibám. Amit írtam, mérgemben írtam". (...)
Miközben ismerem, hogy az embert együttérzésből (is) elragadhatja az indulat, s az író utólagos, kivételes önreflexiója rokonszenvet kelt, mégsem értem, hogy ez az írásra késztető "méreg" miből fakadt?
Aki felelősséget érez az emberiség iránt, bárhol történnek is a Földön hatalmi kegyetlenségek, mészárlások, úgy érzi, meg kell szólalnia, vajon ugyanilyen hévvel reagál-e az afrikai önkényuralmi rezsimekben, törzsi háborúkban, Észak-Koreában, Iránban, Szíriában vagy éppen az arab világ tavaly megrendült/megdöntött diktatúráiban a civil lakosság ellen történt és zajló politikai-katonai akciókra?
Vajon az Izrael lakosai elleni folyamatos rakétatámadások évek óta Gáza, pár éve Libanon felől, az éveken keresztül folytatott öngyilkos merényletek, a Hamász részéről megismételt nyilatkozat a zsidó állam el nem ismeréséről, Irán fenyegetései és fegyverszállításai, a nemzetközi jog felrúgásával katonák elrablása miért nem váltanak ki hasonló felháborodást a baloldali értelmiség körében? Létezik-e még egy állam a Földön, amelynek létjogosultságát - a nemzetközi egyezmény biztosította legitimitás ellenére - bármely elvakult szervezet, fanatikus néptribün vagy más ország kormánya megkérdőjelezheti és megsemmisítéssel fenyegetheti?
Izrael katonai akciói a nyílt fenyegetéssel szembeni jogos önvédelmet szolgálják, ezek során valóban áldozatul estek civilek, ugyanakkor ezekről az eseményekről köztudott, hogy a terrorszervezetek éppen a civileket, akár gyerekeket használták élő pajzsnak, vagy rendeztek hisztérikus jeleneteket, hamisítottak meg állítólag fotókat, hogy folyamatosan áldozatként szerepelhessenek a nemzetközi médiában. Ezzel szemben a felsorolt Izrael elleni támadások célpontjai pontosan a civilek: iskolabuszok, óvodák, áruházak, kávéházak, autóban utazó családok... Akik ezzel a folyamatos veszéllyel kénytelenek együtt élni, szirénák hangjára másodpercek alatt óvóhelyre menekülni, nem tekintendők civileknek? Az ő életük kevesebbet ér vagy természetes, ha nem értünk egyet a kormány politikájával, akkor az ottani polgári lakosságért sem érdemes kiállni?
Persze, ez az egyoldalú nézőpont nem antiszemitizmus, mert nem a zsidók elleni indulatról szól, s ezt hitelesen és őszintén állítja az író. Csak éppen zsidók által (is) lakott, felépített, működtetett demokratikus állam ellen, amely - ellentétben a diktatúrákkal - a saját katonái ellen is indított vizsgálatot, ha azok túllépték az adott akció határait. Sőt, folyamatos az egyéni és kollektív morális önvizsgálat, amelyekről műalkotásokból is értesülhetünk.
Mint minden demokratikus állam kormányának döntései, Izraelé is bírálható, sok esetben indokoltan - ezt belülről és kívülről, bal- és jobboldalról, vallásos és szekuláris közösségek, pártok és civil mozgalmak egyaránt megteszik. A telepek expanzív építése nyilván megnehezíti a tárgyalásokat, de ez utóbbiakat mégsem könnyítette meg sem a libanoni, sem a gázai kivonulás. Miközben az építkezés ügye nemzetközi tárgyalások napirendjén van, Izrael gázai kivonulásának jelentősége egyfelől elsikkadt, másfelől nem jelent meg a nyilvánosságban, hogy palesztin részről mire használták az átadott területeket, az otthagyott építményeket. Melyik állam tűrné el, hogy határainál alagutakat fúrjanak fegyver- és egyéb destruktív eszközök csempészésére?
Izrael nem egyszerűen parlamentáris demokrácia, hanem a nyugati világ beékelődése egy alapvetően más kultúrájú közegbe, ezt leglátványosabban a gyerekekkel történő bánásmód mutatja a különböző véres helyzetekben: míg az egyik oldal gyűlöletre és kődobálásra tanítja, s bevonja a legkisebbeket is a terrorakciók kollektív ünneplésébe, a másik a gyerekek életét védi, s igyekszik őket biztonságba helyezni.
Az Izrael ellen folyó háborúk és terrorakciók, a különböző akcióját elítélő számtalan BT-határozat nem pusztán egyetlen, területileg és lakosságszámban pici, de kényszerűen erős állam ellen irányulnak, hanem mindaz ellen, amit politikai berendezkedésével képvisel. Ennek belátásáig kellene eljutniuk azoknak, akik szolidaritanak mindazokkal, akik kizárólag a "mindent vagy semmit" elvét követik és az országot terrorakciókkal vagy fenyegetésekkel támadják.
Varsányi Erika
